Diótördelő
Vannak kulturális toposzok, melyek nélkül manapság nemigen képzelhető el az ünnep. Melyeknek már-már liturgikus szerepük van. Ezek közé tartozik hosszú évtizedek óta (mondhatnánk akár évszázadot is) Csajkovszkij klasszikusa, A diótörő. Egy mű, melynek legnépszerűbb dallamait mindenki ismeri s melyet nemzedékek hosszú sora láthatott ugyanabban a rendezésben, mely tehát valóságosan is összeköt fiatalokat és öregeket. Egy mű, mely így vagy úgy tartalommal tud megtölteni egy vásárlási váltófutássá szegényedő ünnepet. Egy mű, melyet előbb-utóbb mindenkinek látnia kell.
Idén az Operaház is belefogott (visszafogott rá, bár a hagyományostól eltérő mozdulattal), de azt, minthogy olvastam róla hideget is meg meleget, úgy döntöttem, még hagyom érni. Maradtam inkább (vagyis épp hogy mentem) a Müpa változatánál, ahol karácsonytájt, immár hagyományosan, bábjáték-formában viszonyulnak Csajkovszkijhoz és Hoffmannhoz (Petipát se feledjük ki), s ahol a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikusok húzzák a bábalávalót. Korábban a Novák-féle variációt adták a kolibrisekkel, de már éve óta a régi bábszínházi (azelőtt Állami, most Budapest) dolgozat megy, melyet olyan nevek fémjeleznek, mint Szilágyi Dezső, Koós Iván, Bródy Vera és Meczner János. Klasszikus klasszikus hátán.
Akkor kezdésnek szögezzük le: Kocsis Zoltánt látni mindig öröm és mindig ünnep. A dirigens most is elegánsan és határozottan hozta ki a zenekarból mindazt, amit A diótörőből fontosnak tart: hogy tetteinket vágyaink vezérlik és hogy álmok nélkül nem élet az élet.
Más kérdés, hogy kell-e mindehhez egy bábjáték. Mely hol a balettot utánozná, hol az eredeti mesét vinné színre, hol meg csak úgy van. Nem tudom a végleges választ – végre is, aki akarja, bármikor behunyhatja a szemét, hogy csak a zene hasson rá –, valószínűleg a nagy tételben idecipelt gyermek lehet a magyarázat. Hogy ők talán könnyebben jutnak közel Csajkovszkijhoz a bábok által. Meglehet. Bár a mai leszármazott, aki lézerkardot és Darth Vader-jelmezt kapott karácsonyra, hamar ráunhat a fakarddal rohangáló Fricire. És szünetben, gyomorfájásra panaszkodva, kiküzdi magának a hazatérés jogát.
Nádas Sándor
