Az év polgára
A civil bátorságról beszél a csütörtökön megjelenő 168 Órának adott interjújában Pataki Ági. Az üzletasszony, filmproducer – aki a Forbes magazin listája szerint egyike a legbefolyásosabb magyar nőknek – folyamatosan segítette a bajba jutott menekülteket. „Civil kezdeményezésekben láncszemként megvan a helyem – mondja –, de egy politika pártban még láncszemként sem.”
Egy polgár – szakmája, pozíciója most nem fontos –, akit Mentes Endrének hívnak, úgy találta: ne csak tévék, újságok, egyéb társaságok válasszanak „év emberét”. Nekünk magunknak is lehet példaképünk, olyan civil polgár, aki inspirálóan hat ránk, aki vállalásaival, tetteivel megváltoztathatja gondolkodásunkat is. Mondhatjuk rá: „Az én emberem.” Mentes újévi blogbejegyzésében nevezte meg, személyesen kit tart annak: Pataki Ágit. Az üzletasszony, filmproducer a nyári-őszi időszakban folyamatosan segítette a bajba jutott menekültek túlélését. Csendben, önzetlenül. Pedig választhatta volna a kényelmes közönyt is. Ennek kapcsán kérdezte a 168 Óra Pataki Ágit a polgári felelősségről, a civil attitűdről és a „közrestségről” is.