Szájadból rózsák jöjjenek

– A Félvilág száz évvel ezelőtt játszódó történet, Mágnás Elza kurtizán szenvedélyes életét eleveníti fel, ön pedig a komornáját, a szigorú, fekete ruhás Rózsit alakítja, akit bonyolult szálak fűznek a „nagyságához”. Rózsi tényleg meg volt róla győződve, hogy Jézust követi?

– Igen. Ő nem túl bonyolult lélek. Kicsi, zárt rendszerben működik az élete, egy általa hitt igazság körül. Mint az igazán izgalmas forgatókönyvekben, itt is az a konfliktus lényege, hogy több igazság létezik. Kívülről nézve megérted, látod, hol csúszott el a sztori, belülről viszont, mint sokszor a valós életben is, nem érti, nem látja az illető. Nincs abszolút igazság, párbeszéd által lehetne megtalálni a kompromisszumot. De ez olykor nem megy: vannak emberek, akikkel nem lehet együttműködni.

– Honnan jön az őrületbe hajló hit?

– Ahogy a filmben is, a fanatikus hit mögött sokszor valamiféle sértettség áll. Rózsi valamikor nagyot vesztett egy meccsben, és ezt a sérülést nem tudja máshogy feldolgozni, csak úgy, hogy a vallási fanatizmusba menekül. Csakhogy az út, amelyet választ, nem vezeti el a megoldáshoz. Persze száz évvel ezelőtt, amikor a történet játszódik, a nők helyzete sokkal nehezebb volt.

– Vagyis Rózsi könnyebben hajlott a szélsőséges útra?

– Azt gondolom, hogy ez a fajta fanatizmus a kilátástalan sorsú, szegény és egyszerű embereket sokszor könnyebben magával ragadja. Száz évvel ezelőtt egy negyven fölötti hajadon, mint Rózsi, nem tudott volna kilépni abból a mókuskerékből, amelyben élt. Nem tudna hova menni Mágnás Elzától, mert képtelen lett volna egzisztenciát építeni, nőként önállóan boldogulni egy férfiközpontú világban. Vagyis kiszolgáltatott helyzete is a vallási fanatizmus felé taszítja.

– Ma is sokan félnek a vallási fanatizmustól, azt mondják, Európa elvesztheti keresztény identitását, a muszlim menekültekkel nincsenek közös alapjaink, meggyőződésünk. Rózsi keresztény, de vele sem lehetett békében együtt élni.

– Rózsi meggyőződéséről könnyű lerántani a leplet, hiszen ő sem felel meg a saját kritériumainak. Jézus eszmerendszere valóban radikális, de egészen másképp, mint ahogyan azt a nő értelmezte. Jézus világosan megmondja, hogyan osszuk meg azt, amink van, a rászorulókkal: „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem.”

– Ez lenne a krisztusi tanítás üzenete? Befogadni és nem kerítést építeni?

– Mostanában sokan a kereszténység nevében érvelnek amellett, hogy meg kell védenünk magunkat, vagy amellett, hogy segíteni kell az embertársunknak. Egymással szemben álló pártok tűzik ezt zászlajukra és vitatkoznak azon, ki az igazi keresztény. Én színésznő vagyok, nem politikus, nem kell választást nyernem és ezért szimpatikusnak tűnnöm a nézeteimmel. Számomra a nagyapám hite a minta. Kilencvenkét éves korában boldogan halt meg, mert tudta, mi történik vele, és nem félt egy másodpercig sem. Ő a háborúban eldobta a puskáját, mondván, nem fog senkit lelőni – ha őt lelövik, az a másik problémája. Kiszedett egy hullát a vértócsából és belefeküdt a helyére hullának. Ő így harcolt. A szüleim engem is hamar megtanítottak imádkozni, kommunikálni a Jóistennel, hálát adni. Gyerekkoromtól megmondták, mi a jó, mi a rossz – komoly értékrendet kaptam otthonról. Sokszor éreztem, hogy szeretném ezt átadni másoknak, ezért akartam pap lenni.

– Mégis színésznő lett.

– Amikor kételkedni kezdtem a döntésem helyességében, Pintér Karcsi bácsi, egyik szeretett evangélikus lelkészem azt mondta, ő is színész akart lenni eredetileg, hiszen a pap és a színész rokon szakmák.

– Miért fontos a hit?

– Nem Istennek van szüksége ránk, nekünk van szükségünk Istenre. Szerintem sokkal könnyebb hitben élni, a saját létezésedet, a világot, az elmúlást megérteni, helyén kezelni, együtt élni vele. Mivel nincsenek racionális érveim, ezért csak azt tudom mondani, hogy nekem ez jó. De ha neked nem jó, akkor nem fogom rád erőltetni. Viszont hátha az, hogy látod, nekem mennyit segít, neked is lendületet adhat. Emellett próbálok jó lenni, segíteni. Van egy belső hang, amit igyekszem követni. Ez sokszor nem sikerül, nem vagyok kedves, elsodor az élet, nem válaszolok valakinek. Úgy érzem, nekem nagyobb a felelősségem, mint a filmbéli Rózsinak, mert jó körülmények közé születtem, ő viszont belesodródott egy lúzer helyzetbe. Sokszor túl könnyen felmentjük magunkat és legyintünk a saját bukásainkra. Például ki dönti el, hogy mennyi pénzt kell termelnem ahhoz, hogy működjön az életem itt, és mennyit adhatok másnak?

– Ez a menekültválság kapcsán is fontos kérdés.

– Igen. Ha Jézus tanítását veszed alapul, akkor azok radikális szavak, nincs kitérő. Nem véletlenül mondta, hogy könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdag embernek bejutni a mennyek országába. Engem rendkívül megviselt, hogy ezek az emberek ilyen helyzetben vannak, közben meg a német sajtóban folyamatosan meg kellett védenem Magyarország pozícióját, mert a probléma nem volt olyan fekete-fehér, mint ahogy Berlinből látták. Viszont most, hogy nem rajtunk keresztül jönnek, nem lett a helyzetük kevésbé borzasztó.

– Tud egymással együtt élni több különböző vallás?

– Az evangélikus vallás toleráns, de egyébként a vallási tolerancia problémás kérdés. Én el tudom fogadni mások hitét, de ha az ember komolyan veszi a Hiszekegy minden szavát, akkor nehéz azt mondani, hogy én ebben hiszek és egyidejűleg elfogadni, hogy más meg mást mond, és az is biztosan úgy van. De lényegüket tekintve a vallások hasonlók: alappilléreik a szeretet, a békesség, az odaadás, az önfeláldozás. Lehet tanulni a másik vallásából.

– Például?

– Például azt, hogy a megbocsátást és a toleranciát a családban kell kezdeni. Ezt Szvámidzsi jógitól hallottam, akinek az előadásaira anyukám gyerekkoromban elvitt. Ő fogalmazta meg: mondd az igazságot, de úgy, hogy a szájadból rózsák jöjjenek, ne tüskék.

– Mit jelent a családjában a karácsony?

– Számomra nagy ünnep, akkor van a születésnapom is. Megszületett a Megváltó, ami a családban hatalmas öröm. Ilyenkor saját, ősi rituálénkkal ünneplünk – most az egész nagycsaláddal együtt. Elmegyünk a templomba, aztán otthon elolvassuk a Bibliában a karácsonyi történetet és szétvágunk egy almát annyi felé, ahányan vagyunk, és unokatestvérem, Ábris azt mondja: ha bármi öröm vagy bánat ér, gondolj azokra, akikkel együtt ettél almát karácsonykor. Meghallgatunk egy orgonajátékot, amit a nagypapám testvére orgonált, gyertyát gyújtunk és azokra gondolunk, akik már nincsenek velünk. Aztán csenget az angyal először, akkor fel kell állni, a másodiknál sorba állni, a harmadiknál pedig bemenni a karácsonyfához. Megtisztulós, megbocsátós, tiszta pillanat. Úgy érzi az ember, hogy van remény.