Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2021. december 11., 18:25
A karácsonyi időszakra befutott minden idők egyik legfeleslegesebb remake-je.
2021. december 8., 16:15
Véget ért A nagy pénzrablás, a Netflix valaha volt legjobb bankrablós sorozata.
2021. december 7., 12:49
A hétfőn, életének hetvenkilencedik évében elhunyt Kóbor Jánosról szólt a Keljfeljancsi keddi adása.
2021. december 5., 21:10
Lehet, hogy a dollármilliárdos sikerének egyik kulcsa az olvasás.
2021. december 4., 21:30
Tüpp-tüpp-tű, tüpp-tüpp-tü-rű.
2021. december 4., 06:32
Közel hétmilliárd forinttal.
2021. december 3., 20:47
A két énekes új közös dalából a hatalmas szemüvegek sem maradhattak ki.
2021. november 30., 19:02
Mundruczó Kornél Evolúció című filmje egy család szenvedéstörténetén keresztül mutatja be, miért nem tudnak ma kommunikálni egymással az unokák és a nagyszülők. No meg azt is, mi erre a megoldás.
2021. november 30., 14:29
„Nem történelmi könyvet írtam, hanem olyat, ami a történelem megismerésére sarkall.”
2021. november 26., 16:29
A sztárparádé ellenére is csalódás lett Ridley Scott, az Alien rendezőjének új filmje.
2021. november 26., 12:42
A könyvek között számos dedikált és széljegyzetekkel ellátott példány található.
2021. november 25., 18:36
Már írják is a forgatókönyvet.
2021. november 25., 08:21
Bocs Űrcowboy, valaki leelőzött.
2021. november 22., 16:45
Előkelő helyet foglal el a filmes „világtérképen” Magyarország a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint.
2021. november 22., 10:56
A Magyar Zene Háza feladatának csupán egyik szelete lesz az, hogy koncerteknek adjon otthont.