Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2022. január 10., 10:04
Egy szállodában találták meg a 65 éves sorozatsztár holttestét.
2022. január 10., 07:20
Mindenki kihátrált a díjátadó mögül, még a tévéközvetítés is elmaradt.
2022. január 9., 21:05
A legjobb színésznő Penélope Cruz.
2022. január 9., 16:24
Elhunyt 93 éves korában szombaton Los Angelesben Marilyn Bergman dalszerző, aki férjével, Alan Bergmannal több száz filmbetétdalt írt, köztük az Ilyenek voltunk és a Yentl című filmek Oscar-díjas számait.
2022. január 9., 11:24
Michael Lang 77 éves volt.
2022. január 9., 07:56
Dragomán György szúrta ki.
2022. január 7., 15:24
Több mint 110 év után újra az Opera repertoárján Az ezred lánya.
2022. január 6., 17:50
A Bagossy Brothers Company testvérpárja mesélt nekünk Erdélyről, sikerekről, tervekről. Interjú.
2022. január 6., 10:59
Ezt is elvette tőlünk a Covid.
2022. január 4., 10:00
Épp csak egy nagy hiányzója van a nagy jubileumi találkozónak: az író, aki megálmodta a varázsvilágot.
2022. január 3., 06:58
A 2022-ben nyíló legjobb látványosságok között második helyen áll a Magyar Zene Háza.
2022. január 1., 20:54
Hihetetlen sorozatözön érkezett az ünnepi időszakra, ezért a 168 összegyűjtötte az idei év legjobb sorozatait a különböző streaming-szolgáltatók kínálatából.
2022. január 1., 12:56
A művész 90 éves volt.
2021. december 31., 07:44
A Google szerint a film kategóriában is erre kerestek rá a legtöbben.
2021. december 31., 06:59
A költő attól tart, hogy nem lesz egyszerű leváltani Orbán Viktort.