Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2022. február 13., 19:35
Nemzeti Örökség Intézete emlékezett meg az évfordulón.
2022. február 13., 14:28
A sokat szenvedett művész életét új szemszögből ismerhetjük meg.
2022. február 12., 21:59
A Liszt Ferenc-díjas klarinétművész hosszú betegség után távozott.
2022. február 11., 18:36
71 év után kapták vissza az örökösök a festményt Belgium vezető múzeumától.
2022. február 11., 13:51
Hamarosan a boltokban.
2022. február 11., 11:21
Új generációkhoz akar elérni.
2022. február 11., 09:22
A Gyűrűk ura-filmek rendezője nem panaszkodhat.
2022. február 10., 11:10
Az úttörő zenész 77 éves volt.
2022. február 9., 14:13
A Spotify-on hatalmas sikereket elérő Platon Karataev zenekar több millió hallgatóval a háta mögött döntött úgy, hogy angol helyett magyar nyelven folytatja. A Partért kiáltó album pedig megmutatja, jól döntöttek.
2022. február 9., 13:36
Douglas Trumbull olyan filmekben is dolgozott, mint a 2001: Űrodüsszeia, a Harmadik típusú találkozások vagy a Szárnyas fejvadász.
2022. február 8., 19:33
Február 14-én jelenik meg Nyáry Krisztián legújabb könyve. Az íróval többek között a kötetről és szerelemről beszélgettünk.
2022. február 8., 14:34
Sok művész helyzete tarthatatlanná vált, tízmillió állás szűnt meg – a válság veszélybe sodorta a kreatív sokszínűséget.
2022. február 8., 13:59
L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, volt fideszes képviselő és kulturális államtitkár volt a keddi Keljfeljancsi vendége.
2022. február 8., 13:45
A díj mellé jár 34 millió forint is.
2022. február 8., 13:26
A forgatókönyvet az Oscar-díjas Gladiátort jegyző John Logan írja.
2022. február 8., 12:16
Esti mesét olvas fel a BBC gyerekcsatornáján.
2022. február 8., 11:30
Nem járt mindenkinek belőle.
2022. február 7., 18:16
Nagy öröm érte a Stuttgarti Művészeti Múzeumot.