Meghalt Erzsi, Homonnay Gergely macskája

Bár a leggondosabb kezeléseket végezték el rajta, mégsem tudták megmenteni Erzsi életét. A rejtélyes körülmények között elhunyt Homonnay Gergely macskája állítólag vesebetegséggel küzdött.

2024. szeptember 11., 10:45

Szerző:

Elpusztult Erzsi, Homonnay Gergely író, közéleti aktivista macskája – jelentette be a rossz hírt az író volt ügyvédje a Facebookon. Marczingós László posztja szerint a macskán a leggondosabb kezelések sem segítettek, egy másik poszt pedig azt írja: Erzsinek veseproblémái voltak. 

Marczingós László a posztjában hozzátette:

„Lezárult egy olyan kor, mely a magyar történelemben igen egyedi és tanulságos. Immáron nemcsak Gergő, hanem Erzsi emlékét is ápolhatjuk. Szeretném – anonim módon – megköszönni Gergő barátjának, hogy magához vette a tragédia után Erzsit, és hosszú időn keresztül fenséges életet biztosított neki. Nekem sikerült boldogság morzsákat felcsipegetnem, melyek beépültek, minden tanulsággal együtt, életembe. Egyre üresebb az életünk, egyre nagyobb lyukakat kell betömni, mely lehetetlennek tűnik.” 

Rejtélyes körülmények között halt meg Erzsi gazdája

Az Erzsi halálhíréről beszámoló Telex felidézte, Erzsi gazdája, Homonnay Gergely 2022. január 1-én halt meg a Rómában található Bananon nevű privát klub törökfürdőjének mosdójában. Az első hírek szerint Homonnaynak a szív és a keringés leállása okozta a halálát, a helyszínen talált kábítószergyanús anyagok, egy zacskó fehér por és néhány fiola miatt pedig eljárás indult.

Azt, hogy a rákos megbetegedésből felgyógyult Homonnay kábítószerrel élt volna, ügyvédje, barátai és családja is cáfolta és cáfolja.

De a Magyarországon közismert, erőteljes politikai nézeteiről és azok következetes hangoztatásáról híres aktivista halálhírét követően más típusú összeesküvés-elméletek is napvilágra kerültek és terjedni kezdtek.

Amit Homonnay Gergelyről tudni érdemes

Homonnay Gergely a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán angol-német szakon végzett, majd Pécsett és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott jogi tanulmányokat. Tanított gimnáziumban, dolgozott fordítóként, egy fotóügynökségnél,és újságíróként. 2021. szeptemberében Novák Katalinra tett becsületsértő kijelentése miatt jogerősen elitélték, egy év próbaidőre bocsátották és a perköltségek megfizetésére kötelezték.

(Kiemelt képünkön Erzsi, Homonnay Gergely egykori macskája látható. Forrás: Homonnay Gergely facebookos emlékoldala)

A hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, ami idén a Gergely-naptár szerint december 25. és január 2. közé esik. Az említett időszakban számos program lesz a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt.

A nyolcnapos hanuka vagy hanukka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, ami idén a Gergely-naptár szerint december 25. és január 2. közé esik. Következő cikkünkben az ünnep lényegéről és az ilyenkor szokásos teendőkről olvashat.