Nyáry Krisztián: Nem a szerelem változik, hanem a társadalom

Volt idő, mikor csak szerelem létezett az irodalomban. A korok és társadalmak aztán „homoszexuális tartalmúként” bélyegeztek meg maradandó és releváns szépirodalmi alkotásokat. Ezeket a műveket rendszerint átírták vagy tiltották, az alkotóikat pedig akár meg is vethették. A kirekesztéshez gyakran az is elég volt, ha egy heteró író vagy költő foglalkozni mert a témával. A homályos 2021-es magyar törvény most ismét tiltana, méghozzá a fiatal felnőtteket Thomas Manntól, Szapphótól, Örkénytől és a felvilágosító könyvektől. Nyáry Krisztián egy antológiával válaszol a homoszexualitást a pedofíliával összemosó jogszabályra. Szerinte a törvénynek vannak következményei, így kárt is okozhat a fiataloknak.

A „Tiltott irodalom – Klasszikus irodalmi művek az azonos neműek közötti szerelemről” című antológia február 14-én jelenik meg. A kötet a „Nem kötelező” sorozat második darabja. Az író, irodalomtörténész 85 szerző művén keresztül enged bepillantást az azonos neműek közti szerelembe. A kötetben összeválogatott művek többek között azt is megjelenítik, hogyan hullámzott a társadalmak felfogása a témáról, emellett előkerül a meleg művészek önmarcangolása és kiközösítse is. Interjú Nyáry Krisztiánnal.

Szerelem és szex. Ezek mennyire feltételezik egymást az irodalomban?

Nem feltételezik egymást. Ha egy szerelmes verset, tegyük fel, a búcsú ihletett, valószínűleg nem jelenik meg benne a szexualitás. Igaz ez azokra a szépirodalmi alkotásokra is, amelyek az azonos neműek közti szerelmet taglalják. Sőt, ha egy társadalom nem tabusította a homoszexuális kapcsolatot, ugyanazok a szerelmi életproblémák kerülnek elő a művekben, az antikvitás homoszexuális és heteroszexuális szerelmes versei között nincsenek különbségek. Ez az antológia egyik legnagyobb tanulsága számomra.

Hogy változott az azonos neműek közti szerelem az évezredek alatt?

A társadalmak változnak, nem a szerelem. Azonos neműek között ugyanolyan érzelmek alakulhatnak ki, mint a heteroszexuális kapcsolatokban. Egy-egy kor művei a témában valóban rendelkeznek jellegzetességekkel, de ezeket az akkori társadalom szokásai és elvárásai alakították. A középkori irodalomban például inkább a szexualitás, nem pedig maga a szerelem számított tabunak. A Szigeti veszedelemben Radivoj és Juranics az életüket áldozzák egymásért, a két katona közti szoros érzelmi viszony hívható szerelemnek, de semmiképpen nem a mai értelemben. Zrínyi fejében nyilvánvalóan nem fordult meg, hogy a két szereplő szexuális életet is élhetne egymással, mégis annyira fontosnak találta átvenni az Iliász és Aeneas mintáját, hogy a saját művébe is bele kellett tennie egy katonaszerelmet.

És mi a helyzet az egyénnel? Hathatott egy kor normarendszere a művészre, illetve arra, ahogy a szerelem megjelenik a műveiben?

Hatott. Ha egy társadalomban kockázattal járt a homoszexualitás, a művekben megjelenhet szégyen, a bujkálás, az elhallgatás és a vallási tabu is. Példának ott az Isteni színjáték. Dante azért helyezte a szodomitákat a pokolba, mert így rendelkezett az isteni törvény. Ugyanakkor az empátia is megjelenik a színben, hiszen Dante szánja a firenzei melegeket, sőt azt is leírja, hogy mind magas erkölcsű emberek voltak az életben. A vallási parancs és a szerelem összeegyeztethetetlensége, belső feszültsége azonban nem csak a középkor sajátja. Az erdélyi Toldalagi Pál a 20. században alkotott, és nemcsak meleg, de gyakorló katolikus is volt. Toldalagi rengeteg szenvedést élt meg a magánéletében, hiszen számára a bűnnel voltak egyenlők az érzései. Ez a költészetében is megjelenik, a művei tele vannak önváddal, szorongással.

Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu

Arra is gyűjtött példát az új könyvében, amikor nem a belső meggyőződés, hanem inkább a külvilág gyötört meg egy művészt a szexuális irányultsága miatt.

A társadalom gyakran ambivalensen viszonyult a szexualitáshoz és a meleg szerelemhez, és ez szintén megjelenik az irodalomban. Elég Oscar Wilde-ra gondolni. Egy-egy művész orientációja gyakran nyílt titok volt, viszont amíg a társadalomnak nem kellett hivatalosan is tudomást venni erről, elmaradt a közfelháborodás. Vay Sándor volt az első igazán ismert újkori transznemű szerző. Mindenki tudta róla, hogy bár férfiként él, nőnek született. Miután aztán feljelentették, a társadalom már bűnősként tekintett rá, és úgy is bántak vele. Wilde hasonló sorsra jutott a homoszexualitása miatt, ünnepelt szerzőből lett pária, amit meg is írt a De Profundis-ban.

Pedig olyan máshogy indult minden. Az antikvitást még aligha lehet szemérmességgel vádolni.

Mindig a társadalom szabályozza, mi számít elfogadottnak, és ez meg is jelenik a kor irodalmában. Az antikvitás óriási jelentőséget tulajdonított a szexualitásnak. Egyszer olvastam egy projektről, szerették volna egyben kiadni a latin antikvitásból ránk maradt összes verset. El is kezdték összeszedni az alkotásokat, aztán hamar kiderült, ebből csak egy erősen felnőtteknek szánt könyv lehet. A ránk maradt művek nem kis része ráadásul arról szól, hogy érett férfiak fiatalemberek iránti vágyaikat fogalmazzák meg erotikus, sőt gyakran pornográf formában. Az antikvitásban persze csak első pillantásra volt szabadon választható az azonos neműek közötti kapcsolat, de tény, másképp tekintettek a szerelemre és a szexre.

Erre mondhatja egy szülő vagy politikus, hogy ezt minek tanítani az iskolában.

Mivel is indul az európai irodalom? A líra Szapphóval, aki nőként nőkhöz írt szerelmes verseket. Az európai epika alapja az Iliász, amelynek központi motívuma Akhilleusz és Patroklosz szerelme, majd a főhős bosszúvágya a férfiszeretője halála miatt. Az európai filozófia pedig Platónból nőtt ki, akit ugyancsak foglalkoztatott a férfiak közötti szerelem, sőt verseket is írt a témában. Itt olyan alkotásokról van szó, amelyek nemcsak részei az európai irodalomnak, de visszatérő mintái is. Egyébként pedig: ha úgy tanítjuk Szapphót, hogy nem beszélünk a nők közötti szerelemről, hol kezdődik a hazugság? 

Már korábban is eszébe jutott egy a Nem kötelezőhöz hasonló antológia összeválogatása. Miért most érezte fontosnak elkészíteni a könyvet?

Mert az új törvény a fiatalok kárára válhat. Egyébként először Czeizel Endre javasolta nekem a témát, de akkor elvetettem az ötletet. Jobban szeretem, ha a könyveimben vegyesen jelenik meg a szerelem. Ez a törvény most viszont pont a művészettől és a szépirodalomtól fosztaná meg a fiatalokat. Ha egy 17 évest érdekel a téma, felmegy az internetre, két kattintás, és ott van. Csak ebben az esetben valószínűleg nem a Halál Velencében, hanem pornográfia ugrik elő.

A törvénynek egyelőre nem igazán vannak következményei. Félő, hogy később lehetnek?

Attól, mert az új jogszabály végrehajtása látszólag nem érdekli a jogalkotót, nem jelenti azt, hogy következményei sincsenek. Találkoztam olyan tanárral, aki már nem mer felvilágosító órát tartani a diákjainak. A Nem kötelező összeállításakor pedig több visszautasítást is kaptunk a jogörökösöktől, akik arra hivatkoztak, nem akarnak politikai ügyekbe keveredni. A törvényhozók erősítettek egy állásponton, ami szerint a homoszexualitás bűnös dolog, és van, aki ezért úgy érzi, nem foglalhat állást, ha lojális akar maradni a kormányhoz.

Akkor talán tisztázni kellene, hogy a Nem kötelező a szerelemről vagy politikáról szól.

Szerelemről. Nem beszélek politikáról, ugyanakkor fontosnak tartom megmutatni, mit akarnak elvenni a fiataloktól.

Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu

Mit veszíthetnek a fiatalok?

Ezek a művek azért is különösen fontosak, mert egy kamasz vagy fiatal felnőtt akkor találkozik velük, mikor kezd kialakulni benne, kihez vonzódik. Nádasdy Ádám egyszer azt mondta, melegnek lenni azért más kisebbségi sors, mint mondjuk egy romániai magyar gyerek sorsa, mert utóbbi nincs teljesen egyedül. Ha csúfolják az iskolában, hazamehet a szintén magyar szüleihez, akikkel az anyanyelvén beszélhet otthon. De ha egy kamasz ráébred, hogy a saját neméhez vonzódik, hirtelen egyedül találja magát, és az sem biztos, hogy tud majd kihez fordulni. Ha ez a gyerek az irodalomból megértheti, mi történik vele, az igenis számít neki, és adott esetben az életét is megmentheti. Viszont ha tabusítjuk a témát, és már a tanár sem mer tanítani róla, akkor nemcsak hogy elveszünk a fiataloktól, de károkat is okozhatunk nekik.

Sokan felháborodtak a törvény miatt. Ön hogy fogadta?

Két szempontból érintett a törvény. Egyrészt több könyvemet is 18-as karikával kellene jelölni, hiszen a meleg szerelem is előkerül bennük. Másrészt pedig könyvkiadóban dolgozom, és nem egyértelmű, hogy a törvényhozó szerint mi számít homoszexuális tartalomnak. A középkori egyházjog úgy tartotta, minden szexuális tevékenység szodómiának számít, amiből nem születik gyerek. Bizonyos szempontból ez jelenik meg most, hiszen az öncélú szexualitás ábrázolása is tiltott. De a törvénnyel kapcsolatos kommunikáció is zavaros. Először pedofíliáról beszéltek, aztán hoztak egy olyan jogszabályt, ami a homoszexuálisokról szól. Később pedig előkerült a narratíva a gender-lobbiról. Érzékenyítő mesekönyvekről kommunikálnak, de a törvény nem erre, hanem Babitsra, Thomas Mannra, Szapphóra és a felvilágosító könyvekre vonatkozik. A könyvkiadók szakmai szervezete hivatalosan is megkereste a könyvszakmáért felelős kormánybiztost, hogy mondják meg ők, melyik művekre vonatkozik a tiltás. Nem kaptunk választ. Egyébként egyházi könyvesboltot is érint a törvény, hiszen van olyan keresztény szempontból megírt felvilágosító, és családi életről szóló könyvük, amiben előkerül a téma. De ilyet tartalmakat nem is lehet úgy megírni, hogy nem térünk ki arra, hogy van, aki saját neméhez vonzódik.

A Nem kötelezőben viszont nemcsak meleg szerzők szerepelnek, heteró írók és költők műveit is beleválogatta. Azt írja, Örkényt csupán csak azért hurcolták meg, mert írni mert a témában.

Sok külföldi példát megnéztem, ezekbe leginkább a művész szexuális orientációja alapján válogattak műveket. Engem viszont a téma érdekelt. Ha volt egy meleg szerző, aki nem írt erről, kihagytam, illetve olyan heteró művészek is szerepelnek az antológiában, akik viszont foglalkoztak a témával. Utóbbiakhoz tartozik Örkény István is, akit érdekelt a titok, az elfojtás és a társadalom peremén levők helyzete. Arra egyébként, hogy Örkénynek vannak ilyen tárgyú novellái, az özvegye, Radnóti Zsuzsa hívta fel a figyelmem. A kötetbe végül az Asszonyok éjszakáját válogattam be, ami egy nagyon szép feldolgozása két nő közötti testi és lelki vonzalomnak, ráadásul Örkény ezért kapott eltiltást.

A könyvben lesznek olyan fordítások is, amiket eddig nem olvashattunk.

Igen, néhány. Nádasdy Ádám, Csehy Zoltán, Dunajcsik Mátyás és Nagyillés János is fordított a kötet kedvéért verseket. Ha előre tudjuk, hogy ilyen időigényes lesz felkutatni a jogörökösöket, több művet fordíttatunk le újra.

Egyébként nyitottabbak voltak a külföldi jogörökösök?

Igen. Sokan olvastak a magyarországi törvényről, és nagyon segítőkészek voltak, mert úgy érezték, fontos, amit csinálunk. De ez a legtöbb esetben megvolt a magyar jogörökösöknél is. 

A korok és társadalmak elég hullámzóan álltak a témához. Hogy haladtunk és hol tartunk most?

Az antikvitást követő időszakból nagyon kevés, többségében elítélő mű maradt ránk a témában. Ennek viszont nem az az oka, hogy az európai középkor alatt nem létezett azonos neműek közti szerelem, egyszerűen kockázatos lett volna írni róla. A reneszánsszal viszont nagyon gyorsan megváltozott a társadalom hozzáállása, és kicsit visszaállt az antikvitás felfogása. Ez a változás lényegében egy-két generáció alatt állt be. Amíg Dante a pokolba küldte a firenzei melegeket, addig Boccaccio már vidám történeket ír a meleg férfikapcsolatokról és szexről. A homoszexualitás olyan témává vált, amin viccelődni is lehet, vagy akár azonosulni vele. Itt már fel sem merül, hogy halálos bűnről van szó. A reneszánsz végével aztán ismét fordulópont jött. Michelangelo még simán írhatott szerelmes verseket egy férfihoz. Nem sokkal a halála után viszont kijavítják a műveiben a névmásokat, hogy női címzettet gondoljunk hozzá. Az újabb enyhülést a felvilágosodás hozta meg, és a 19. és 20. században, sok visszafordulással, de az elfogadás felé haladt a társadalom. 

(Kiemelt kép: Nyáry Krisztián író interjút ad a 168.hu-nak a Magvető Kávézóban Budapesten, 2022. január 28-án. Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)