Kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját

Mészáros Csaba 2000 óta vezette a Madách Imre Gimnáziumot.

2024. augusztus 28., 11:35

Szerző:

A Belügyminisztérium azonnali hatállyal felmentette Mészáros Csabát, a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. Ezt a szűkszavú belügyminisztériumi közleményt adta ki az MTI szerdán. 

„Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt. A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját.”

A Madách Imre Gimnázium bojkottált

A felmentés előzménye, hogy az iskola a közölte: nem veszik majd el tanítás előtt a gyerekektől a telefonokat. Közleményükben azt írták:

„Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a digitális eszközöket – (iskolai) laptop, mobiltelefonok – a tanítás előtt (a rendelet 5. §-át alkalmazva) nem vesszük el. Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel”.

Augusztus 8-án lépett életbe az a kormányrendelet, amely értelmében korlátozottan lehet használni az iskolában, a szakmai képzés során, illetve a foglalkozások alatt a kollégiumokban a mobiltelefonokat, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközöket, illetve az internetelérésre alkalmas okoseszközöket. Ezeket a tanítási nap kezdetén, az órák előtt le kell adni, majd a házirendben foglaltak szerint tárolják és adják vissza őket. Azt is a házirendben határozzák meg, hogy mikor használhatják mégis a diákok.

Készült egy felmérés is

Ezzel szinte egy időben jelent meg, ugyancsak az MTI-ben, egy felmérés, amelyet a Nézőpont Intézet készített a Szent István Intézet megrendelésére, és amely megállapította, hogy „a magyarok túlnyomó többsége támogatja az okostelefonok kitiltását az iskolákból, 85 százalékuk egyetért a mobiltelefon-használatot korlátozó kormányrendelettel".

A felmérésben négy kérdést tettek fel: mire használják a leggyakrabban a gyerekek az eszközt, mennyire jelent problémát a telefonfüggőség a gyermekek körében, a válaszadók mit gondolnak arról, hogy 13 éves kortól csatlakozhat legálisan egy gyermek a közösségimédia-platformokhoz, és egyetértenek-e azzal, hogy ősztől az iskolákban a tanítási napokon nem lehet mobiltelefonokat használni, csak kizárólag oktatási céllal.

A válaszadók 65 százaléka szerint elsősorban szórakozásra használják a gyerekek az okostelefont; 21 százalék jelölte meg az információszerzést, 9 százalék a kapcsolattartást.

A válaszokból kiderült: Magyarországon alig akad valaki, aki azt gondolná, hogy az okostelefon-használat ne jelentene valamilyen mértékben problémát a gyermekkorúaknak.

A legsúlyosabbnak az alapfokú végzettségűek és a 40-59 évesek látják a helyzetet, 70, illetve 69 százalékuk gondolja úgy, hogy itt nagyon nagy baj van. Kevésbé borúlátóak a középfokú végzettségűek, illetve a budapestiek: 59, illetve 56 százalékuk gondolja ezt így. Ugyanakkor a legmegengedőbb budapestieknek is csupán a 3 százaléka érzi úgy, hogy nincs az eszközhasználattal semmiféle probléma – írta közleményében a Szent István Intézet, amelyet az MTI idézett.

(Fotó: ANP MAG / ANP az AFP)