Nagyszerű akcióba kezdenek a Madách Imre Gimnázium tanárai és diákjai

A Madách Imre Gimnázium tanárai és diákjai hátrányos helyzetű vidéki diákoknak fognak segítséget nyújtani. 

2023. január 5., 11:25

Szerző:

Felhívást tett közzé a budapesti Madách Imre Gimnázium Facebook-oldalán, melyben arról írnak, olyan diákokat segítenének a felkészülésben, akiknek képességeik alapján gimnáziumban lenne a helyük, de szociális helyzetük ezt nem teszi lehetővé, szúrta ki a posztot a 444.

A gimnázium tanárai és diákjai a fővárosnál kevesebb lehetőséggel rendelkező térségekben élő 7-8. osztályos tanulókat segítenék, akiknek a hátrányos helyzetük akadályozza későbbi fejlődésüket. A Madách tanárai és diákjai akár személyes találkozások, akár online formájában segítenék a felkészülést, hogy a diákok bejussanak egy gimnáziumba. „Várjuk (és keressük) azon szervezeteket, akiknek már van tapasztalata a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában” - írja a fővárosi gimnázium. 

„A személyes találkozások megszervezhetősége miatt azt a térséget választjuk, ahonnan a legtöbb érdeklődést kapjuk. Felvesszük a kapcsolatot az iskolákkal, és a közösen kialakított programot szeptemberben indítjuk el”.

A bejegyzés végén a budapesti gimnáziumokhoz fordulnak, kérve őket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

 

(Kiemelt kép: Az 1881-ben alapított Madách Imre Gimnázium 1892-ben id. Bobula János tervei alapján neoreneszánsz stílusban épült épülete a főváros VII. kerületében, a Barcsay utca 5. szám alatt. Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)