Tóth Vera elárulta, honnan volt a pénz a 40. születésnapja alkalmából készült, róla szóló dokumentumfilmre

Tóth Vera márciusban lett 40 éves, azt mondja, most pszichológusa tanácsára bevall mindent a nagyközönség előtt.

2025. június 21., 10:57

Szerző:

Tóth Vera volt a Húzós podcast legutóbbi adásának vendége. Ezt az interjúsorozatot az ATV készíti, a műsorvezető Rónai Egon. Alább tudja megnézni-meghallgatni a teljes részt, amit itt egy különösen érdekes téma kiemelésével ajánlunk az ön figyelmébe.

Tóth Vera elárulta, honnan fizette a dokumentumfilmet

Szemben a húgával, Tóth Vera nem foglal egyértelműen állást a politikai oldalakkal kapcsolatosan. A beszélgetésben ki is fejti, hogy szerinte a művészetnek, a művészeknek inkább nem kéne politikai kérdésekben állást foglalniuk. Ennek ellenére Tóth Verát általában a kormánypárti oldalra szokás sorolni, és ennek részben az is az alapja lehet, hogy Tóth Verát három hete tüntették ki a Petőfi Zenei Díjátón.

„Én azt gondolom, hogy a Múlt, jelen, jövő című koncert-dokumentumfilmem miatt kaptam meg a [Petőfi zenei] díjat. Az egy nagyon szép, nagyon igényes [film]. Hozzáteszem, minden önerőből készült el, nincs az, hogy szponzorok állnak mögöttünk. Mindent a saját zsebemből állok. Egyszer a pszichológusnőm mondta, hogy ezeket is el kell mondani, a nehezebbik oldalát is. Beszéld ki magadból nyilvánosan, mert érteni kell, érezni kell az egyensúlyt a közönségnek. Tényleg mi fizetünk mindent, mi találunk ki mindent. Januárban jött egy gondolat és megcsináltam ezt a filmet a 40. születésnapomra. Ami igazából rólam szól, de nemcsak rólam szól. Hanem ez egy olyan film volt, amit a Ludwig múzeumban forgattunk egy Nemes Máté nevű képzőművész művei között, aki a biennálén is képviselt minket egyébként”

– mondja Tóth Vera annak kapcsán, hogy Rónai Egon a Petőfi zenei díjról kérdezi. A június elsején tartott díjkiosztón az énekesnőt választották meg az év énekesnőjének. Ezt a pillanatot mutatja be a következő videó.

Most akkor NER-haver Tóth Vera vagy sem?

Tóth Vera azt mondja, voltak olyan reakciók a gála után, amik rosszul estek neki:

„Valahol azt olvastam, azt hiszem, a Telexen, ami kifejezetten rosszul esett... Nyilvánvalóan ők mindig ellenzékben vannak, így azt írták, hogy «a NER-haverok elrakták a díjakat». Tóth Verára igazából nem azt írta, hogy NER-haver, hanem hogy nem érti, miért, mert 2024-ben megjelent egy dalom, meg megjelent a Cserháti Zsuzsával ez a dal a Csináljuk a fesztivált-ban, és hogy az ember miért kap ezért díjat. Kb. ez volt a lényege. És eszembe jutott, hogy Úristen, olyan jó lett volna, ha tájékozódik az újságíró, hogy mi mennyit dolgozunk azért, hogy fennmaradjunk ebben a fura világban, ebben a kesze-kusza szakmában. Jól esett volna, hogyha utánanéz és egy kicsit tájékozódik.”

Tóth Vera a fenti videóban felolvas egy köszönőbeszédet, ami a művészet szabadságának fontosságát emeli ki. A gála a Duna TV-n ment le, és Rónai Egon erre megjegyzi, hogy abban a televízióban az a beszéd egy szinte ellenzéki gesztus volt, de egészen biztosan nem kormánypárti. Ezt Tóth Vera annyiban kommentálja, hogy nem örül az ország megosztottságának, azt mondja, a bőrén érzi a mai világ fájdalmát, és úgy érzi, hogy az emberek innen a művészekhez akarnak menekülni, ezért nem gondolja, hogy a művészeknek szabadoknak kell lenniük, nem politizálniuk. Úgy tűnik, hogy Tóth Verában nem merül fel, hogy az, hogy egy művész szabad, az manapság Magyarországon már önmagában politizálásnak számíthat. De mindenképpen elgondolkodtató interjú az alábbi.

(Kiemelt kép: YouTube/ATV Magyarország)