Csuja Imre hatalmas bejelentést tett – meghökkentő Zsurzs Kati reakciója

Zsurzs Kati úgy gondolja, Csuja Imre bejelentése talán nem végleges.

2025. június 20., 11:14

Szerző:

Csak egy közbeékelt félmondat az Örkény Színház alábbi, évadzáró posztjában, hogy Csuja Imre nyugdíjba vonul, új szerepeket nem vállal, de futó előadásait megtartja. A bejelentés azonban nagy visszhangot keltett, részben mert A mi kis falunkból is ismert, rendkívül népszerű színész magyar színészviszonylatban nem számít öregnek – amíg mások hetven- vagy nyolcvanvalahány évesen, sőt akár kilencven felett is rendszeresen játszanak, addig ő mindössze 64 éves, júliusban tölti majd be a 65-öt.

Csuja Imre nyugdíjba megy

A fenti bevezetőben megfogalmazottakkal, úgy tűnik, valószínűleg a 70 éves Zsurzs Kati is egyetértene, aki a Blikk megkeresésére véleményezte Csuja Imre visszavonulásának hírét. Többek között a következőket mondta:

„Úgy érzem, ez a döntés nem végleges. Szinte biztos vagyok benne, hogy vállal még új szerepeket, hiszen túl fiatal ahhoz, hogy végleg visszavonuljon. Tudom, hogy az elmúlt időszakban is rengeteget dolgozott, és valószínűleg most egy kis pihenésre vágyik.”

Zsurzs Kati arról is beszél az interjúban, hogy biztos benne, hogy a tavaly ilyenkor a halhatatlanok közé beválasztott Csuja Imre a sorozatszerepét is folytatja majd.

Ennek a pályának van most vége?

Csuja Imre Hajdúnánáson született 1960. július 11-én. Már 17 évesen elhatározta, hogy színész lesz, ám szülei először nem támogatták; közben – hallgatóként – egy gazdaságban dolgozott, verseket szavalt, hogy kiegészítse keresetét.

1984-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Simon Zsuzsa osztályában, majd a Pécsi Nemzeti Színházban kezdett, ezt követte a debreceni Csokonai Színház (1987), az egri Gárdonyi Géza Színház (1989), illetve az Arany János Színház (1990–94). Szabadúszóként számos vidéki és budapesti kőszínházban lépett fel, köztük a Katona József Színházban is. 2004-ban alakult meg az Örkény István Színház, amelynek Csuja Imre alapító tagja volt. 21 éve szerepel tehát ebben a színházban.

Csuja Imre a filmvásznon is rengetegszer látható volt: első szerepe Tar­r Béla tévéfilmjében, a Macbeth-ben volt 1982-ben. Később az Üvegtigris Csokijaként országosan ismerté vált, de emellett láthattuk a Portugálban, illetve a Moszkva térben is. Hangját több mint 800 filmhez kölcsönözte – legismertebb szinkronszerepei közé tartozik Al Bundy az Egy rém rendes családból.

Díjai: Magyar Filmkritikusok Díja (2001), Jászai Mari-díj (2005), Érdemes Művész (2010), Budapestért‑, Páger Antal‑ és Gábor Miklós‑díj, 2024-től örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának.

(Kiemelt kép: az Örkény Színház Facebookja/Horváth Judit)