Út Gyergyószentmiklóstól a Papp László Budapest Sportarénáig

A Bagossy Brothers Company testvérpárja mesélt nekünk Erdélyről, sikerekről, tervekről. Interjú.

2022. január 6., 17:50

Szerző:

Nehéz időszak áll a zenészek háta mögött, a koronavírus-járvány miatti szigorítások ugyanis hosszabb időszakokra ellehetetlenítették a koncerteket és a különböző összejöveteleket. Sokan megrogyva kezdtek neki az újévnek, de nem mindenki: a Bagossy Brothers Company az elmúlt években töretlen sikernek örvend, és ezen bizony még a globális pandémia sem tudott változtatni. Olyannyira nem, hogy január 14-én tartják meg első nagykoncertjüket a Papp László Budapest Sportarénában. A zenekar két névadójával és frontemberével, Bagossy Norberttel és Bagossy Lászlóval beszélgettünk erdélyi származásukról, jövőbeli terveikről és a testvérként folytatott közös munka nehézségeiről, illetve áldásairól.

A járvány miatt elmaradt a koncertjük az Arénában, azonban már ki van tűzve az új időpont. Milyen érzés másodszorra nekifutni egy ekkora eseménynek?

Bagossy Norbert: Ugyanolyan izgatottak vagyunk, mintha először futnánk neki. A karantén alatt rengeteg hullámvölgyet éltünk át, mint a legtöbb ember. Néha elbizonytalanodtunk, hogy megéri-e nyomnunk a gázt, vagy jobb, ha visszaveszünk. Az előbbi mellett döntöttünk. Boldogok vagyunk, előre is nagyon izgulunk, de ez nem véletlen, hiszen egy zenekar életében egy Aréna koncert eléggé nagy dolog.

Mi vezethetett el idáig és a milliós nézettségű slágerekig?

Bagossy László: Amikor belecsöppentünk a zenei világba, már akkor a szemünk előtt lebegett egy Aréna koncert. Persze akkor még szinte lehetetlen, álomszerű kép volt, de később egyre elérhetőbb távolságba került, egyre valódibbá vált ez az álom. Mindig nagyravágyók voltunk, ezért is tudtunk ilyen gyorsan haladni ebben az iparban. A Bagossy Brothers Company előtti időkben még világszínvonalra törtünk volna, világslágereket szerettünk volna írni. Ezt az álmot sem engedtük el, csak most mások a prioritások.

Többször elmondták, hogy a karantént aktív munkával töltötték, amelyből egy egész lemez született. Ha újra szigorú lezárásokra kerülne sor, sikerülne megint ennyire ihletett állapotba kerülni?

B.N.: Muszáj lenne. Mindig abból kell gazdálkodni, ami éppen van. Megpróbáljuk feltalálni magunkat és az adott helyzetből kihozni a legjobbat. Amikor valamelyikünk elbizonytalanodik, vagy nem érzi jól magát és szomorkodik, akkor támogatjuk egymást.

A zenéjük gyakran népzenei elemekkel tűzdelt. Ezen kívül milyen forrásokból táplálkoznak?

B.L.: Nem is a népzene az első, amit hangsúlyozunk, inkább a kisvárosiasság. Nem határoztuk el, hogy népzene-centrikus zenét fogunk játszani. De azért az esti bulik alkalmával hajnalban mindig feltámad a népzene, és mindenki előkapja a nótáját. A magyar éneklés és szöveg hangsúlyozása teljesen más, mint egy angol dalé. Míg a magyar elöl hangsúlyos, tehát az első szótagokat nyomjuk meg, addig az angol a másodikat. A magyar szöveg magyarosan elénekelve akarva akaratlanul népzenés hangzású lesz.

Milyen típusú zenéket hallgatnak a maguk örömére?

B.L.: A Coldplay-től kezdve a Mumford and Sons-on keresztül rengeteg zenekar áll közel a szívünkhöz. Belőlük sem feltétlenül zeneileg inspirálódunk, hanem a kollektív hidegrázós állapotokból. Mi is szeretnénk olyan dalokat írni, amelyektől a közönségünk elérzékenyül, esetleg boldog lesz, vagy szomorú. A célunk, hogy a hallgatóinkat elrepítsük egy másik világba.

Önök szerint ez a bizonyos kisvárosiasság milyen mértékben járul hozzá ahhoz, hogy Magyarországon ekkora sikereket értek el?

B.N.: A sikerre nincs recept. Nyilván sok összetevős a dolog. Rengeteget kell érte dolgozni, szükség van dalokra, és ki kell tartani egymás mellett. Sőt még a csillagoknak is úgy kell állniuk az égen. A nótáinkat magyarajkú emberek hallgatják, bár érkeznek visszajelzések más nyelvterületekről is, hogy szeretik a zenénket. Székelyföldön és Erdélyben szintén sokan hallgatnak minket, viszont a románajkú emberekhez még nem jutottunk el. Igaz, nem is próbáltuk.

És nem is tervezik?

B.L.: A magyar nyelvet mindenképp meg szeretnénk tartani. A városunkban, Gyergyószentmiklóson élő románok nagyjából mind ismernek minket, sőt többel közülük gyerekkori barátságot ápolunk. Bizonyos románok közel anyanyelvi szinten beszélik a magyar nyelvet, de a román mezsgyétől mégis eléggé eltávolodik a zenénk. Egyelőre nem hiszem, hogy Bukaresten akármelyik rádió játszana minket.

Az identitásuk erős része az erdélyi származás. Többször nyilatkozták, hogy ezt nem tudatosan használták fel, de mégis úgy tűnik, erre az életérzésre itt Magyarországon kifejezetten sokan fogékonyak. Ennek mi lehet az oka?

B.L.: Sosem vertük a mellünket, hogy Erdélyből jöttünk, nem is érezzük, hogy kéne. A magyarországi közönséghez ez a tény akkor jutott el igazán átütően, amikor megszületett a Visszajövök című dalunk és a klipje. Ekkor tudták a magyarok beazonosítani az identitásunkat. Bár az azelőtti klipekben és mondanivalókban is fellelhető az erdélyiség, de a Visszajövök vitathatatlanul erről szól. Most se reklámozzuk ezt jobban, mint korábban, csak mostanság többször megkérdezik. Ez teljesen természetes, nem nézünk rossz szemmel a kérdésre.

Önök szerint mit tudnak megmutatni és átadni Erdélyből, illetve az erdélyi hangulatból a magyarországi közönségnek?

B.N.: Ez jön magától. Olyan zenét játszunk, amilyet hallgatnánk. Gyergyói székelylegények vagyunk, és ezt próbáljuk átadni. Nyilván a klipjeinkben bemutatjuk az otthoni tájakat, mert nekünk az tetszik, számunkra az a szép. A szövegekben és a dallamokban ez szintén visszaköszön. Egy biztos: első sorban zenészek vagyunk, akik egyébként székelyek. Nem székelyek, akik mellesleg zenészek.

 (Forrás: Bagossy Brothers Company)

A tapasztalatuk alapján melyek a legnagyobb különbségnek a magyar és az erdélyi közönség között?

B.N.: Nincsen különbség, kivéve egyetlenegy helyszínt: a szülővárosunkat. Más úgy a színpadon játszani, hogy a tömegben a volt tanítónéni, a szomszéd és a gyerekkori haverok is ott állnak. Alapvetően szerencsére ugyanolyan hálás a közönségünk Székelyföldön és Magyarországon is.

A zenekar többi tagját nem zavarja, hogy az önök arcát ismerik a legtöbben, és az önök neve alatt fut a zenekar?

B.N.: Nem. Sőt Tatár Attila, a gitárosunk javasolta, hogy legyen a zenekar neve Bagossy Brothers Company, nem mi találtuk ki. Az öcsémmel pár hónapig ketten vittünk egy akusztikus projektet Bagossy Brothers néven. Mivel ezt a formációt páran már ismerték, Tatár Attila kitalálta, hogy rakjunk mellé egy szót, de maradjon ugyanez a név, mert az egész zenekar egy nagy testvériség. Mi csak bólogattunk az ötletre. Mi vagyunk a testvérek az öcsémmel, de úgy érezzük, hogy a többiek minimum távoli unokatestvéreink.

Testvérként hogyan működik önök között a dinamika a zenekaron belül?

B.L.: A zenekari lét csak megerősítette a köztünk lévő köteléket. Ez nemcsak egy barátság és egy testvéri kapcsolat, hanem most már egy munkakapcsolat is. A zenekarban eltöltött kilenc év megtanította, hogyan viszonyuljunk egymáshoz, mikor van az a pont, amikor érdemes egy kicsit elengedni, lazábbra venni a vitatkozást, és mikor kell beleállni. Mindegyik zenekari tagnak vannak rigolyái, de megtanultunk alkalmazkodni egymáshoz. Hálás helyzet, hiszen nem tudunk eltávolodni.

Akadnak azért konfliktusok?

B.L.: Igen, és szükség is van rájuk Nemcsak két embernek kell megfelelnie egymásnak, hanem voltaképpen öt-hatnak, ha a menedzserünket is számítjuk. Alázattal, tisztelettel kell fordulni a másik felé, és akkor működik. A brand már szinte túlnőtt rajtunk, ezért az is a feladatunk, hogy erős talpakon álljon. Eddig minden vita előrevitt, úgyhogy nem változtatnánk semmin.

 (Forrás: Bagossy Brothers Company)

Kilenc éves a zenekar, de még mindig nagyon fiatalok a tagok önökkel együtt. Ennyi siker, például az Aréna koncert után merre tovább, mik a tervek?

B.N.: Az Arénán túl jelenleg nem igazán látunk. Nagyon szeretnénk egy amerikai és európai turnét a külföldön élő magyarajkú embereknek. Nyilván ez nem arról fog szólni, hogy sokezer ember egymás mellett őrül majd meg a Bagossy nótákért. Ez inkább egy zenekaros testvéri, baráti kiruccanás együtt a világba. Erre mindig adunk, és most is, amikor éppen nem zenélünk, együtt töltjük az időnket. Járunk például snowboardozni, szörfözni. Sokszor megesik, hogy a zenéről nem beszélünk, és ezt fontosnak tartjuk. A másik titok, hogy mindig olyan zenét írjunk, amelyet nem ununk meg soha. Nem kötelességből akarjuk csinálni ezt az egészet, hanem szeretni és élvezni a gyümölcsét.

A zenekar repertoárja már most is nagyon színes, de a közeljövőben milyen műfajokba, irányokba kóstolnának még bele?

B.N.: Határ a csillagos ég. Fontos, hogy mindig érezzük a késztetést az alkotásra. Szerintem a halálunkig tudunk változni és újabbnál újabb nótákat kihozni, amelyekben megtalálható valami plusz. Amíg mi ezt érezzük, addig valószínűleg a közönség is, ezért működik ez a kohézió.

Ha egyetlen számukkal kellene bemutatkozniuk egy olyan közönségnek, amely nem ismeri a zenekart, melyik lenne az, és miért?

B.L.: Ez attól függ, hogy hajnal van, és illuminált állapotban tombolnak egy házibuli kellős közepén, vagy egy kicsit meghittebb a helyzet.

Ezt önökre bízom.

B.N.: Az Az a szép című, legutolsó dalunkkal mutatkoznánk be, mert az a legaktuálisabb. Éppen olyan, amilyenek jelenleg vagyunk. Mutathatnánk régebbit, de az már nem adja vissza az aktuális hangulatunkat.

B.L.: Semmiképp nem rukkolnék elő a legnagyobb slágerrel először. Bár Norbi dalairól van szó, de én is a legújabbat választanám. Ráadásul így hagynánk arra esélyt, hogy a második dalt meghallgatva a közönséget még meglepetések is érhessék.

(Kiemelt kép: Bagossy Brothers Company)

Tegnap futótűzként járta be a magyar sajtót, hogy több más tartalommal együtt gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra eltűnt az HBO Max előfizetéses videostreaming-szolgáltató kínálatából a tavaszi időszak legnépszerűbb lokális tartalma, A besúgó című sorozat. A streamingszolgáltató szerint ez természetes jelenség, az SVOD szolgáltatók tartalmi kínálatának önkényes variálása azonban több szempontból is aggályos lehet.