Regény készült az egyik legvitatottabb magyar gyilkosságról

Idén jelent meg Bartal Tamás – a 19. század Magyarországát bemutató – Lámpavas-trilógiájának második kötete, a „Lámpavas és a mindent látó szem”. A történet Teleki László meggyilkolását járja körül, bemutatva az osztrák udvar közbenjárását, valamint egy egyházi botrányról is olvashatnak az érdeklődők a díszes illusztrációkkal ellátott könyvben. Az íróval a történelmi fikciós műfaj népszerűségéről és veszélyeiről, valamint arról is beszélgettünk, mi a hasonlóság a Kennedy- és a Teleki-gyilkosság között.

Végzettségét tekintve jogász, de gyermekkora óta foglalkozik írással. Mi vonzotta konkrétan a könyvekhez?

Nagyjából tizenegy-tizenkét éves lehettem, amikor rátaláltam apám írógépére. Egyből éreztem, hogy nekem le kell oda ülnöm és írnom kell valamit, fiatal koromban leginkább verseket. Amikor megjelent az első kötetem, egy barátom azt mondta: vannak olyan emberek, akiknek írniuk kell – rám így tekintett. Az írás mindig is belső késztetés volt nálam. A jogi pályám során viszont már sokkal kevesebb időm jutott az írásra, ugyanis a tanulmányok minden időmet elvették. De eközben is éreztem az írói vágyat, és tudtam, hogy valamikor felszínre fog bukni. Így jelent meg az első kötetem, azóta pedig már a Lámpavas-trilógián dolgozom. Ehhez azonban hatalmas elhatározás kellett, ami miatt kevesebb időm jutott a családra, a barátokra, szabadidőm pedig nemigen volt.

Mi vonzotta annyira a 19. században, hogy egy konkrét könyvtrilógiát szentel ennek a kornak?

Nagyon szeretem ezt a kort. Gondoljunk csak bele: ott volt a 48-49-es forradalom – ami az első kötet történetét is adja –, ezt követően jött a Teleki-gyilkosság, majd a kiegyezés.

Nagyon érdekelt az is, hogy a 19. században kialakuló pártok hogyan fejlődnek, vagy épp buknak el. Teleki Lászlóról, már amikor először olvastam, akkor éreztem, hogy ez a történet egyszerűen kiált azért, hogy feldolgozzák.

Milyen dokumentumokból dolgozott a Lámpavas és a mindent látó szem megírásakor?

Szerencsés voltam, mert hál' istennek egy rendkívül jól dokumentált esetről van szó. Ha jól emlékszem,

ez volt az első olyan gyilkosság, ahol helyszíni fotót készítettek, ráadásul 3D-set, ami nagyon unikális volt az akkori Európában.

És ráadásul nem is csak korabeli dokumentumokból kellett dolgoznom, az esetet ugyanis nagyjából tíz éve rekonstruálta egy rendőrökből, történészekből és kriminológusokból álló csapat.

A Lámpavas-trilógia első kötete a 48-49-es szabadságharccal foglalkozott, míg a mostani Teleki László haláláról és a mögötte álló összeesküvésről szól. Mennyire volt folytatása ez a kötet az előzőnek?

Én úgy gondolom, hogy ezek a történetek nem folytatásai egymásnak. Vannak bizonyos szereplők, akik megjelennek a második kötetben is, ilyen például Herczen nyomozó figurája, meg az ő segítője, de a két történet nem folytatólagos. A Lámpavas univerzum egy olyan világ, aminek megteremtésével megpróbáltam leképezni az akkori világot, de közben fikciós eszközöket is használtam, tehát például sok kitalált alany tűnik fel benne. Maga a Herczen Vilmos is egy nem létező figura, másrészről viszont ott van Arányi professzor, aki például élő személy volt. A sorozat különböző darabjai inkább antológiaszerűek, egymástól függetlenül is élvezhetőek a részek.

A lámpavas elnevezés a trilógiában mit szimbolizál?

Az első kötetnek a címe ugye Lámpavas és pillangó. Ebben az előbbi a bűnösöket jelképezi, akiket ide lógattak fel. A pillangó pedig az első áldozatra mutat rá, aki a könyv szerint egy éjszakai pillangó, egy prostituált volt. A cím tehát úgy is tekinthető, mint bűnös és áldozat. A második kötet pedig a Lámpavas és a mindent látó szem címet kapta egy rendkívül ismert szabadkőműves szimbólum után, aminek fontos szerepe lesz a kötetben.

Nemrég volt ugye a Kennedy-gyilkosság évfordulója. Ez is komoly összeesküvéselméletek tárgyát képezi. Erős a párhuzam, de nemzeti léptékben lehet egy szinten kezelni a két halálesetet?

Valamilyen mértékig biztosan, ugyanis mindkét politikus rendkívüli népszerűségnek örvendett. Ráadásul Teleki esetében a halálával kapcsolatos nyomozás eredményei is jól dokumentáltak voltak. Ahogy azt a könyvben is kifejtem, valószínűleg nem véletlenül jutott téves eredményre először az akkori nyomozás, volt rajtuk ugyanis politikai nyomás. De azért nyomozniuk is kellett, mert ha nem tettek volna legalább úgy, mintha történne valami, abból még nagyobb botrány lehetett volna.

Az biztos, hogy az esemény megrázta a nemzetet. Az volt az első nagy temetés az újkori magyar történelemben. Innen kezdve datálják például Rákóczi és Kossuth hazahozatalát is. De én elsősorban nem is annyira Kennedy-vel szoktam összehasonlítani az esetét, inkább Zrínyi Miklóséval vagy Szent Imre hercegével. Hivatalosan mindkettőjüket egy vadkan ölte meg, de én azt gondolom, hogy az átlagember ugyanúgy nem hiszi el ezeket, mint azt, hogy Teleki László öngyilkos lett.

Fotó: Bartal Tamás

Mára nagyon népszerű műfaj lett a történelmi fikció. A témában kevésbé jártas olvasó meg fogja érteni, hogy itt egy fiktív cselekményről van szó? Mennyire nehéz ebben a műfajban alkotni?

Pontosan a félreinformálás elkerülésének érdekében helyeztünk el a könyv végén egy ismertetőt a karakterekről, feltüntetve, hogy ki az, aki valódi személy volt, és ki volt fiktív. Emellett a hozzá kapcsolódó történetről is leírom, hogy mennyiben volt igaz és mennyiben nem. Nyilvánvalóan dramatizáltam bizonyos elemeket, illetve bizonyos szereplőket belehelyeztem a történetbe, de ez a műfaj velejárója.

A történet főszereplője Herczen Vilmos, egy kitalált karakter. Volt olyan nyomozó, vagy kitalált karakter, aki inspirálta önt a szereplő megalkotásában, mondjuk Sherlock Holmes?

Az én fejemben Herczen Vilmos nem annyira Sherlock Holmesra, sokkal inkább Poirot felügyelőre hasonlít. Mindkettőnél tényekből indul ki a nyomozás, gyűjtögetik az újabb és újabb információkat, majd segítséggel megpróbálják feldolgozni. Számomra ő nem az a trükkös, csavaros logikájú nyomozó, mint amilyen Sherlock Holmes. Nem véletlen, hogy az első kötetben másfél évbe telt, mire megoldotta az ügyet, és végül igazából nem is ő volt az, aki feltárta a rejtélyt.

Mennyire frissítheti fel ez a könyv az emberek tudását a Teleki-gyilkosságról? Része most ez a történet ön szerint az alapműveltségnek?

Hadd említsek egy egyszerű példát! Egy kritikában azt írták a kötetről, hogy történelemtanárként biztosan feladnák kötelező olvasmánynak. Én ilyet nyilván nem mondhatok, de azt igen, hogy mindent megpróbáltam megtenni annak érdekében, hogy átadjam a korszakkal kapcsolatos tudásom, és bemutassam, mi történt Teleki Lászlóval. Ez nem egy történelemkönyv, de arra jó lehet, hogy elérje az embereknél, hogy utánaolvassanak a valós feljegyzéseknek.

Ez a kötet egy trilógiának a második része. Mit lehet tudni a harmadik epizódról?

Az én fejemben egyelőre az van meg, hogy körülbelül ugyanannyi időt fogunk ugrani időben, mint az elsőhöz képest a másodikban. Herczen Vilmos visszatér, és az ő segédje, Pités és Arányi professzor is, annak érdekében, hogy egy újabb nagy horderejű ügyet oldjanak meg. A könyv témájául szolgáló esemény már megvan, ennek részleteit jelenleg is kutatom.

Annyit elmondhatok, hogy ismét sikerült egy nagyon jól dokumentált gyilkosságot találnom.

A könyvben több illusztráció is található. Ki készítette ezeket, és milyen megfontolásból adtak kicsit képregényes stílust a könyvnek?

Az illusztrációkat egy Téjlor nevű művész készítette, akivel egy barátom ismertetett össze. Személyesen egyébként még sosem találkoztunk, de ahogy elküldte a portófólióját, tudtam, hogy együtt fogunk dolgozni. Még az 1940-es, 50-es években jelentek meg nagyon apró, A5-ös méretű kiadványok. Ezek illusztrált kötetek voltak, olyan nagy klasszikusokról, mint például Jules Verne történetei. A nagypapámnál sokszor ezeket olvastam, és amikor most fellapozom a könyveimet, mindig jó érzéssel tölt el, hogy valamennyire belecsomagoltuk ezt az emléket a munkánkba.

A Lámpavas és a mindent látó szem egy nagyon informatív, mégis olvasmányos kötet. Érezni a környezetet, kicsit mintha egy filmet olvasnánk.

Mások is mondták már, hogy filmszerűen fogalmazok, ez minden bizonnyal valamiféle önkéntelen reflex. Mostanában rengeteg krimisorozatot nézek, és lehet, hogy ez is befolyásol. Ezt a filmszerű stílust először Dan Brown-nál vettem észre. A Da Vinci kód például úgy van megírva, mintha egy forgatókönyvet dúsítottak volna fel könyvvé. Hogy az én írásom mit vált ki az olvasóban, azt nekem nehéz megítélni. Mindenesetre örülnék, ha egyszer filmen is viszont láthatnám valamelyik történetem.

(Kiemelt kép: Bartal Tamás)