Korlátozások az M7-esen: indul a közlekedési káosz
Folytatódik a felújítás az M7-esen, így fennakadásokra számíthatnak azok, akik a Balaton felé autóznak.
Korábban a 168.hu is beszámolt arról, hogy a felújítások a nyári időszakra sem szüneteknek, így több gyorsforgalmi úton is részleges lezárásokra számíthatnak az autósok. Az M7-esen is lesznek korlátozások, azonban a legtöbb fennakadásnak június 21-én vége, olvasható az Infostart cikkében.
Folytatódik a felújítás az M7-esen
Tovább zajlik az ország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása, amely az idei nyári csúcsidőszakban is érinti az M7-es autópályát, írja a veol.hu. A munkálatok a Balaton irányába tartó utazókat június 21-ig érintik nagyobb terelésekkel, de a főszezonra enyhítéseket vezetnek be.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) bejelentése szerint a nyári hónapokra forgalomkönnyítő intézkedéseket alkalmaznak. A Balaton felé, az M0-s és Balatonvilágos közötti szakaszon nem lesznek újabb felújítások, így két sáv biztosítja majd a folyamatos haladást. Budapest felé még kedvezőbb a helyzet, három sáv is elérhető lesz, ahol a műszaki feltételek ezt lehetővé teszik.
A legnagyobb torlódások június 13. és augusztus 8. között várhatók, amikor a 17-es és 22-es kilométerszelvény között speciális 2+1+2 sávos forgalomterelés lép életbe:
- Első ütemben: a Balaton felé haladók a belső sávot, míg Budapest felé haladók a két belső sávot használhatják.
- Második ütemben: a Balaton felé ismét a belső sáv lesz elérhető, Budapest irányába viszont a leálló- és külső sávot nyitják meg.
Az érdi csomópontnál is forgalomkorlátozás lesz: június 13–15.: a lehajtó ágat zárják le, június 20–23.: a felhajtó ág nem lesz használható. A lehajtó zárása esetén a 14-es km-nél lévő törökbálinti csomópontnál lehet visszafordulni. A felhajtó zárásakor az Iparos utca–Törökbálinti út–M7-M0 csomópont útvonal ajánlott.
A nyaralók és ingázók számára fontos, hogy előre tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, mivel a munkálatok ütemezése és az időszakos lezárások torlódásokat és menetidő-növekedést okozhatnak a Balaton felé vezető főútvonalon.
Budapesten is munkálatok kezdődnek
Korábban a 168.hu is beszámolt róla, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nyári iskolai szünet első napjára, június 21-re időzíti a Nagykörút egyik legforgalmasabb villamospályájának átfogó felújítását. A Jászai Mari tér és Tátra utca közötti szakaszon, mintegy 415 vágányméteren zajlanak majd a munkálatok. A 4-es és 6-os villamosok sínpályája mellett a 2-es villamos vonalához csatlakozó vágányokat is érinti a beruházás, mivel ez a pont fontos csomópontként szolgál több villamosvonal számára is.
A felújítás során sínkörülöntéses vágánytechnológiát alkalmaznak, ami jelentős zaj- és rezgéscsökkenést eredményez. Ez a környéken élőknek és az utasoknak egyaránt kényelmesebb, csendesebb utazást jelent, és megnöveli a vágányok élettartamát is. A munkálatok szükségességét alátámasztja az is, hogy ezen a szakaszon 2009–2010 óta nem történt felújítás, sőt a vágányok rossz állapota miatt már sebességkorlátozást is bevezettek, amit most feloldhatnak – a villamosok ismét 50 km/h sebességgel közlekedhetnek majd.
A felújítás várhatóan augusztus elejéig tart, ez idő alatt a 4-es és 6-os villamosokat pótlóbuszok váltják ki a Széll Kálmán tér és a Nyugati tér között. Az autósokat is érinti a változás: forgalomkorlátozásokra kell számítani a Nyugati tér és a Margit híd környékén, így érdemes alternatív útvonalat tervezni.
(Kiemelt kép: Pixabay)