A stresszevés bár átmenetileg segítséget nyújt, hosszú távon azonban komoly egészségügyi problémát okoz.
Fáradt, kimerült, nem tud dolgozni? A test egyértelmű jelzéseket küld, ha valami nincs rendben, ezeket pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha az alábbi tüneteket tapasztalja, jobb lesz egy időre beteget jelenteni.
Az időben felismert mellrák nagy eséllyel gyógyítható lenne, azaz a betegek 75 százalékának esélye mutatkozna a hosszú túlélésre.
Trombózis után minimalizálni kell az ismétlódés veszélyét.
A 90 napos diéta kitartást igényel, de látványos eredményeket produkál.
2024. március 8., 18:18
Érdemes naponta fogyasztani, mert gyömbérben olyan hatóanyagok vannak, melyek megakadályozzák, hogy a rákos sejtek növekedjenek, illetve azt is, hogy a daganat továbbterjedjen, áttéteket képezzen.
2024. március 8., 11:01
A vizsgált emberek közel 60 százalékában találtak mikroműanyagot, és ezen csoport körében 4,5-ször volt nagyobb a kockázata több betegségnek és haláloknak – mutat rá olasz kutatók friss tanulmánya, amit a hvg.hu közölt.
2024. március 8., 10:22
A vakvezető, drogkereső kutyákat gyakran célzottan tenyésztik, és sok éves kemény képzéssel nevelik feladatuk elvégzésére. Amerikai kutatók most azt állítják, hogy tulajdonképpen az egyszerű, kedvtelésből tartott kutyák is képesek egy bravúrra: a Parkinson-kór diagnosztizálására – írja a hvg.hu.
2024. március 8., 07:44
A probiotikumok olyan táplálékkiegészítők, melyek élő baktériumokat tartalmaznak, és általában a normál emberi bélflóra helyreállítását célozzák különböző betegségekben vagy antibiotikumkezelés után. Hatásosságukról ugyanakkor a mai napig nincs tudományos konszenzus: egyes szerzők szerint az alkalmazott baktérium faja mellett akár sejtvonaltól függően is változhat az élettani hatás, míg mások teljes egészében megkérdőjelezik a probiotikumok jótékony hatásait. Mindenesetre van néhány olyan természetes probiotikum forrás, amit bátran fogyaszthatunk, hiszen rendkívül egészségesek.
2024. március 7., 19:55
A levendula esetében is érdemes gondosan megválasztani a metszés időpontját és módját.
2024. március 7., 18:20
Az édesítőszeres italok negatívan hatnak a szívre egy friss tanulmány szerint.
2024. március 7., 17:13
A hasnyálmirigyrák főleg időseknél jelentkezik, a túlélési ráta meglehetősen alacsony, ezért jó, ha korán észleljük a tüneteket.
2024. március 7., 14:24
Az alvásigényünk a születésünk utáni hetekben eléri a 17 órát, azonban nyugdíjasként a napi 7 óra is bőven elég lehet. Sokan panaszkodnak arra, hogy még napfelkelte előtt felébrednek, erre is van magyarázat.
2024. március 7., 10:59
A magyar női lakosság körében az emlőrák a leggyakoribb rákos megbetegedés. Az idei nőnap apropóján az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület egy kérdőívet állított össze, aminek célja, hogy átfogó képet kapjanak a mellrákkal diagnosztizáltak betegútjáról, kezelési tapasztalatairól és életminőségéről a kezelés alatt és azután.
2024. március 7., 08:12
Kutatások szerint bizonyos ételek elősegíthetik az Alzheimer-kór kialakulását.
2024. március 6., 20:24
A krumpli az egyik legkedveltebb ételalapanyag, de sajnos úgy terem, hogy a meg kell pucolni, mielőtt megennénk.
2024. március 6., 17:04
A csirkemell egy könnyen variálható, egészséges alapanyag, amit a puha karfiol és a selymes besamelmártás tesz ellenállhatatlanná.
2024. március 6., 16:11
Nőnapra a vágott virág is gyönyörű, de a szobanövény évekig emlékezetes ajándék lehet. Azonban nem árt vigyázni mit vásárolunk, nehogy baj legyen a végén.
2024. március 6., 15:04
A vég- és vastagbélrák egyre fiatalabb korban és egyre nagyobb számban fordul elő, az orvosok szerint a tendencia tovább romolhat.
2024. március 6., 13:45
A muskátli olyan virág, amely soha nem megy ki a divatból. Erkélyeket ékít, falusi portákat borít szirmokba, egészen késő őszig ontja a virágokat. A muskátli átteleltethető, mutatjuk, mit kell tenni, hogy tavasszal virágözönnel hálálja meg a gondoskodást.
2024. március 6., 13:06
Bizonyos szemszínű embereknél nagyobb eséllyel alakul ki rák.
2024. március 6., 12:30
Becsapós finomság, hiszen valójában nem galuska az aranygaluska: a kelt tésztából készülő diós süteményt vaníliasodóval tálaljuk. Pont, ahogy a nagyi.
2024. március 6., 11:20
A reflux betegséget az okozza, hogy a gyomor savas tartalma visszaáramlik a nyelőcsőbe, kimarja annak belső falát, és kialakul az a panasz, amit a mindennapokban gyomorégésként emlegetünk. A betegség ellen nehéz védekezni, de nem lehetetlen. Íme.