Ha ezt a 3 tünetet tapasztalja, azonnal jelentsen beteget

Fáradt, kimerült, nem tud dolgozni? A test egyértelmű jelzéseket küld, ha valami nincs rendben, ezeket pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha az alábbi tüneteket tapasztalja, jobb lesz egy időre beteget jelenteni. 

2024. október 10., 13:31

Szerző:

Beteget jelenteni nem feltétlenül csak akkor kell, ha valaki lázas vagy elkapott egy vírust. A tartós stressz is okozhat ugyanis olyan testi tüneteket, amik miatt jobb egy időre kikerülni a mókuskerékből. Összeállításunkban most megmutatjuk, mik azok a hosszabb távon fennálló tünetek, amiknek a figyelmen kívül hagyása akár súlyos következményekkel is járhat. 

Folyamatosan kimerültnek érzi magát – még alvás után is

A kimerültség az első egyértelmű jele annak, hogy valami nincs rendben. Ha egy pihentető éjszakai alvás ellenére is reggel teljesen kimerülten, már-már megbénulva ébred, az új munkanap gondolatától pedig konkrétan rosszul érzi magát, akkor az erősen arra utal, hogy a testének most többre lenne szüksége egy csésze kávénál. Figyelem: a tartós kimerültség idővel kiégéshez vezethet, szóval ha jó ideje fennáll a probléma, akkor érdemes néhány hét pihenőt kérni – írja a wmn.de

Állandó ingerlékenység, érzelmi kitörések

Mindenkinek lehetnek rosszabb napjai, de ha állandóan ingerlékenynek érzi magát, minden apróság felzaklatja, az intő jel. Az érzelmi instabilitás gyakran a mentális túlterheltség jele. Ha idegrendszere túlstimulált, az azt mutatja, hogy sürgősen szünetet kell tartania. Ilyenkor célszerű pár hét betegszabadságot kérni, hogy legyen idő kipihenni ezeket a fáradalmakat. 

Koncentrációs problémák, feledékenység

Amennyiben úgy érzi munka közben képtelen koncentrálni, ez pedig napra nap visszatérő probléma, akkor jó ötlet lehet egy kicsit kiszakadni a mindennapok körforgásából. A koncentrációs problémák ugyanis óriási hatással lehetnek a napi hatékonyságra is, ez pedig hosszú távon mind az egyén, mind a vállalat számára problémákat okozhat. Amennyiben figyelmen kívül hagyja ezt a tünetet, az hibákhoz, félreértésekhez és még több stresszhez vezethet. Ez egy ördögi kör, amit mindenképpen meg kell szakítani. 

Félünk beszélni róla 

Érdekesség egyébként statisztikák szerint minden negyedik ember szenved valamilyen mentális betegségben, ám sok munkáltató még mindig nem hisz abban, hogy emiatt távol kellene maradni a munkától. A betegszabadságot kérők jelentős százaléka éppen ezért, ha kimerültség miatt marad otthon, jellemzően inkább hányásra, hasmenésre, lázra hivatkozik. Ez persze azért igazán szürreális, mert a stressz, a szorongás és a depresszió súlyos, hosszú távú egészségügyi problémákhoz, akár szív- és érrendszeri betegségekhez, magas vérnyomáshoz vagy gyomor-bélrendszeri gondokhoz vezethet. A immunrendszer a pszichés dolgok hatására is gyengül, így fogékonyabb lesz a fertőzésekre is. 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!