2014. május 29., 06:12

Horthy Miklósnak nem lehet szobra Magyarországon az 1944-es német megszállást követően játszott szerepe miatt – jelentette ki a kormánybiztos szerdán az Eltiporva – A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár című kiállítás megnyitóján, Budapesten.

2014. május 28., 12:02

Az 50 éven felüliek körében ma mintegy 600 000 nő és feleennyi férfi küzd a csontritkulással – mondta el a 168 Óra Praxis rovatának Dr. Moravcsik Bence Balázs ortopéd traumatológus szakorvos. A szakorvos szerint leggyakrabban a kis behatásra is bekövetkező csonttörés a betegség első tünete, pedig hasznos lenne már azelőtt észrevenni a bajt, mielőtt minden törik-szakad.

2014. május 28., 11:50

Új fejezet nyílhat a saját magát vezető autók történetében: a Google más gyártók autóinak módosítgatása helyett saját járművet készít. A prototípus már megvan, még nyáron százat le is gyártanak belőle.

2014. május 27., 20:21

A természet már felébredt téli álmából, így hát itt az ideje az autónkat is felkészíteni a nyárra. Egy alapos takarítással már látványos eredmény érhető el, de akinek nem elég a fél siker, annak érdemes néhány órát még rászánni a család négykerekű kedvencére. Hogy miként, azt is megmutatjuk.

2014. május 27., 06:38

Ahhoz, hogy a kereskedelmi vagy katonai repülésben elterjedjenek az elektromos meghajtású gépek, több technikai „csodának” is történnie kell – mondta a Flightglobal légügyi szaklapnak a Pratt & Whitney amerikai hajtóműgyártó cég alelnöke.

2014. május 22., 17:48

Módosított kanyaróvírussal gyógyítottak meg egy csontvelőrákos beteget amerikai orvosok. A páciens a tesztelés alatt álló vakcina beadása után teljesen meggyógyult, hat hónappal később sem jelentkeztek rákos sejtek a szervezetében – írja az MTI.

2014. május 22., 10:25

Az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA) közlése szerint az idei április ugyanolyan meleg volt, mint 2010 áprilisa, amikor az eddigi legmelegebb középhőmérsékletet mérték globálisan a feljegyzések kezdete, 1880 óta.

2014. május 22., 06:44

Tudományos magyarázatot keresnek a horvát tengerfenéken tavaly felfedezett titokzatos körökre természetvédők és tengerkutatók – írja az MTI. „Tökéletesen szabályos körökről van szó, sosem láttam még ilyet” – mondta Mosor Prvan, a spliti Sunce környezetvédő szervezet biológusa.

2014. május 21., 20:43

Egyre kisebb a Nagy Vörös Folt a Jupiteren, amely a legismertebb csillagászati jelenségek egyike világon. Az 1800-as években még 40 ezer kilométeres átmérőjűnek számolt folt valójában egy óriási viharciklon, amely több száz éve tombol a bolygón, a legnagyobb széllökések a több száz kilométeres óránkénti sebességet is elérik a csillagászok szerint.

2014. május 21., 11:50

A mellkasi fájdalom oka nem feltétlenül szív eredetű probléma: más betegségek is okozhatnak hasonló tüneteket – mondta el a 168 Óra Praxis rovatának dr. Pácz Alexandra belgyógyász-kardiológus. A Budai Magánorvosi Centrum szakorvosa szerint fontos elkülöníteni az akutan fellépő, bizonyítottan szív eredetű panaszokat, melyeket angina pectorisnak hívunk. A betegség kialakulása olyan rizikótényezőkre vezethető vissza, mint a magas koleszterinszint, a dohányzás, az elhízás vagy a stressz.