L. Simon: nem lehet szobra Horthynak Magyarországon
Horthy Miklósnak nem lehet szobra Magyarországon az 1944-es német megszállást követően játszott szerepe miatt – jelentette ki a kormánybiztos szerdán az Eltiporva – A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár című kiállítás megnyitóján, Budapesten.
A Fidesz kultúrpolitikusa leszögezte: azzal a korszakkal nem akarnak semmiféle közösséget vállalni. L. Simon László ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a német megszállást határkőnek tekinti, óriási tragédiának, amely ha nem következik be, talán a magyar történelem, a magyar zsidóság sorsa is másképp alakul. Hozzátette: a magyar zsidóság deportálása nem valósulhatott volna meg magyar közreműködés nélkül. Horthy Miklós kormányzónak 1944. március 19. után volt választása – jelentette ki a képviselő.
A német megszállás után játszott szerepe miatt nem lehet szobra ebben az országban, még akkor sem, ha voltak érdemei a deportálások leállításában – jelentette ki.
L. Simon László elmondta, hogy azokról is meg kell emlékezni, akik helytálltak a nehéz időkben: példát mutatott például Sárbogárd szolgabírája, aki nem engedte, hogy elvigyék a településről a zsidókat, ezért a nyilasok őt deportálták.
A kiállítás megnyitója előtt tartott konferencián Romsics Ignác történész, akadémikus felidézte, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején a magyar országrészben az izraelita felekezethez tartozók a lakosság mintegy öt százalékát alkották – írja a Híradó.hu.
A második világháborúig ez az arány jelentősen nem változott, a kikeresztelkedett zsidókkal együtt sem érte el az egymilliót, túlnyomó többségük magyar anyanyelvű volt. Az első világháború előtt ez a zsidóság adta a felsőoktatásban tanulók 30 százalékét, de az orvosi, műszaki pályán ez az arány a 40 százalékot is meghaladta – mondta.
A zsidóságra jellemző volt, hogy a gazdasági és a szellemi élet modern szektoraiban helyezkedett el: a bankszférában, az iparban, a kereskedelemben, az ügyvédi és orvosi pályán, a mezőgazdaságban pedig főleg 200 holdnál nagyobb területen gazdálkodtak. A gazdasági elitben is jelentős arányban képviseltette magát a zsidóság, a legmagasabb, évi kétszázezer pengő adót fizető hetven főből 1940-ben ötven volt izraelita, a száz-kétszázezer pengős kategóriában a kétszázkilencven főből százhatvan – közölte Romsics Ignác. Hozzátette: a zsidóság 56 százaléka városokban élt, 45 százaléka Budapesten; a korszakban egymilliós magyar főváros lakóinak 20 százaléka volt zsidó.
Politikai beállítottságát tekintve a zsidóság rendszerkritikus, modernizációt sürgető társadalmi csoport volt, az 1919-es Tanácsköztársaság felső vezetésében arányuk 50-60 százalék volt, ami alkalmas volt arra, hogy később ezt a korszakot zsidóuralomként emlegessék, holott például a Tanácsköztársaság idején szedett túszok 20 százaléka is zsidó volt, Kun Béla és társai pedig nem is voltak zsidó vallásúak – mondta a történész.
Romsics Ignác ugyanakkor arra mutatott rá, hogy a Tanácsköztársaság után fellángoló antiszemitizmust Bethlen István az 1920-as években sikeresen visszaszorította. Az 1930-as években azonban megfordult a trend, részben a belső szociális problémák, részben pedig a hitleri Németország gazdasági és szellemi dominanciája miatt.
Az 1930-as évek végén elfogadhatatlan módon megindult a zsidóellenes, diszkriminatív jogalkotás, 1941-ben Kamenyec-Podolszk térségében 18 ezer Magyarországról kitoloncolt zsidó vesztette életét, Újvidéken mintegy ezer – mondta.
Ugyanakkor a történész arra is felhívta a figyelmet, hogy 1942-től több más országban már zajlott a holokauszt, Magyarországon azonban a 800 ezres zsidóság létét évekig nem fenyegette közvetlen veszély, az 1944-s német megszállásig úgy tűnt, van esélyük a túlélésre.
1943-ban a Hitlerrel folytatott tárgyalásokon Horthy megvédte Kállay Miklós miniszterelnök politikáját, és elutasította a deportálásokat – fűzte hozzá.
A német megszállás után két hónappal, 1944 május közepén azonban megindult a zsidók deportálása, június elejéig – amikor a szövetségesek normandiai partra szállása után Horthy leállíttatta a transzportokat – mintegy 439 ezer zsidónak minősített magyar állampolgárt szállítottak ki, a vidéki zsidóság mintegy háromnegyedét. A konferencián elhangzott, hogy közülük hozzávetőleg 40 ezren maradhattak életben.
Romsics Ignác szerint Horthy egyértelműen felelős a vidéki zsidóság deportálásáért, a kormányzó és magyar elit tudta, hogy milyen sorsot szántak a németek a deportáltaknak. A konferencián elhangzott, hogy az első, 1944. május 14-i, tízezres transzport kevesebb mint egyharmada élte túl az első napot Auschwitzban.
Ugyanakkor Romsics Ignác felvetette, hogy vajon mit tudhatott a társadalom többsége a deportáltak sorsáról. Feltehetően nem sokat, hisz jobbára még az áldozatok sem voltak tisztában azzal, mi vár rájuk.
A nemzeti könyvtárban a holokauszt-emlékévhez kapcsolódóan megnyílt Eltiporva – A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár című kiállítás az 1944-es könyvbetiltásokat, a könyvmegsemmisítést, valamint a könyvtári kézirattár egykori vezetőjének, Halász Gábornak az életművét és tragikus sorsát mutatja be korabeli fotók, falragaszok, hirdetmények és audiovizuális emlékek, híradófelvételek segítségével.
