Kínai lódarázs-invázió hazánkban: a méhekre és az emberre is veszélyesek

2023-ban bukkantak először Magyarországon kínai lódarázsra. Most a szlovák határtól mindössze 45 kilométerre újra felbukkant a rendkívül veszélyes, gyorsan szaporodó, invazív darázsfaj, amely a mézelő méhekre és az emberre is egyaránt veszélyt jelentenek.

2024. október 21., 16:46

Szerző:

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) közleményében az áll, hogy egy Kínában őshonos, inváziós darázsfaj jelent meg az utóbbi években Szlovákiában, így várható a magyarországi elterjedése. A szakemberek szerint a kínai (más néven ázsiai) lódarázs (Vespa velutina nigrithorax) az őshonos méhállományra és az emberekre is veszélyt jelenthet, ráadásul rendkívül invazív, megjelenése után néhány éven belül el tudja érni a darázspopuláció a kártétel ingerküszöbét. 

Amint arról a 168.hu is beszámolt, az invazív kínai lódarázs az Európai Bizottság invazív fajokat tartalmazó listáján 2016 óta szerepel, első magyarországi egyedeit augusztusban találták meg Kimlén, egy Mosonmagyaróvárhoz közeli településen.

2004 óta van jelen Európában a kínai lódarázs

A kínai lódarazsak 2004-ben jelentek meg Európában, azóta pedig Franciaországból kiindulva folyamatosan terjeszkednek. Legutóbb Szlovákiában tűntek fel, idén szeptember 28-án, a magyar határtól mindössze 45 kilométerre. A rovarokat Palárikovóban (Tótmegyer) figyelte meg Dr. Dušan Senko botanikus a kertjében. Az értesített szakértők további egyedeket észleltek 400 méterrel távolabb, ahol ázsiai lódarazsak borostyánon vadásztak rovarokra.

A felfedezés azért ad okot komoly aggodalomra, hiszen Szlovákia éghajlata és élőhelyei kedvezőek az ázsiai lódarázs számára, így fennáll a veszélye a gyors elszaporodásnak.


Emellett arra is nagy esély van, hogy léteznek további, még nem észlelt populációk Szlovákiában, vagy akár Magyarországon is.

A MATE szakemberei a szlovák kollégáikkal együtt hamar nekiláttak a darázsfészek felkutatásának egy magyar rádiótelemetriás eszközzel, ez ugyanis fontos lépés a rovarok terjedésének megfékezéséhez. Ehhez jeladót rögzítettek egy lódarázsra, amellyel nyomon követték az állatot egészen a fészkéig követniük. A fészket a kirendelt tűzoltók eltávolították.

Egy másik jeladóval ellátott darázs azonban teljesen másik irányba indult, ami azt jelenti, hogy több fészek is lehet már az érintett területen. A másik fészket azonban nem sikerült megtalálniuk a szakértőknek.

Az ázsiai lódarázs mezőgazdasági kártevő, táplálékának kétharmada a mézelő méhek (Apis mellifera) közül kerül ki, és egy-egy fészek létrejöttéhez nagyjából 12 kg rovar elfogyasztása szükséges, ami azt jelenti, hogy az érintett rovarfaunát illetően jelentős egyedszám- és diverzitáscsökkenés várható.

A MATE közleményében kiemeli, hogy az európai Vespa velutina lódarázs populáció olyan méretűvé nőtt egyedszámában és kiterjedtségében, hogy távolabbi közép- és kelet-európai pontokon bármikor újra előfordulhat, tartós megtelepedésének veszélyével pedig számolni kell.

A MATE partner egyesülete, a Magyar Krajnai Egyesület szervezésében két önkéntes keresőcsoport létesült Zala és Somogy vármegyében, valamint a tavaly érintett vármegyében is vannak fészekkeresési tapasztalattal rendelkező kollégáik. A keresőcsoportok közvetlen értesítése a velutina.hu információs és monitoring felület által közvetlenül lehetséges. A felületen továbbá bárki számára lehetséges kínai lódarázs észlelés bejelentése.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: haim_charbit via Pixabay)