Hazánkban is megjelent az emberre is veszélyes, Kínából behurcolt invazív faj

A Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa beazonosította és elismerte, hogy ázsiai lódarázs bukkant fel Győr-Moson-Sopron megyében.

2023. szeptember 2., 12:46

Szerző:

Nem meglepő módon – de a vártnál kicsit hamarabb – Magyarországon is megjelent az ázsiai lódarázs. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) tájékoztatása szerint Kínából hurcolták be Európába az ázsiai lódarazsat. Először Délnyugat-Franciaországban ismerték fel a jelenlétét, azóta Franciaországban elterjedt, majd Németországon és Olaszországon keresztül közelített felénk, ezeken felül több európai országban is jelen van.

Megjelenése nem volt kérdés senki számára, azonban mivel ausztriai jelenlétéről nem volt hivatalos információ, a méhész szakma a megjelenésére később számított.

A hazai első észlelés híre augusztus 22-én érkezett az OMME-hoz Győr-Moson-Sopron megyéből. Az egyesület azonnal felvette a kapcsolatot az érintett méhésszel, továbbá egy rovartani szakértővel, aki a fotók alapján megerősítette a gyanút. 

A hivatalos azonosítás még időbe telik, de szemrevételezés alapján a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa azonosította és elismerte, hogy ázsiai lódarázsról (Vespa velutina) van szó. A hivatalos azonosítást követően Magyarország illetékes szervei jelentést tesznek az EU felé az említett invazív faj hazai megjelenéséről.

A Telegraph korábban azt írta, az ázsiai lódarázs, a feltételezések szerint a Távol-Keletről érkezett Franciaországba kínai kerámiaszállítmányban, 2004 végén. Mint írták, a délnyugat-franciaországi Lot-et-Garonne megyében több száz rovar támadt meg egy sétáló anyát öt hónapos kisbabájával, majd rátámadt egy szomszédra, aki odarohant segíteni. Ezután két járókelőt és két kerékpáros turistát kezdtek üldözni a darazsak. Az áldozatokat a fájdalmas csípések miatt kórházban kezelték.

A faj veszélyt jelent a mézelő méhekre is, a hazánkban megjelent egyedről az OMME oldalán egy videófelvétel is látható.

(Kiemelt kép: Ázsiai lódarázs, AXEL HEIMKEN / DPA /  AFP)