Sok pénz múlhat ezen: 4 Feng Shui-szabály, amit nem érdemes megszegni

Az anyagi bőség elérése a Feng Shui szerint csak így lehetséges.

2025. május 27., 13:57

Szerző:

Meglepőnek tűnhet, de a Feng Shui alapelveit még ma is nagyon sokan alkalmazzák az otthonuk berendezésekor. Ehhez minden bizonnyal az is hozzájárul, hogy sokan azt remélik: így az egész életük szerencsésebben alakulhat. Ezzel nem is járnak messze az igazságtól, de fontos, hogy pontosan tisztában legyenek a teendőikkel – mutatott rá a QC Design School.

Bár egyesek kételkednek abban, hogy az ősi kínai módszer működik, de akik már kipróbálták, állítják: az életük minden területére hatással volt az, hogy az otthonukat hogyan rendezték be. A Feng Shui iránymutatásokat fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy melyik helyiségnek hova kellene kerülnie, ez azonban nem minden esetben tartható be. Az azonban már igen, hogy az egyes helyiségek berendezésénél érvényesülhessenek a legfontosabb elvek.

Sokan vallják: néhány szabályt még azoknak is érdemes betartaniuk, akik nem hisznek az ősi kínai módszerben, hiszen a legfontosabb alapelvek minden háztartást nyugodtabbá és békésebbé tesznek.

A Feng Shui ezen elveit nem érdemes megszegni

Az egyik legfontosabb alapszabályt, hogy a lakásnak mindig tisztának és rendezettnek kell lennie. A Feng Shui szerint a boldogtalanság, a depresszió és a feszültség kialakulásához nagymértékben hozzájárul a közvetlen környezet állapota. Amennyiben káosz uralkodik mindenhol, a stressz mértéke is fokozódni fog. Az elsődleges feladat a por és a szennyeződések eltüntetése, majd a rendrakás, amelynek ki kell terjednie a fiókokra és a polcokra is.

A helyiségek közül a hálószoba a legfontosabb, hiszen ez a pihenés helyszíne, így itt mindenképpen harmóniára kell törekedni. Ehhez hozzátartozik az ágy elhelyezkedése is: fontos, hogy az ágyból látható legyen a szoba bejárata, de ne kerüljön azzal szembe, ahogy az ablak alá sem ideális elhelyezni.

Lényeges pont az is, hogy markánsan elkülönüljenek azok a terek, amelyek a pihenést, illetve amelyek a munkát szolgálják. Ennek megfelelően a hálószobába nem kerülhet számítógép vagy irattartó polc, de a kényelmes párnáknak sem a dolgozószobában van a helyük. A hatékonyság csak ilyen módon növelheti, ez pedig az anyagi gyarapodást is magával fogja hozni.

A színek jelentésével is érdemes megismerkedni: különösen a kék, a zöld és a lila vonhatja be a pozitív energiákat, többek között a pénzügyek területén is. Ezek a színek dekorációként is megjelenhetnek a helyiségekben, a lilát pedig akkor érdemes alkalmazni, ha pénzsarkot hozunk létre a lakásban. Emellett a zöld is segíti a nyugalom kialakítását, ezt akár szobanövények segítségével is be lehet csempészni az egyes helyiségekbe.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)