Ha elvirágzott a pünkösdi rózsa, erről nem szabad megfeledkezni
A pünkösdi rózsa virágzása még tart, de már nem sokáig, így érdemes felkészülni a legfontosabb teendőkre.
Nem vitás, hogy a pünkösdi rózsa, vagy más néven bazsarózsa, esetleg peónia a kert egyik legszebb virága tavasszal. Nevéhez hűen általában május végén, június elején virágzik, ám ez az adott év időjárásától is függ, így előfordulhat, hogy pünkösdig már sok helyen elvirágzik. Ám ahogyan arra a The Spruce cikke is felhívta a figyelmet, ilyenkor sem szabad magára hagyni a növényt.
A pünkösdi rózsa nem véletlenül annyira kedvelt, hiszen a virágfejek hatalmasak, és számos színben előfordulnak, bár a leggyakoribbak a fehér, a rózsaszín, a ciklámen és a vörös verziók. A virágok formája is eltérhet némileg, a szirmok elhelyezkedése akár színenként is különböző lehet.
Bár gyönyörű növény, de nincs sok idő gyönyörködni benne, ugyanis a virágzása csak két-három hétig tart, és csak akkor hoz virágokat, ha igazán jól érzi magát, ugyanakkor nincsenek nagy igényei. Amennyiben elég tér és fény áll rendelkezésére, virágozni fog, ám a nagyméretű virágfejek nem csoportosan, sokkal inkább elszórtan bukkannak fel. Az átültetést rosszul tűri, ezért amennyiben megfelelően fejlődik, a kertészeti szakemberek azt javasolják, senki ne mozgassa a növényt.
Sokan megfeledkeznek róla, de az elvirágzás után, a kifakult virágokat érdemes eltávolítani, ezzel ugyanis segíthetjük a növény fejlődését.
Ekkor van szükség a pünkösdi rózsa metszésére
A kertészeti szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy még a magtokok kifejlődése előtt érdemes levágni a magtokokat, legkésőbb a nyár első hónapjának legelején. Az időzítés kulcsfontosságú, ugyanis amennyiben az elvirágzott virágfejeket sikerül ilyenkor eltávolítani, a növény lényegesen több energiát takarít meg, ez pedig azt eredményezi, hogy még erősebbé válik.
Érdemes tudni, hogy a virágok eltűnésével nem kell lemondani a növényről, hiszen a virágzást követően a mutatós, sötétzöld levelek még hosszú ideig díszítik a növényt. Ezeket tilos teljesen levágni, ugyanis a növény ezekben tárolja azokat a tápanyagokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy túlélje a hideg évszakokat. A levelek egészen őszig gyakorlatilag raktárként funkcionálnak. A metszés egyáltalán nem ajánlott, célszerű inkább felkötni a zavaró ágakat. A visszavágásra csak ősszel kerülhet sor.
Nagyon fontos figyelni arra is, hogy a virágfejeket csak ott szabad eltávolítani, ahol a szár elszáradt, a zöld hajtásokat nem szabad levágni. A pünkösdi rózsa hajlamos bizonyos betegségekre, ám megfelelő gondozás mellett ezek a fertőzések is kivédhetőek.