Ez a 3 növény bevonzza a gazdagságot a Feng Shui szerint
A Feng Shui szabályainak betartása a pénzügyekre is pozitív hatást gyakorolhat.
Bár a Feng Shui elveit elsősorban a lakberendezés kapcsán szokták emlegetni, ám fontos tudni, hogy nem csupán a bútorok, hanem az egyes dekorációk, és még a növények elhelyezésekor is nagy jelentősége van annak, hogy melyik darab hova kerül – hívta fel a figyelmet a The Spruce.
A virágok és növények a lakásban kifejezetten szükségesek a Feng Shui alapján is, hiszen behozzák a természet egy kis szeletét, és elősegítik a harmónia megteremtését. Tisztítják a levegőt, és esztétikailag is kifejezetten ideális dísznek számítanak. A zöld szín és a friss levelek látványa az idegekre is jó hatással van.
Ám nem minden fajta tartása előnyös az ősi kínai módszer szerint, és nem is minden helyiségbe valók: ahogyan arról a 168.hu is írt, a hálószobában például semmi keresnivalójuk a cserepes növényeknek, mivel folyamatosan fejlődnek, így az adott, pihenésre szánt térből elszívják az energiákat. Emellett azonban azt is meg kell említeni, hogy a növényeknek a pénzügyek tekintetében is jelentős hatással bírnak.
A Feng Shui alapján ezek a növények támogatják az anyagi gyarapodást
A jáde növény, amelyet olykor pénzfának is neveznek, egy igazán kedvelt szobanövény, mivel a gondozása nem okoz nehézséget azok számára sem, akik nem értenek a virágokhoz, és jellemzően nagyon hamar tönkremennek a növényeik. Az egyetlen dolog, amire figyelni kell, hogy a jáde elegendő napfényhez jusson, ennek megfelelően kell helyet találni számára. A Feng Shui szempontjából azért előnyös, mert a kerek levelei pénzérméket szimbolizálnak, lassú, de folyamatos növekedése pedig az anyagi gyarapodást jelképezi. A Feng Shui szerint ez a növény szerencsét hoz, érdemes belőle akár többet is elhelyezni a lakásban. Ugyanakkor aki tart valamilyen háziállatot, annak mellőznie kell, mivel a növény levelei mérgezőek.
A szobai futóka is sok háztartásban jelen van, ami a futónövények egyik legkedveltebb fajtája. A közvetlen napfényt nem tűri jól, de félárnyékban jól érzi magát. A Feng Shui szerint a lakás egyes határainak jelzésére is alkalmas, és akár a pénzsarok kialakításakor is érdemes használni ezt a növényt.
A szerencsebambuszt sokan használják dekorációként, hiszen igazán mutatós növény. Bambuszra hasonlító törzse azonban nem üreges, hanem telt és erős. A jólétet és a szerencsét vonzza be, így a Feng Shui egyik legkedveltebb növénye. Nagy előny, hogy a szerencsebambusz kifejezetten ellenálló, nem igényel sok törődést, csupán a vizét kell gyakran cserélni. Azt azonban fontos tudni, hogy az állatokra nézve szintén veszélyes lehet, mivel mérgező.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)