Stohl András lesz a Nagy Ő, szétszedik a kommentelők – amit a volt felesége tett, arra viszont senki nem számított
Stohl András amint elvált, a TV2-n fogja keresni az új szerelmet.
Megjött a TV2 nagy bejelentése: A nagy Ő című realitysorozat új évadában Stohl András fogja keresni a szerelmet. A csatorna egyik legismertebb arcának számító színész korábban műsorvezetőként szerepelt ebben a programban, hát Tóth Dávid, Árpa Attila és Jákob Zoltán után most ő lesz a főszereplő.
Stohl András lesz a Nagy Ő
Az 58 éves Stohl András szerepvállalására sokféle reakció érkezett, a műsor hivatalos Instagramján az egyik kommentelő a következőképpen háborog:
„Neki felesége van és családja és unokája!”
Hát a feleséget az illető rosszul tudja, mert ugye hetek óta nyilvános, hogy elvált Stohl András és Vica, de olyan szempontból igen fontos pontra mutat rá a hozzászólás, hogy Stohl András szereplése a műsor történelmében tényleg mérföldkő. A mesterséges intelligenciát is megkérdeztük, hogy volt-e már rá példa, hogy egy nagypapa szerepelt ennek a realitynek bármelyik nemzetközi verziójában Nagy Ő-ként, és a válasz nemleges volt: Stohl András lesz az első nagypapa a műsor történelmében. Mindezt úgy, hogy az eredeti, amerikai verzióból idén nyáron már a harmincadik évad megy majd le.
Hozzá kell viszont tenni, hogy 2023-ban beindult a The Golden Bachelor című reality is, ami az eredeti Nagy Ő nyugdíjas változata: ebben 60 fölöttiek keresik a szerelmet, és itt persze már szerepeltek nagypapák-nagymamák. Itt egy adásrészlet egy rózsaceremóniával.
Persze A nagy Ő annyira sok országban ment-megy a tévében, hogy azért elképzelhető, hogy a nem nyugdíjas verzióban is becsúszott már egy-két nagyszülő valahol, de a mesterséges intelligencia legalábbis nem hallott még ilyenről. Mindenesetre rengeteg kommentelő van, aki a fentinél keményebben fogalmazza meg, hogy nem találja szimpatikusnak, hogy a színész elvállalta ezt a műsort. Valaki így ír Stohl Andrásról:
„Az Ázsia Expresszben nagyon jó páros voltak Tillával. Szerintem sokan a szívükbe zárták. De ezzel a műsorral most mindent elásott. Szerintem egyáltalán nem méltó hozzá ez a műsor. Feleségek, gyerekek, unoka... Velük szemben is tiszteletlenség.”
Mindeközben Stohl András volt felesége
A Blikk eközben viszont arról tudósít, hogy Stohl András volt felesége közben nevet változtatott – az Instagramon legalábbis. A volt feleség már nem használja a Stohl nevet a közösségi médiában, ehelyett K Vicaként szerepel. A fiókjából a Stohl Andrással közös képek is mind eltűntek.
Ez arra utal, hogy nemcsak Stohl András lépett tovább, hogy a válás után már társkereső műsorba jelentkezett, hanem a volt felesége is új életet kezdett. A névváltoztatás azért lehet némileg meglepő, mert valamelyest ellentmondani látszik a válást bejelentő közleménynek. A júniusban megjelentetett poszt ugyanis hangsúlyozta, hogy a közös gyermekre tekintettel a mozaikcsalád továbbra is szeretetben együtt marad: „a szeretet nem múlt el közöttünk csak átalakult, lezárul egy életszakasz, amiben mi egy párként szerepelünk, de minden más szerepünkben továbbra is békében és szeretetben együtt működve élünk.” Ehhez képest a volt Stohl Vica most mégis eltüntette házassága nyomait a közösségi médiából.
Szintén érdekes egyébként, hogy a válást bejelentő posztban Stohl András azt is hangsúlyozta, hogy előző kapcsolata végéről a rövid közleményen kívül többet nem fog megosztani – azonban úgy tűnik, hogy következő kapcsolata elejének viszont hajlandó egy külön realityt szentelni. Hát ilyen ez a showbusiness.
(Kiemelt kép: TV2/A nagy Ő)