Mérgezővé válhat az étel, ha mikrohullámú sütőben melegítik fel

Hétköznapi tevékenység, de az étel így válhat rendkívül veszélyessé.

2024. október 21., 16:44

Szerző:

Bele sem gondolunk, pedig a mikrohullámú sütővel való melegítés egyáltalán nem tesz jót sem az étel, sem az emberi szervezet szempontjából – hívta fel a figyelmet a ScienceAlert.

Egészen pontosan nem is a technológiával van probléma, hanem az ehhez használt műanyag edényekkel. Egy friss tanulmány szerint ugyanis mikroszkopikus méretű nanorészecskék milliárdjai szabadulhatnak ki a műanyag edényekből a mikrohullámú sütőben való használat során, amelyek így az élelmiszerekbe, azokat elfogyasztva pedig az emberi szervezetbe is bekerülnek.

Az Egyesült Államokban működő Nebraska-Lincoln Egyetem szakemberekből álló kutatócsoportja különböző kísérleteket végzett a mikrohullámú sütő és a melegítéshez használt edények összefüggéseit kutatva. Elsősorban a polipropilénből és polietilénből készült dobozokkal foglalkoztak, ezek közül is azokkal, amelyekben bébiételeket tárolnak, és amelyeket az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerügyi hatósága, az FDA korábban már biztonságosnak minősített.

Több kutatást is elvégeztek, ám eredményeik sajnos lehangolóak.

Az étel már rövid idő alatt is mérgezővé válhat a mikróban

A kutatók megállapították, hogy egy 1000 wattos teljesítményű mikrohullámú sütőben való melegítés során mindössze 3 perc elegendő ahhoz, hogy a műanyag edényekből több mint 4 millió mikroműanyag és 2 milliárd nanoműanyag szabaduljon fel. Ezek a melegítés alatt nemcsak felszabadulnak, hanem a mikróba helyezett ételbe is bekerülnek.

A kutatásban közreműködő egyik szakember, Kazi Albab Hussain úgy véli, hogy most már nem elegendő azzal foglalkozni, hogy egy adott ételben milyen mennyiségű cukor van, mennyire kalóriadús és tápláló: azt is tudnia kell mindenkinek, hogy milyen mennyiségű műanyagot fogyaszt el ilyen módon. 

A kutatók elsősorban folyadékokat használtak a kísérletek során, majd a melegítést követően is ellenőrizték azok műanyag-tartalmát. Az eredmények megdöbbentőek voltak, hiszen bár azt már korábban is kimutatták, hogy a mikroműanyagok szinte mindenhol jelen vannak, ám ilyen mennyiségű szennyezettséget nem is feltételeztek. Rendkívül aggasztó, hogy a több milliárdnyi mikroműanyag már a mérgező szintet is eléri.

Bár egyelőre a kutatók számára sem teljesen világos, hogy milyen hosszú távú hatással vannak ezek a mikroműanyagok az emberi szervezetre, de azt már korábbi tanulmányok is kimutatták, hogy a bélrendszer működését és létfontosságú biológiai folyamatokat biztosan negatívan befolyásolnak.

A szakemberek szerint egyértelmű, hogy minél kevesebb mikroműanyag kerül az emberi szervezetbe, annál több káros hatástól sikerül megkímélni a szerveket, így a műanyag edények használatát, illetve a mikrohullámú sütőben való melegítések számát véleményük szerint érdemes minimalizálni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)