Tüdőgyulladást okozó baktériumot rejthet egy naponta használt konyhai eszköz

Egy frissen megjelent tanulmány szerint több, az emberre veszélyes baktérium is tanyázhat a mikrohullámú sütőben, köztük a tüdőgyulladást okozó Klebsiella baktériummal. 

2024. szeptember 18., 16:26

Szerző:

A Klebsiella szuperbaktériumok nemrégiben azért kerültek a figyelem középpontjába, mert kiderült, hogy veszélyes törzsei világszerte súlyos megbetegedéseket okoznak, amelyek ellen gyakorlatilag tehetetlenek vagyunk. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezért nagyobb éberségre szólította fel a világ országait. A kutatók szerint ezt a rezisztens baktérium mikrohullámú sütőkből is kimutatható – írja a Dívány.

Veszélyes baktériumok tanyáznak a mikróban

A tanulmány keretében a kutatók összesen 30 mikrohullámú sütőt vizsgáltak meg. Elemzésük rávilágított, hogy a készülékekben mintegy 750 különböző baktériumfajta élhet, köztük olyanok is, amelyekkel biztosan nem szeretnénk érintkezésbe kerülni.

Daniel Torrent, a tanulmány egyik szerzője, a Darwin Bioprospecting Excellence SL kutatója a tanulmányban kiemeli, hogy az ember egészségére súlyos kockázatot jelentő baktériumokat találtak a megvizsgált mikrohullámú sütőkben, köztük Klebsiella, az Enterococcus és az Aeromonas baktériumokat.

„Az emberi székletből származó Klebsiella például tüdőgyulladást, véráramfertőzést, sebfertőzést és agyhártyagyulladást okozhat” 

– hívja fel a figyelmet Torrent.

Ezek a baktériumok a legyengült szervezetet támadják, és rendkívül nehéz felvenni velük a harcot, mert egyre ellenállóbbak az antibiotikumokkal szemben.

A mikrohullámot is túlélik a baktériumok

Aki azt gondolja, hogy a mikrohullámú sütő sugárzása elpusztítja a baktériumokat, az nagyon téved. Mivel a mikrohullámú sütő által generált mikrohullámú sugárzás a nem ionizáló sugárzás egyik formája, nincs elegendő energiája a sejtek és atomok megváltoztatásához, éppen ezért az emberre sem veszélyes. Bár a mikrohullámú sütőben bizonyos idő elteltével elpusztulhatnak a mikrobák, ez a keletkező hőnek köszönhető, nem pedig magának a sugárzásnak.

A kutatók megfigyelései alapján a mikrohullámú sütőkben elsősorban olyan baktériumok szaporodhatnak el, mint a többi konyhai felületen. Kiemelt jelentősége van tehát annak, hogy nagy figyelmet fordítsunk a konyhai higiéniára, és rendszeresen takarítsuk a mikrohullámú sütőt, csakúgy, mint a többi konyhai készüléket.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

13:36

Máshogy dolgozzák fel az érzelmeket azok, akikre a reggeli migrén a jellemzőbb és máshogy, akiknél inkább este lép fel. A Semmelweis Egyetem kutatói meglepő felfedezést tettek a migrénről, ami akár célzottabb gyógymódot tehet lehetővé.