2014. november 1., 13:04

Eddig a donorszíveket agyhalottnak minősített emberekből műtötték ki, akiknek a szíve még dobogott, most azonban egy ausztrál orvos bejelentette: két betegbe is sikeresen ültetett halott szívet. Az első transzplantációt két hónapja végezték egy 56 éves betegen, aki veleszületett szívbetegségben szenvedett.

2014. október 30., 19:12

Úgy éltek Holitsék a múlt század harmincas-negyvenes éveiben, mint megannyi pesti polgárcsalád. Éppen csak az utolsó felvonás – most 70 éve – lett drámai és minden felejtés ellen valló. Szerzőnk a hajdani barátság jogcímén emlékezik rájuk.

2014. október 30., 09:54

Feltétlenül háziorvoshoz kell fordulni, ha valakinél bizonytalan hasi fájdalom, fogyás jelentkezik, esetleg hőemelkedéssel és indokolatlan híg, gyakori székletürítéssel kísérve. Ilyenkor ugyanis hasi ultrahang és laborvizsgálat ( vérkép-, cr.-süllyedés-, szérumvas-vizsgálatok) lehet szükséges, hogy kizárható legyen az egyre gyakoribb Crohn-betegség – ismertette a kór tüneteit a 168 Óra Praxis rovatának Dr. Szőnyi Mihály szakorvos.

2014. október 30., 06:16

Az evolúció és az ősrobbanás elméletei valósak, és Isten nem egy „varázsló varázspálcával” – jelentette ki Ferenc pápa a Pápai Tudományos Akadémián. A szakértők szerint ezzel vége az áltudományos kreacionizmusnak és az intelligens tervezésnek, amelyeket még elődje, XVI. Benedek is támogatott.

2014. október 29., 17:37

A Poppy névre keresztelt robotot, amelynek alkatrészeit 3D-s nyomtatóval bárki elkészítheti, kifejezetten tervezői. A fejlesztést uniós pénzből finanszírozták.

2014. október 28., 17:04

Napjaink egyik legvitatottabb kérdése a Paksi Atomerőmű bővítése, ami mellett az Energetikai Szakkollégium sem mehet el szó nélkül.

2014. október 23., 15:41

Mit szépítsük: a magyarok túlsúlyosak, egészségtelenül táplálkoznak. A felnőttek és a gyerekek is. Márpedig az elhízás például cukorbetegséghez, magas vérnyomáshoz, szívinfarktushoz, szélütéshez és bizonyos daganatos betegségek kialakulásához is vezethet.

2014. október 23., 09:42

Napjainkban az emberiség eddigi legkomolyabb ebola-járványa zajlik, amely már nem csak Nyugat-Afrika lakóit érinti. Az USA és Európa számára is realitássá vált – mondta a 168 Óra Praxis rovatának dr. Béres Zsuzsanna. A járványügyi szakorvosa szerint szükségessé vált a fokozott éberség és a biztonsági szabályok életbe léptetése.

2014. október 23., 06:04

Egy új régészeti kutatás szerint valóban hamuból készült italt ihattak a gladiátorok, ahogy azt az ókori források feljegyezték – írja az MTI.

2014. október 22., 12:45

A bostoni Massachusetts Általános Kórház kutatói kimutatták, hogy a kávéban lévő koffein molekuláris szinten árthat a spermának. A tudósok a kórház mesterséges megtermékenyítési programjában 2007 és 2013 között részt vevő 105 férfi esetét vizsgálták, akiknek átlagéletkora 37 év volt.

2014. október 20., 06:07

Az Észak-Spanyolországban az utóbbi években megjelent, két egymással szoros rokoni kapcsolatban álló vírus egy új kutatás szerint már három kétéltűfaj hanyatlását váltotta ki a védett Picos de Europa Nemzeti Parkban.