Akár 5 kilót is lehet fogyni karácsonyig – ez a diéta a leghatékonyabb

Aki az ünnepekig le szeretne adni egy kicsit a súlyából, annak ez a diéta segíthet.

2024. október 22., 14:29

Szerző:

Bár még több hét van hátra az ünnepekig, de aki jó formába szeretné hozni magát addig, annak már most érdemes utánanéznie, hogy melyik diéta segítségével érezheti magát jobban a bőrében rövid időn belül. Most még van idő mindenre – nyugtatott meg mindenkit a brit Bell Consulting.

Azzal érdemes tisztában lenni, hogy a szakemberek alapvetően nem pártolják a gyors fogyást ígérő módszereket, ugyanis ezeknél sokkal nagyobb az esély arra, hogy a leadott kilók nagyon gyorsan vissza is fognak kúszni. A rövid távú diéták általában meglehetősen drasztikusak, ám az egészség megőrzése mellett ezek nem tarthatóak fenn hosszú távon. Amikor a fogyni vágyó elérte a kívánt súlyt, és visszatér a normál étkezéshez, a kilók is gyorsan vissza fognak gyűlni.

Ezt az alapszabályt már több kutatás is alátámasztotta, ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy ennek elsősorban egy nagyobb súlyfelesleg esetén van kiemelt jelentősége. Néhány kilótól viszont jóval rövidebb idő alatt is meg lehet szabadulni.

Ez a diéta nem is igazán diéta

Sokan úgy érzik, nincs lelkierejük belekezdeni egy szigorú szabályokat felállító fogyókúrába, csakhogy nem feltétlenül kell éhezni ahhoz, hogy a felesleges kilók száma csökkenjen. Azzal természetesen meg kell békélni, hogy önfegyelemre mindenképpen szükség van, és bizonyos élelmiszerekről valóban le kell mondani, de számos finom fogás fogyasztható a diéta alatt is.

A szakemberek kiemelték, hogy többek között arra érdemes figyelni, hogy milyen zsírokat fogyaszt a fogyókúrázó. Sokan a zsírokat kiiktatják az étrendjükből, ám ezekre is szüksége van a szervezetnek. A minőségre viszont érdemes odafigyelni: a pékárukban vagy a margarinban található, hidrogénezett zsírok* helyett inkább természetes zsírokat szükséges választani. Korlátozott mennyiségben az olívaolajban, a diófélékben, a tojásban, az avokádóban és a sovány húsfélékben található zsír hasznos a szervezet egészséges működése szempontjából.

A cukor és a fehérliszt fogyasztását vissza kell fogni, már csak azért is, mert ezek a hízáson kívül is negatívan hathatnak a szervezetre. Teljes tiltásra nincs szükség, de amennyire csak lehetséges, kerülni kell az ilyen tartalmú ételek fogyasztását.

A testmozgás is elengedhetetlen, legalább napi 30 percet erre kell fordítani, és bár meglepő lehet, de az alvás legalább ennyire fontos. A nyugtalan alvás miatt a stresszhormon, vagyis a kortizol szintje is megnő, ami édességek utáni sóvárgást idéz elő. Ezen kívül a fáradtság más negatív hormonok szintjét is megemelheti, amelyek éhséget idéznek elő. Egy felnőtt szervezetének legalább 8-9 órányi pihenésre van szüksége, ezt a fogyókúra alatt is biztosítani kell.

Az alkoholos italok magas kalóriatartalommal rendelkeznek, így ezeket is kerülni kell a diéta során. Az ünnepek alatt sem érdemes sokat fogyasztani ezekből, már csak azért sem, mert a gyomornak és a méregtelenítő szerepet ellátó májnak sem tesznek jót.

Aki képes a fentieknek megfelelően, egészséges tápanyagokból összeállított ételeket fogyasztani, illetve beiktatni a rendszeres mozgást, és még az alvás minőségére is figyel, néhány kilótól könnyedén megszabadulhat a szakértők szerint.

*Mint azt olvasónk jelezte, hazánkban a hidrogénezett olajokat évtizedek óta mellőzik, ennek köszönhetően a Magyarországon forgalomba hozott margarinok káros transzzsírsav-tartalma elenyésző. Egy 2013-ban hatályba lépett rendelet szerint Magyarországon csak 2g transzzsírsav/100g zsírtartalom határérték alatti termékek árusíthatók, 2021 óta pedig az Európai Unió teljes területén hasonló szabályozás lépett életbe.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

2024. december 15., 09:19

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!