Segít fogyni, és még főzni sem kell – ezért népszerű a paleolit diéta

Aki nem igazán van otthon a konyhában, annak a paleolit diéta igazán kényelmesnek tűnhet.

2024. október 1., 16:15

Szerző:

A paleolit diéta sokak számára furcsának tűnhet, de megvannak a maga előnyei a szakértők szerint is – hívta fel a figyelmet a Mayo Clinic.

Valójában egy étkezési tervről van szó amelynek alapját az adja, hogy csak olyan élelmiszereket fogyasztanak a diéta követői, amelyek már a kőkorszakban is léteztek, mondván ezek azok, amelyekre igazán szüksége van az emberi szervezetnek. Megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire indokolt egy ennyire szigorú étrendet követni a XXI. században, amely ráadásul rengeteg lemondással jár, de a szakemberek egy része is úgy véli, hogy nem ártalmas az egészségre nézve, sőt sok szempontból hasznos is.

A legmodernebb elméletek szerint a paleolit diéta gyümölcsöket, zöldségeket, sovány húsokat, halat, tojást, dióféléket és magvakat tartalmaz, ezeket szabadon lehet fogyasztani. Magyarázatul szolgál, hogy ezen élelmiszerek már a kőkorszakban is léteztek, hiszen a vadászó és gyűjtögető életmódot folytató emberek is hozzájutottak. Ugyanakkor a mezőgazdasággal és az fejlődésével előállított élelmiszerek már nem tartoznak ezek közé, köztük a hüvelyesek, a tejtermékek és a gabonafélék sem.

Mindebből egyértelmű, hogy nem könnyű betartani, hiszen ezek az élelmiszerek ma már ott vannak a legtöbb ember átlagos táplálékai között. A diéta alapelve viszont az, hogy számos egészségügyi probléma azért alakulhatott ki, mert az ember genetikailag nem alkalmas azok megemésztésére, és árt velük s szervezetének.

A paleolit diéta ezért annyira népszerű

A diéta követői számára megengedett, hogy szinte korlátlan mennyiségben fogyasszanak zöldségeket, gyümölcsöket, magvakat, különösen a dióféléket, halakat, amelyek omega-3 zsírsavakban gazdagok (lazac, tonhal) tojást és bármilyen sovány húst. Ezzel szemben nem ehetnek finomított vagy hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszereket, keményítőtartalmú zöldségeket, amilyen például a kukorica vagy a borsó, tejet, sajtot, vagy hozzáadott sót tartalmazó ételeket.

A tanulmányok alapján úgy tűnik, hogy a diéta alapvetően pozitív hatást gyakorol a szervezetre, és alkalmas lehet a szív- és érrendszeri betegek kiegészítő kezelésére, a koleszterinszint csökkentésére, a trigliceridek szinten tartására, valamint arra is, hogy súlycsökkenést érjenek el a segítségével.

Mivel csak egészséges élelmiszerek fogyasztását írja elő, ilyen formán nincs benne kivetnivaló, ám betartása rendkívül nehéz, és a szervezet el is szoktatja bármilyen feldolgozott, azok megemésztése a későbbiekben már nehézségekbe ütközhet.

A paleolit diéta viszont a szívbetegséggel küzdők mellett azok számára is előnyös lehet, akiket a fogyókúrától éppen az tántorít el, hogy képtelenek bonyolult receptek elkészítésére, és az alapanyagok beszerzését is egy rémálomként élik meg. Az alap élelmiszerek ugyan könnyen elérhetőek, nem igénylik bonyolult receptek elkészítését, így aki nem szeretne hosszú időt a konyhában tölteni, kényelmesnek fogja tekinteni ezt a diétatípust.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)

2024. december 15., 09:19

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!