2700 forint egy lángos, ilyen árakra számíthatunk a Balatonnál
Itt a strandszezon, mutatjuk, mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál.
Júniusban végre megérkezett a nyári meleg, kinyitottak a strandok és a Balatonon is megjelentek a fürdőzők. A pihenni vágyók jelentős része szembesült már az árak változásával, hiszen a fizetős strandokon a belépő is többe kerül. Azonban nem csupán a belépés lett drágább, mivel egy lángos is 2700 forintba kerül, olvasható a Pénzcentrum cikkében.
Jelentősen emelkedett a lángos ára a Balatonon
A 2025-ös nyári szezonban drámai áremelkedéssel szembesülhetnek a strandolók a Balaton környéki vendéglátóhelyeken. A közösségi médiában terjedő bejegyzések szerint Csopakon például egy sajtos-tejfölös lángosért 2700 forintot kellett fizetni, ami ráadásul méretében is jócskán elmaradt a strandétel hagyományos változatától.
A Redditre feltöltött fotón látható lángos tenyérnyi méretű, és a vásárló beszámolója szerint „a pet-palackból kinyomott tejföl már csak a jéghegy csúcsa volt.” A bejegyzés nagy visszhangot váltott ki. A Food Truck Show alapítója, Horváth Zoltán szerint egy közepes minőségű étel és ital ára már eléri a 3000 forintot, míg egy prémium street food fogás akár 5000 forintba is kerülhet. Egy átlagos hamburgerért jelenleg 2900–3500 forintot kérnek el a nyári fesztiválokon és strandokon.
A lángos, mint a magyar nyár ikonikus étele, szintén jelentősen drágult. Budapesten, különösen az V. kerületben, 2900-4900 forint közötti árakat is találni. A Balatonnál az alap lángos 1300 forintnál kezdődik, míg a sajtos-tejfölös változat 1550-2100 forintba kerülhet, de ahogy a csopaki példa is mutatja, ez az összeg akár 2700 forintra is felkúszhat.
Az Oeconomus elemzése szerint az áremelkedés mögött elsősorban az alapanyagárak és az üzemeltetési költségek növekedése áll. Előrejelzésük szerint a lángos ára idén mintegy 20 százalékkal emelkedhet, így egy sima lángos átlagosan 1200-1300 forintba kerülhet a nyári szezonban.
Emelkedtek az árak a Balatonon
Korábban a 168.hu is beszámolt arról, hogy a 2025-ös nyári szezonban jelentős mértékben drágultak a balatoni strandbelépők, különösen a felnőtteknek szóló jegyek ára emelkedett meg látványosan. A legnagyobb áremelést Fonyód hajtotta végre, ahol 47%-kal nőtt a felnőtt belépő ára. Balatonfűzfő és Balatonszárszó 31%-os, míg Vonyarcvashegy 27%-os áremelést valósított meg. Az emelések után a felnőtt belépők országos átlaga 1800 forintra nőtt, míg a gyerekjegyeké 1200 forintra.
A lista élén Csopak áll, ahol 2600 forintot kell fizetni egy felnőtt napijegyért. Ezt követi a siófoki Nagystrand és a balatonfüredi Esterházy strand 2500 forintos tarifával, majd Alsóörs 2300 forintos jegyárral. A legolcsóbb strandok közé tartozik Szepezd, Keszthely és Tihany, ahol 1000 forintból is megúszható a strandolás. A gyerekeknek szóló jegyek ára sem maradt ki a drágulási hullámból. Fonyódon 46%-kal, Balatonszepezden és Vonyarcvashegyen 40%-kal, Révfülöpön pedig 33%-kal nőttek az árak. Csopakon 1900 forintra emelkedett a gyerekjegy ára – ezzel ez lett a legdrágább strandbelépő gyermekeknek a Balaton partján.
Ugyanakkor vannak kivételek is, Balatonudvariban például csökkentek az árak, az iskoláskorúaknak megvásárolható jegyek 37%-kal lettek olcsóbbak.
(Kiemelt kép: Pexels)