Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval is peren kívül állapodott meg a Nemzeti Színház

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is elfogadta a megállapodást.

2024. október 22., 17:49

Szerző:

Közel egy év után sikerült megállapodnia a Nemzeti Színháznak Szász Júlia színésznővel és Horváth Lajos Ottó színművésszel, miután mindketten balesetet szenvedtek egy színdarab előadása alatt – adta hírül a Telex.

A Nemzeti Színház közlemény adott ki, amelyből kiderült, hogy a színésznővel október 14-én, míg kollégájával október 18-án kötöttek megállapodást, amellyel sikerült lezárni a tavaly november óta tartó, számtalan kérdést felvető ügyet. A közlemény szerint „minden nyitott kérdést és igényt peren kívül, békés úton, véglegesen, teljeskörűen és valamennyi érintettre nézve kötelező érvénnyel” rendeztek.

Az ügy előzménye, hogy 2023. november 10-én Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is súlyosan megsérült, miután a Rómeó és Júlia című előadás közben lezuhantak egy állványzatról, három méteres magasságból. Mint arról a 168.hu is beszámolt, mindkettőjüket mentővel szállították kórházba, és még hetekkel később is orvosi beavatkozásokra volt szükség állapotuk javítása érdekében.

Szász Júlia csak most tért vissza a színpadra

Mindkettőjüket megviselte az eset, hónapokon át lábadoztak. Az eset szakmai berkekben is felháborodást váltott ki, és hatósági vizsgálat is indult az ügyben. A balesetet követően a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila lemondott, ám később visszavonta azt, és döntését Csák János kulturális és innovációs miniszter is elfogadta.

Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia esetében is hónapokon át tartó kezelésekre volt szükség, munkaképtelenné váltak, és a baleset lelkileg is megviselte őket. Bár a rendőrség is nyomozást rendelt el az ügyben, sem a hatóságok, sem a színház belső vizsgálatai nem tudtak megállapítani egyszemélyi felelőst.

A két színész a lábadozás alatt is egyértelművé tette, hogy sérelemdíj megfizetését várják a Nemzeti Színháztól. Egyik színész sem titkolta, hogy a kulturális intézményt okolják a történtekért. A Nemzeti Színház azonban éppen azt látta a peren kívüli megállapodás legnagyobb akadályának, hogy Horváth Lajos Ottó nem fogadta el, mi szerint ő maga is felelős lehet a balesetért.

Szász Júlia korábban ugyan már részesült pénzügyi ellátásban, ám ezidáig vele sem tudtak megegyezni. Mindkét színész távozott a Nemzeti Színházból az esetet követően, Szász Júlia pedig csak a napokban tért vissza a színpadra: a Centrál Színház 2:22 című előadásában vállalt szerepet.

(Kiemelt képünkön a Nemzeti Színház épülete. Fotó: Misibacsi/Wikipédia)