Lezárult a vizsgálat, Vidnyánszky Attila visszamondta a lemondását, a miniszter pedig el is fogadta azt

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója visszavonta lemondását, amit Csák János miniszter el is fogadott.

2023. december 20., 16:53

Szerző:

„A Nemzeti Színházban november 10-én történt balesettel kapcsolatban a színház belső vizsgálata lezárult, egyszemélyi felelősség senkit nem terhelhet. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója visszavonta lemondását, amit elfogadtam”

– írta Facebookon Csák János kulturális és innovációs miniszter.

Mint ismert: november 10-én a Nemzeti Színház két színészét, Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót mentő szállította kórházba, miután leestek a több méter magas díszletről.

(Kiemelt kép: Vidnyánszky Attila A szarvassá változott fiú című film vetítése utáni pódiumbeszélgetésen. Fotó: A Nemzeti Színház hivatalos Facebook-oldala / Eöri Szabó Zsolt)

09:43

Magyar Péter úgy tűnik vitára szállhat az EP-listavezetőkkel, mégis lesz vita a köztévén. Erről Dobrev Klára számolt be egy bejegyzésében, mely szerint az MTVA megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan.

A kórházak ellenőrzését is erőforrásnak tekinti a kormányzat, úgy gondolják, hogy nem csak a finanszírozás korrigálásával, hanem a szabályok betartatása is javíthatja a betegellátást. A kórházszövetség konferenciájának második napján az ellenőrzéseket végző szakterületek vezetői szembesítették az intézményvezetőket a föltárt visszásságokkal – írja a Népszava.