Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2021. április 27., 15:39
Büszke vagyok arra, hogy magyar őseim földjén lehetek – írta az Instagramra feltöltött képekhez.
2021. április 26., 06:41
Nem kevés történelmi pillanat történt idén az Oscaron: Chloé Zhao második nőként viheti haza az arany szobrot, a legjobb női mellékszereplő díját egy koreai színésznő, Jun Ju Dzsung nyerte.
2021. április 25., 16:16
Az OFF-Biennálé alkalmából közöljük Oláh Norbert festőművész beszédét, amit a Tavaszmező utcai, meg nem valósult roma kulturális központnál mondott el pénteken, saját installációja előtt.
2021. április 25., 15:16
Rekordot döntött a női szakembereknek és színészeknek járó jelölések száma, és még az sincs kizárva, hogy az összes színészi Oscart kisebbségi etnikumú színész viheti haza. Ez szinte elképzelhetetlen lett volna még néhány éve.
2021. április 22., 13:23
A díjjal olyan európai szerző irodalmi összmunkásságát ismerik el, aki nemzetközileg is jelentős figyelmet kapott.
2021. április 21., 16:15
Wirth Imre, Kiss Tibor Noé, Szolláth Dávid és Bódi Katalin is díjat nyert.
2021. április 21., 16:13
Összesen 16 országban jelenik meg a könyv.
2021. április 20., 16:28
Az idei év meglepetésfilmje egyértelműen az otthon nélkül maradt, lakókocsiban élő és utazó nő kálváriáját bemutató A nomádok földje, ami minden jel szerint el fogja vinni a legtöbb nagy díjat az Oscaron. És ezt nagyon is megérdemli. Kritika.
2021. április 18., 14:58
Tavaly az Élősködők, idén pedig a Minari képviseli Dél-Koreát az Oscaron, ráadásul nem is csak az idegen nyelvi kategóriákban, a film ugyanis hat jelölést tudhat magáénak.
2021. április 16., 16:55
Április 17-én lesz a magyarországi premierje 2021 legnagyobb online zenei show-jának, a Hungarian Pictures/Magyar Képek koncertnek.
2021. április 16., 15:44
2021. április 16., 15:43
A Bullet Train egy japán regényből, Iszaka Kotaro Maria Beetle című könyve nyomán készül. A történet öt bérgyilkosról szól, akik egy nagy sebességű vonaton utaznak.
2021. április 14., 17:18
J. K. Rowling legújabb regénye, a The Christmas Pig október 12-én több mint 20 országban egyszerre jelenik meg.
2021. április 12., 10:18
A legjobb rendező, a legjobb női főszereplő és a legjobb film díját is elhozta a kínai rendező, Chloe Zhao alkotása.
2021. április 11., 14:10
Most végre megtudhatjuk, hogy mire gondolt a költő. Két slam poetry előadó és két színész rövidfilmje arról, mennyire fontos, hogy az irodalmat a sajátunknak érezzük.
2021. április 10., 11:43
Rabszolgamunka, környezetvédőkkel összejátszó multik, óriási mértékű szennyezés - az ipari halászat sötét oldalát mutatja be a Seaspiracy.
2021. április 9., 20:01
A rapper 50 éves volt.
2021. április 9., 16:23
A szerdán elhunyt Szomjas György műfajteremtő klasszikusa a Nemzeti Filmintézet streaming platformján érhető el.