Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2021. április 7., 12:14
A világhírű dj három éve követett el öngyilkosságot. A könyv eladásából származó bevétel a nevét viselő Tim Bergling Alapítványhoz kerül.
2021. április 6., 17:13
Mindössze 54 éves volt.
2021. április 6., 12:11
A zenész rajongóinak számolt be videónaplójában hat hétig tartó betegségéről, ami fulladásos rohamokat is okozott neki.
2021. április 5., 17:43
A régészprofesszor a magyar őstörténetnek és a honfoglalás-kutatásnak szentelte az életét.
2021. április 5., 13:28
A chicagói 7-ek tárgyalása és a Ma Rainey: A blues nagyasszonya tarolt a filmek között.
2021. április 5., 12:18
32,2 millió dollárt szerzett Amerikában – ez a legmagasabb száma tavaly tavasz óta.
2021. március 31., 16:30
Az alkotásban a brit énekesnő édesanyja oszt meg részleteket 27 évesen elhunyt lánya életéről.
2021. március 31., 10:37
A Lelkifröccs vendégeként ezúttal Rezes Judit színésznő mesélt Csernus Imrének házassága legnagyobb kihívásairól és az elköteleződésről.
2021. március 28., 20:26
Weiler Péter és drMáriás a művészet erejével lép fel a gonosz ellen, és máris közzétették az első közös digitális műalkotásukat. Nem is akárhogy.
2021. március 28., 11:07
Patricia Gucci, a világhírű divatházat megalapító néhai Aldo Gucci lánya azt kifogásolja, hogy a House of Gucci című filmben apját Al Pacino alakítja, aki „elsősorban Olaszországot külföldön rossz színben feltüntető gengszterszerepeiről híres”.
2021. március 27., 14:10
Aldous Huxley 1932-es disztópikus regényéből készült sorozat mindent be akar mutatni, ami a mémgenerációt a képernyők elé vonzza, de gondolatiságát tekintve megragad egy hihetetlenül látványos, Trónok Harca szintű szoftpornó szintjén.
2021. március 27., 12:49
Magyarország tavaly óta inkább nem indul a versenyen.
2021. március 27., 09:27
A zsidó húsvétként is ismert vallási ünnep jövő vasárnapig tart, a zsidó közösségek az egyiptomi kivonulás történetéről emlékeznek meg.
2021. március 26., 16:32
A Black Adam című DC-filmben fognak szerepelni, amit áprilisban kezdenek forgatni.
2021. március 25., 11:37
Az alkalmazás több mint 200 ezer film és sorozat felhasználásával támogatja a nyelvtudást.
2021. március 25., 10:53
A kiadó szerint fontos, hogy a kevesebb esélyhez jutó társadalmi csoportok is lehetőséghez jussanak.
2021. március 23., 21:01
Több mint hét százalékkal nőtt a bevétel, amelynek kétharmadát már a streaming-szolgáltatások adják.