Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2021. február 23., 21:06
A filmsztár tagad.
2021. február 22., 17:20
Véget ért minden idők egyik legnépszerűbb elektronikus zenei duójának pályafutása. Olyan slágereket köszönhetünk a Daft Punknak, mint az Around The World, a One more Time vagy a Get Lucky.
2021. február 22., 15:22
Maga Edvard Munch írta rá Sikoly című híres képére, hogy "csak egy őrült festhette.” A Norvég Nemzeti Múzeum szakemberei infravörös vizsgálatnak vetették alá a festményt, és ezt állapították meg.
2021. február 21., 10:50
Hernádi Judit az első szabadúszó színésznőként úttörő volt a szakmában, ahogy abban is, hogy nőként véleményt alkotott a magyar közéletről. Kérdeztük politikáról, független művészetről, az SZFE diákjainak harcáról és a női szerepvállalásról. Interjú.
2021. február 20., 16:19
Az oltóanyagok 92 százaléka magas jövedelmű országokba jut, a fejlődő országok pedig nélkülözik a vakcinát. Szerbia a világelsők között van, ami az átoltottak arányát illeti.
2021. február 15., 19:30
Ráadásul ha csak tehette, elment a Margitkertbe meghallgatni Boross Lajos prímáskirályt. Mindeközben szerény, közvetlen és természetes ember volt, akivel könnyen ment a közös munka.
2021. február 12., 17:07
Egy több ezer évvel ezelőtt, a mai Wales területén emelt, kör alakú építmény része lehetett a Stonehenge néhány kőtömbje.
2021. február 12., 09:37
Szerelmes vagyok peléd!
2021. február 11., 18:17
4 millió forintot kaptak forgatókönyv-fejlesztésre.
2021. február 11., 15:09
Gina Carano korábban a Black Lives Matter mozgalmat és a maszkviselési szabályokat is kritizálta.
2021. február 10., 21:38
Filmrendezői pályafutásáért és filantróp tevékenységéért, valamint a holokauszt emlékezetének megőrzésében végzett munkájáért.
2021. február 10., 18:50
Az énekes bohóckodik, a színész meg csak önmagát alakítja.
2021. február 10., 05:30
Bár néhányan kaptak támogatást, így is sok roma muzsikus megélhetése vált kétségessé. Hangszerüket hátrahagyva taxisnak, pizzafutárnak vagy épp biztonsági őrnek álltak. Déki Lakatos Sándor cigányprímás beszélt a kétségbeejtő helyzetről.
2021. február 7., 19:40
Jennifer Lawrence új filmje, a Don't Look Now című politikai szatíra forgatásán sérült meg.
2021. február 5., 21:57
Először beszélt elvesztett fiáról.
2021. február 5., 20:03
A legidősebb színész volt, aki valaha Oscart kapott.
2021. február 5., 16:31
XVI. Károly Gusztávot már tájékoztatták a készülő produkcióról.