Az interneten lehet megnézni a Quimby koncertfilmjét

Egy napig.

2021. február 16., 18:19

Szerző:

A filmről tartott keddi online sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Quimby plusz-mínusz koncertfilm egy baráti összefogás eredménye. A felépülésére koncentráló, az évet a zenekarban rehabilitációja miatt kihagyó Kiss Tibi távollétében a Quimbyhez közel álló zenészbarátok egészítették ki a csapatot. Köztük volt Pásztor Anna és Pásztor Sámuel (Anna & The Barbies), Bodor Áron (Esti Kornél), Lukács László és Sidlovics Gábor (Tankcsapda), valamint Papp Szabolcs (Supernem).

A koncertfilmet a soroksári Csend Stúdióban rögzítették közönség nélkül. Tizennégy dal látható és hallható benne, valamint beszélgetések a résztvevőkkel. A koncertfilm dalainak felén Varga Livius és Kárpáti Dódi áll a mikrofon mögött (ők amúgy is énekelnek dalokat), a másik felét vendégek énekelték fel.

Lukács László, a Tankcsapda énekese elmondta, hogy két kedvenc Quimby-dalát, a Sehol se talállakot, valamint a Halleluját adja elő; Sidlovics Gábor gitáros további három dalban zenél, hiszen Kiss Tibit gitárosként is pótolni kellett. „A Vega-gringó egészen metálos lett” – tette hozzá. Bodor Áron, aki az Álmatlan dalt és a Legyen vöröset énekli a filmben, úgy fogalmazott: a Quimbynek nagy szerepe van abban, hogy az alternatív zene ennyire populárissá tudott válni Magyarországon.

„Örömzenélés volt, óriási élmény, mindenki élvezte” – fűzte hozzá Sidlovics Gábor. A vendégek elmondták: csak egy dalt nem mertek bevállalni, a Quimby himnuszának számító Most múlik pontosant.

A Quimby plusz-mínusz koncertfilm február 27-én 20 órától másnap 22 óráig tekinthető meg a jegy.hu oldalán. A jegy megvásárlásával a néző a Mérföldkő Egyesület Rehabilitációs Otthon munkáját segíti. Gerdesits Ferenc dobos megjegyezte: az érintettség miatt nem akarták közvetlenül azt az intézményt támogatni, ahol a frontember felépülése zajlik, ez hasonló profilú.

Varga Livius, a Quimby ütőhangszerese elmondta, hogy még nem látszik, Kiss Tibi mikor térhet vissza, ez sok mindentől függ. Gerdesits Ferenc arról beszélt: tavaly már látszott Tibin, hogy nincs jól, ezért a történtek nem érték váratlanul őket. Balanyi Szilárd billentyűs hozzátette: Tibi maga jelezte, hogy baj van, és belátta, segítségre van szüksége.

Kérdésre válaszolva Balanyi Szilárd hangsúlyozta: a mostani helyzetben irreális lenne turnéról beszélni, de egy-két koncertet talán meg lehet majd tartani Kiss Tibi nélkül is. „Az a terv, hogy időnként színpadra álljunk.”

A Quimby (Kiss Tibor, Varga Livius, Balanyi Szilárd, Gerdesits Ferenc és Kárpáti Dódi mellett Mikuli Ferenc basszusgitáros a hatodik tag) eddig tizenhét lemezt készített. Legutóbbi kiadványuk a 2016-os Aréna-koncertet megörökítő Micsodaország – Tragikomédia egy hosszú felvonásban című, 2017-ben megjelent DVD volt.

Két magyar nagyjátékfilm is versenyben van a hétfőn kezdődő Berlinalén az Arany Medvéért. Közönség és sztárok nélkül kezdődik az egyik legjelentősebb filmszemle, a 71 éves Berlini Nemzetközi Filmfesztivál.

Véget ért minden idők egyik legnépszerűbb elektronikus zenei duójának pályafutása. Olyan slágereket köszönhetünk a Daft Punknak, mint az Around The World, a One more Time vagy a Get Lucky.

 

Maga Edvard Munch írta rá Sikoly című híres képére, hogy "csak egy őrült festhette.” A Norvég Nemzeti Múzeum szakemberei infravörös vizsgálatnak vetették alá a festményt, és ezt állapították meg.