06:45 - 09:00

Keljfeljancsi

Fiala János műsora

Hernádi Judit: A szabad gondolatok utat törnek maguknak, aztán jöhetnek a forradalmak

Hernádi Judit az első szabadúszó színésznőként úttörő volt a szakmában, ahogy abban is, hogy nőként véleményt alkotott a magyar közéletről. Kérdeztük politikáról, független művészetről, az SZFE diákjainak harcáról és a női szerepvállalásról. Interjú.

2021. február 21., 10:50

Szerző:

Miként befolyásolja a koronavírus a mindennapjait?

Nehéz volt elfogadnom a helyzetet, de igazodtam, mint bárki más. Úgy voltam vele, hogy „ha nem játszunk, hát nem játszunk”, nézzük, mit lehet helyette csinálni. A rám szakadt időt megpróbáltam magamra fordítani, egy rövid ideig örültem is, hogy lehet pihenni, aztán eljött a pillanat, amikor enyhén szólva sok lett. Az nyilvánvaló, hogy a színház, mint olyan, megszűnt létezni hosszú-hosszú időre, hiszen ritkították a nézőteret és maszkban volt a közönség, és még nincs vége.

Milyen érzés volt ezekkel a félmegoldásokkal működni?

Szokatlan és szívfájdító, de nagyon meghatott, hogy így is eljöttek az emberek, amikor jöhettek. Ültek minden második sorban és minden harmadik széken, nagyon-nagyon akarták, hogy jó legyen az előadás, és mi is nagyon akartuk. Arról nem beszélve, hogy én csak olyan színházban játszom, ami nem államilag támogatott, tehát a költségvetés nagyon megérezte a veszélyhelyzeti intézkedéseket, mert nem kaptak pénzt az üres helyek után, ezért az is csoda, hogy addig játszottunk, ameddig játszottunk. Nekem legalább nem kellett felesleges munkát végeznem. Hallottam ugyanis olyat más színházakról, hogy behívták a szerződtetett dolgozókat valami kulimunkára, csakhogy megkapják a havi fizetésüket. Az ilyesfajta bánásmódot korábban csak történelemkönyvekben olvastam, érti miről beszélek. Mindenesetre én örülök, hogy nem ilyen helyen dolgozom, hanem független társulatoknál, ahol azért kapok fizetést, ami a dolgom, hogy színpadon játszom.

 
Fotó: 168.hu | Dimény András
 

A Jurányi Házban találkoztunk, és egy próbája előtt ültünk le beszélgetni, ami azt sugallja, hogy kezd visszatérni az élet a színházakba. Jól látom?  

Mostanában a streaming előadások vagy felvételek korát éljük, ami számomra megint félmegoldás. Úgy szoktam mondani, hogy egyfelől nem rossz, másfelől meg nem jó, mert hiányzik a közönség. A jelenlegi helyzetben viszont szerencse, hogy van ez a lehetőség. Nemrég felvettük például a Hernádi PONT című önálló estemet, aminek nagyon örülök, mert így valami komolyabb anyag fennmarad rólam akkor is, ha egyszer elpusztulok.

Elpusztul? Ezt a kifejezést inkább állatokra használjuk…

Így szoktam mondani, mert szerintem, ha magamra használom, az elveszi a szó élét, de mégis kifejezi az elmúlást. Szóval, így legalább nem feltétlenül csak vicces jelenetek kerülnek majd a megemlékező műsorokba, amikor azt magyarázzák, hogy ki is volt az a Hernádi. Szerencsére lesznek még más darabok is, amiket felveszünk, szóval talán lesz miből válogatni.  

Mit szeretne, milyen Hernádira emlékezzenek majd az emberek?

Nem szoktam ezen gondolkodni, még nem tartok a végén. Látja? Tele vagyok reménnyel.

A közönségen kívül lehet más hatás – mondjuk politikai –, ami érheti a színművészetet, a színházakat és nem tesz benne kárt?

Ugyan, hagyjuk már! Amikor ide készültem, azon gondolkodtam, mit fogok, egyáltalán mit tudok nyomdafestéket tűrő módon mondani erről az egész helyzetről, ami most az SZFE kapcsán kialakult. Borzalmas változásokat látok, hasonlóakat, amiket már olvashattunk a történelemkönyvekben. Én egy olyan korban nőttem fel, amikor még a színházi előadások előtt jött egy bizottság, megnézte a darabot a közönség előtt és utalásokat tett arra, hogy mit kell kihagyni. De ez egy kontraproduktív dolog, ami korábban sem működött és most sem fog. A szabad gondolatok utat törnek maguknak és aztán jöhetnek a forradalmak, de ez már nem az én generációm harca lesz.

 
Fotó: 168.hu | Dimény András
 

Egy ideje folyik a szabad művészetért folytatott küzdelem, és ön is az SZFE diákjai mellett állt.  

Hálás vagyok azért, hogy kiállnak magukért, és valahol értem is, így nekem is ki kell állnom értük. Az én korosztályom szerintem elfáradt, teszem hozzá, sajnos idejekorán. De itt vannak ezek a fiatalok hihetetlen energiával, szerveződéssel. Sokkal nagyobbal, mint amit mi tudtunk csinálni anno. Fantasztikus látnom, hogy mennyire okosak, van véleményük, meg tudják fogalmazni és utolsó pillanatig kitartanak mellette. Példaértékű dolog, amit csinálnak. Hihetetlen jó érzés volt most azt mondani, és arra gondolni, hogy színész vagyok, mert az egész szakmának és nekem is hitelt adnak. Az pedig nem baj, hogy az én nemzedékem ebből kifele megy, mert látom, hogy a jövő a fiataloknál biztos kezekben lesz. Ez egy nagy váltás, amiben vagyunk, és sok határt újra kell még definiálni.  

Milyen egyéb határokra gondol?

Itt van például ez a #metoo. Azt sem lehet, hogy az embert kihasználják a művészet zászlaja alatt, de teljesen steril környezetben sem marad meg semmi, főleg nem az érzelmekkel átitatott művészet. Egyszerűen új szabályok kellenek. Mikor ez az egész kipattant, először azt mondtam, hogy nem, velem ilyen nem történt, mert máshogy gondolkodtam a helyzetekről, magamról, a körülményekről. Majd, mikor mélyebben végiggondoltam, rájöttem, hogy de igen, velem is megtörtént, viszont a mi korosztályunk más volt. Ez nálunk így ment, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy másnak is el kell tűrni. Nem kell! De az új határok kialakítása a fiatalok dolga lesz.

Saját pályájából tud példát hozni?

Tudnék, de nem fogok, mert ez ma már érdektelen. Mint mondtam az én generációm máshogy értékelte ezeket a dolgokat. Ha ma megnézünk egy hős cowboyos filmet, kikérem magamnak, hogy mire használtak egy nőt a hősök. De az annak a korszaknak a sajátja volt, ahogy a jelen kor sajátja lesz, hogy új határokat szabnak. Ennek persze vannak áldozatai, de az úton már elindultak, aminek örülök. Hozzátenném, hogy nekem újabban az is hatalommal visszaélésnek minősül, amit a kormány a pandémia alatt az országgal csinál. Vannak politikusok, akik ezt a szörnyű, tragikus helyzetet kihasználják bizonyos célok elérésére. Most nemcsak a színházról, hanem az emberéletekkel való játszadozásról beszélek. Ez pedig nagyon durva, súlyos bűn. Azt mondják, ha nem tetszik az oltóanyag, ami jutna nekem, akkor tessék, álljak vissza a sor végére. Ez nemcsak, hogy visszaélés a hatalommal, hanem egyenesen megszégyenítés. Abúzus. Túlmegy minden határon. De tévednek, ha azt hiszik, hogy ez nem fog egyszer visszahullani a fejükre.

Mit szól az SZFE új tanári karához? 

Nem tudom. Írja le, hogy „ekkor megvonta a vállát, és semmit se szólt”. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok is a tanári karban, akik a szakmát jól ismerik. Olyanok is, akik a szakmát jól ismerik, de nem azt tanítják, és olyanok is, akikről azt se tudtuk eddig, hogy kicsoda. Nem tudom, mit lehet erre mondani, csak azt tudom, hogy most nem szeretnék oda járni. Ennyi.  

 
Fotó: 168.hu | Dimény András
 

Úgy tűnik, a felvételizők is ezt gondolják, mert az 50-es évek óta először újra toborozni kell a diákokat.

Na jó, hát biztosan a covid miatt. Most ha tud, írjon ide egy nevető és egy síró szmájlit is. De komolyra fordítva a szót, úgyis kitalálnak valamit, megmagyarázzák, hogy miért történt ez. Attól nem félek, hogy nem állnak elő valami „stabil lábakon” álló mesével.

Mi lehet így a szakma sorsa?

Régen a plakátokon színészek voltak. Aztán jött ez az új világ a kilencvenes években, és akkor egyszer csak hirtelen a politikusok képét nyalták fel a színészek helyére. Akkor tudtam, hogy elég rossz világ jön, de sosem hittem volna, hogy ennyire, mint most. Átkerült a hangsúly. De ezek a színművészetis diákok az ékes példái annak, hogy van remény. Ők hatalmas erőt és erkölcsi támaszt adnak a saját korosztályuknak, bennük van a jövő, mert mindig a művészet az, ami elöl jár a világban, utat mutat minden gondolkodó embernek.

A Heti7essel ön is „megmondó ember” lett, sok nő szemében pedig példakép, aki ki mer állni a saját véleményével és bele mer szólni a „férfiak beszélgetésébe” politikai és közéleti témákban. Hogy emlékszik vissza erre az időszakra?

Őszintén büszke vagyok rá, örülök neki, hogy ott lehettem. Akkor nem is gondoltam bele, hogy a jelenlétemmel én a nőknek adhatok egyfajta muníciót. Csak visszamenőleg említették nekem néhányan, és ma már azt gondolom, hogy lehet benne valami. Szerintem elég jól eltaláltam, hogy képviseljek egyfajta keménységet nőként, de a férfiak között mégis nő maradtam. Lett gyerekem, karrierem mégis meghallgatták a véleményemet közéleti kérdésekben. Nincs rá receptem, hogyan kell ezt, de ennek az egyensúlyát kellene eltalálni ebben a mai gender-kérdéskörben is. Azt sem szeretem, és nem szeretném, ha mondjuk valamit meg kellene tagadni magunktól, csak mert nők vagyunk vagy, mert férfiak.

A kormány azt mondja, hogy az erős, magabiztos nő az, aki zokszó nélkül viseli, hogy a férfiak többet kereshetnek ugyanabban a beosztásban, és azt sugallja, hogy az emancipációs törekvéseket felejtsük el.

A családommal nemrég beszélgettünk erről. Megalázónak és bántónak tartják, ráadásul nevetséges, hogy épp egy női minisztertől hallják ezt a fiatalok. Azt mondom erre, hogy ez a hatalom arroganciája, ahogy az is, ahogy kezelnek minket, ahogy az életünket manapság konkrétan a markukban tartják. De reménykedem abban, hogy a saját arroganciájukból eldobált banánhéjakon egyszer elcsúsznak.

Mik a tervei a jövőre?

Sok dolgom lesz, mert három darabbal készülünk és kettőt már el is kezdtünk próbálni, de kicsit még kaotikus a helyzet. Ezektől a helyzetektől általában tartok, mert szeretem kontrollálni a dolgokat, tervező típus vagyok, de hát most majd lesz, ahogy lesz, egyszerűen hagyom, hadd legyen. Ez egy nagyon furcsa év, ami ránk vár, de reményekkel vagyok tele. Szeretem, amikor valami mozog. Szeretem, amikor valami nem kövesedik meg, és most remélem, hogy minden megújul majd.

Hernádi Judit
 
Hernádi Judit Fotó: 168.hu / Dimény András
 

 

 

2021. március 1., 05:44

Két magyar nagyjátékfilm is versenyben van a hétfőn kezdődő Berlinalén az Arany Medvéért. Közönség és sztárok nélkül kezdődik az egyik legjelentősebb filmszemle, a 71 éves Berlini Nemzetközi Filmfesztivál.