2013. december 15., 16:01

A rendszeres mozgással lehet a leghatékonyabb megelőzni a demenciát – derül ki a Cardiffi Egyetem 35 éve folyó kutatásából.

2013. december 14., 15:06

Sikeresen leszállt a Holdra szombaton a Csang'o-3 (Holdistennő-3) elnevezésű kínai űrszonda a magával vitt, Jáde nyúl nevű holdjáró robottal a kínai média jelentése szerint.

2013. december 13., 19:41

James Bond nemhogy a világot nem tudta volna rendszeres időközönként megmenteni, de „a lábán sem tudott volna megállni” annyi alkoholtól, amennyit Ian Fleming, a Bond-regényfolyam szerzője Őfelsége leghíresebb titkos ügynökével megitatott – erre a következtetésre jutott két brit orvos szakértő.

2013. december 12., 15:14

Egy most megjelent tanulmány azt állítja, hogy akik rendszeresen isznak alkoholt, kisebb valószínűséggel halnak meg idő előtt, mint azok, akik soha életükben nem ittak alkoholt. A Time-ban megjelent cikk szerint az absztinencia tehát károsabb, mint a rendszeres ivás.

2013. december 12., 11:56

Az asztma világszerte mintegy 300 millió embert érint, Magyarországon a felnőttpulmonológusok 275 ezer beteget gondoznak – mondta el a 168 Óra Praxis rovatának dr. Gálffy Gabriella allergológus. A Budai Magánorvosi Centrum szakorvosa szerint egy asztmás beteg teljes életet tud élni, ha rendszeresen használja a fenntartó terápiáját, sőt akár élsportoló is lehet, ha betartja a megfelelő kezelési stratégiát.

2013. december 10., 10:59

Különböző európai országok, köztük Magyarország Külügyminisztériumának számítógépes rendszerébe is betörtek kínai hackerek – írta internetes oldalán a kaliforniai Fireeye kiberbiztonsági cég jelentésére hivatkozva a The International New York Times (INYT) kedden. A cikk kedden megjelent az INYT-t kiadó amerikai lapban, a The New York Timesban is.

2013. december 8., 15:27

Átrepülte az Egyenlítőt és Kenya déli részén tartózkodik a Nógrád megyei Nemti község közelében 2012 augusztusában jeladóval ellátott, Zagyva nevű fehér gólya – tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora vasárnap az MTI-t.

2013. december 8., 06:01

Komoly tudósok évtizedek óta vitatkoznak azon, hogy elpusztíthatók-e a fekete lyukak. Mostanra kiderült, hogy egy csak elméletben létező anyag felhasználásával megoldható a dolog, de ennek a hatékonysága olyan csekély, hogy megpróbálni sem érdemes. És amúgy sem jutnánk el odáig.

2013. december 6., 16:14

Donald M. Bers amerikai professzor kapta a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért elnevezésű kitüntetést. A rangos elismerést Fülesdi Béla egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke adta át pénteken.

2013. december 5., 16:54

Ítéletidő lehet Németországban: 150 kilométeres sebességet meghaladó széllökések várhatók, az orkán az ország kétharmadát érinti. Hamburgban magasabbra emelkedhet a vízszint, mint az 1962-es vihardagály idején.

2013. december 5., 05:44

Két házat is megrongáltak Kínában azok a rakétaalkatrészek, amik az ország első holdjáróját szállító rakéta fellövésekor zuhantak vissza a felszínre. A szecsuáni házak tulajdonosai 1800 és 1000 dollár közötti összegnek megfelelő jüant (220-400 ezer forint) kaptak kártérítésként, és szerencsére senki sem sérült meg.

2013. december 4., 13:28

Az utazási medicina az orvostudomány egyik legfiatalabb gyakorlati ága, melyet a megnövekedett utazási kedv keltett életre, illetve az igény és a lehetőség, hogy egészségesen is érkezzünk haza – mondta a 168 Óra Praxis rovatának dr. Béres Zsuzsanna. A Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum járványügyi szakorvosa szerint bizonyos ismeretek sok kellemetlenségtől óvhatnak meg mindenkit egy távoli országban történő pihenés ideje alatt.