NYT: A magyar külügy számítógépes rendszerébe is betörtek kínai hackerek

Különböző európai országok, köztük Magyarország Külügyminisztériumának számítógépes rendszerébe is betörtek kínai hackerek – írta internetes oldalán a kaliforniai Fireeye kiberbiztonsági cég jelentésére hivatkozva a The International New York Times (INYT) kedden. A cikk kedden megjelent az INYT-t kiadó amerikai lapban, a The New York Timesban is.

2013. december 10., 10:59

A Fireeye szerinta Magyarország mellett Csehország, Portugália, Bulgária és Lettország külügyminisztériumait is érintő kibertámadások 2010-ben kezdődtek, és jelenleg is folynak.

A jelentés szerint nem állapítható meg, hogy a támadások a kínai kormányhoz köthetők-e, csupán az, hogy kínaiak az elkövetők. Ugyanakkor a lap azt írta, hogy biztonsági szakértők szerint a kínai kormány több hasonló korábbi támadásért tehető felelőssé.

A cikkből az sem derült ki pontosan, hogy milyen információkhoz jutottak hozzá a hackerek. A Fireeye nyomozása szerint a támadók feltérképezték célpontjaik számítógépes rendszereit, és olyan felhasználók után kutattak, akiken keresztül fontos célpontok számítógépeihez tudnak hozzáférni. Ezt úgy állapították meg a cég kutatói, hogy augusztusban egy hétre sikerült feltörniük a kínai csoport 23 szerverének egyikét, amelyen keresztül figyelemmel kísérték tevékenységüket.

A támadók a cikk szerint relatíve egyszerű módját választották a külügyminisztériumi rendszerekbe való behatolásnak: e-mailben egy linket küldtek áldozataiknak, azt állítva, hogy a kattintás után meztelen fotókat láthatnak majd Carla Bruni-Sarkozyről (Nicolas Sarkozy volt francia elnök modellként és énekesnőként is ismert feleségéről). Amint az átvert személyek a linkre kattintottak, a hackerek hozzáférést nyertek gépükhöz.

Ősszel a támadók taktikát váltottak, és a meztelen fotók helyett a Szíriával szemben tervezett amerikai katonai csapással kapcsolatos információk ígéretével verték át célpontjaikat.

A Fireeye nyomozásának egyik vezetője szerint a most feltárt támadások célzott akciók voltak, amelyek kifejezetten külügyminisztériumokat érintettek. Az ismeretlen kínai csoport a jelentés szerint legalább 21 célpontot tört fel. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy ennél jóval nagyobb a kutatók által Ke3Chang névre keresztelt akcióban megfertőzött gépek száma.

A kínaiak azért akarnak hozzáférni a külügyminisztériumok rendszereihez, hogy kereskedelmi információkat szerezzenek, illetve elolvashassák, hogy mit gondolnak a külföldi diplomaták a japánokról és az amerikaiakról (Kína két fő diplomáciai ellenfeléről) – mondta a lapnak James A. Lewis, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) kutatója.

Rob Bachwald, a Fireeye kutatási igazgatója szerint korábban feltárt akciókban a kínai hackerek Kínával kapcsolatos jelentéseket is elloptak külügyminisztériumoktól és kutatóintézetektől.

Az International New York Times szerint az ügy emlékeztetőként szolgál azt illetően, hogy miközben a világ az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) nemrég napvilágra került kémkedési programjaival van elfoglalva, a kínai hackerek továbbra is folytatják támadásaikat külföldi kormányok és cégek ellen.

Egy másik amerikai kiberbiztonsági cég, a Mandiant korábban arról számolt be, miszerint a kínai Népi Felszabadító Hadsereg egy titkos sanghaji egysége kiterjedt internetes kémkedési programot folytat, hogy bizalmas információkat szerezzen külföldi világcégektől és kormányoktól. Akkor Peking azt állította, hogy ellenzi a kibertámadásokat, és maga is hackerek áldozata.

A Fireeye jelentésével kapcsolatban a kínai külügyminisztérium nem reagált a lap megkeresésére.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.