2013. december 3., 18:10

A Lajos utca végén, háttal a Dunának áll egy klasszicista építmény. Hat korinthoszi oszlopával, timpanonos előcsarnokával kisebb reformkori palotára hajaz, de beúszik a Deák téri evangélikus templom képe is. Ám ha az ember kicsit hunyorít, s az ég felé emeli fejét, kettős kőtáblát lát a kereszt helyén. A márványon héber betűkkel a tízparancsolat. A homlokzati frízen szintén ószövetségi a felirat: „Bárki, aki imádkozik és könyörög, e ház felé tárja ki tenyerét.” A tető gerincének nyugati és keleti végén egy-egy kancsó magasodik, a leviták jelképe. Az ember csakhamar rájön: zsinagógára bukkant pár lépésre a HÉV-megállótól. A templom előtti kertben a Római Birodalom romjai, balra tízemeletes panel, jobbra a Hotel Aquincum. SZÉKELY ILONA írása.

2013. december 2., 06:01

Sajnos a legutóbbi képek alapján szinte semmi remény nincs arra, hogy láthassuk a poraiból feltámadt, de aztán valószínűleg végleg elenyésző üstököst.

2013. december 1., 17:21

Százhúsz évig akart élni Kim Ir Szen, Észak-Korea örök elnöke, ezért 1977-ben orvoscsoportot bízott meg azzal, hogy kidolgozzák az ezzel kapcsolatos ütemtervet. A programról egykori személyi orvosa, az 1992-ben emigrált dr. Kim Szojon mesél nemrég megjelent könyvében – írja az Index.

2013. december 1., 06:40

A Moszkva mellett fekvő csillagvárosi Gagarin Űrhajóskiképző-központban bemutatták a SAR-401-es orosz humanoid robotot, amelyet október óta tesztelnek. A tervek szerint néhány éven belül a Nemzetközi Űrállomáson segédkezhet a NASA fejlesztette Robonauta mellett.

2013. november 29., 23:14

A Die Presse először Fricz Tamás írását közölte „ Eltorzított kép Magyarországról a világsajtóban- Amit az „antiszemita Magyarországról” szóló tudósításokban elhallgatnak – címmel. Ljiljana Raonic válaszcikke néhány nappal később jelent meg ugyancsak a Die Presse vita-rovatában „Magyarok, mint áldozatok? Hát nem, a zsidók helyzete egyre rosszabb!” – címmel, illetve alcímmel. A két cikket az alábbiakban együtt közöljük dr. Gonda László fordításában.

2013. november 29., 20:50

Vélhetően az egyiptomi Újbirodalom előkelőinek eddig feltáratlan sírjainak kutatásába kezdtek magyar régészek Bács Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) egyiptológiai tanszékvezetője irányításával a thébai nekropolisz területén.

2013. november 28., 12:20

Aki rendszeresen fogyaszt dióféléket, annál csökken a valószínűsége, hogy rákban vagy szívbetegség miatt hal meg – mutatta ki egy harminc évet felölelő amerikai kutatás.

2013. november 27., 15:24

A Stein és Leventhal által 1935-ben elsőként leírt, ezért sok évig Stein–Leventhal-szindrómaként ismert policisztás ovárium szindróma (PCOS) esetén a petefészkekben UH-vizsgálattal számos, a meg nem repedt tüszőkből kialakult ciszta mutatható ki, emellett a betegnél egy vagy több további tünet is fennáll.

2013. november 27., 06:04

Olyan információk jelentek meg, amelyek alapján komoly esély van rá, hogy az ISON-üstökös magja már teljesen szétesett. Mivel az égitest még nem érte el a napközelségét – ez november 28-án, magyar idő szerint 19.38-kor lesz –, nagy esély van rá, hogy le kell mondanunk a fél égbolton átívelő csóva látványáról.

2013. november 26., 10:18

December elején a Holdra készül a Csang'o–3 ember nélküli kínai űrszonda. Küldetése során először száll le kínai űrszonda Földön kívüli égitest felszínén – jelentették be kedden Pekingben.