Vita a Die Pressében a magyarországi antiszemitizmusról

Eltorzított kép Magyarországról a világsajtóban – írta Fricz Tamás

Hogyha az ember elolvassa azokat a cikket, amelyek ebben az évben „antiszemitizmus Magyarországon” témában megjelentek a nemzetközi sajtóban, akkor az alábbi dolgok tűnnek szembe.

Először: Feltűnő módon hasonlóan csengenek a cikkekben megfogalmazott helyzetleírások, a bírálatok és az értékelések. Nem csupán hasonló szavakat alkalmaznak, hanem a levont következtetések is hasonlítanak egymáshoz. Ezeknek a szövegeknek az a mondanivalójuk, hogy Magyarországon előrenyomulóban van az antiszemitizmus.

Ez a szemrehányás egyformán irányul a miniszterelnök, a kormánya, a társadalom és mindenekelőtt a szélsőjobboldali Jobbik ellen. Csupán a baloldaliak és a balliberális ellenzék jelenti a kivételt. Ez azt a látszatot kelti, mintha a nemzetközi sajtó összehangolt akciójáról lenne szó.

Ezeknek a lapoknak a túlnyomó többsége egy bizonyos fajta ideológiát képvisel, egy különleges értékrendet, a neoliberalizmust. Az elmúlt évtizedekben a neoliberális beállítottság a nemzetközi sajtó fő irányvonalává vált.

Másodszor: A cikkek jelentős hányada semmilyen egyértelmű különbséget nem tesz a nemzeti konzervatív kormánypárt, a Fidesz és a jobboldali szélsőséges Jobbik között. Visszatérően mindig azt vetik Orbán Viktor szemére, hogy nem határolódik el teljesen egyértelműen a jobboldali radikális párttól. Sőt, a Jobbikot a Fidesz „kistestvéreként” mutatják be, amely elvégzi a piszkos munkát a kormánypárt helyett.

Egyoldalú következtetések

Fölösleges hangsúlyozni, hogy ezek a következtetések egyoldalúak, és semmi közük nincs a valósághoz. Ezzel az a nemzetközi sajtó célja, hogy egy kalap alá hozza Orbánt és a Fideszt a Jobbikkal, mert ezen a módon jobban fenn lehet tartani a kormánnyal szemben az antiszemitizmus és a jobboldali radikalizmus vádját. Ezen túlmenően Orbán kormányát olyan politikai erőként is be lehet mutatni, amely veszélyt jelent egész Európára.

Veszélyben vannak-e a zsidók?

Harmadszor: A cikkekben gyakran kiforgatják a tényeket, az információkat és az adatokat. Mindez elsősorban a zsidók és a zsidó származású értelmiségiek Magyarországról történő állítólagos tömeges kivándorlásával összefüggésben figyelhető meg. Ezzel azt a benyomást keltik, hogy a zsidók ténylegesen veszélyben vannak Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a zsidószármazású polgárok manapság sem a vagyonukat, sem a vagyontárgyaikat, sem a szabadságukat nem érezhetik biztonságban Magyarországon. Ez azonban köszönő viszonyban sincs a valósággal.

A cikkek alkotói elhallgatják, hogy Magyarország olyan ország, ahol Pokorni Zoltán (az 1998-tól 2002-ig hatalmon levő első Orbán-kormány volt oktatási minisztere) kezdeményezésére 2000 óta minden iskolában holokauszt-napot tartanak, olyan ország ahol 2014-ben holokauszt emlékévet rendeznek, ahol (a budapesti) Józsefvárosban múzeumot létesítenek a holokauszt gyermek áldozatainak az emlékére, ahol igen sokoldalú a zsidók kárpótlása, ahol felújítják a zsinagógákat, és ahol Ilan Mor izraeli nagykövet a zsidó kultúra reneszánszáról beszél.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének egy 2012-ben nyilvánosságra hozott tanulmánya kimondja, hogy Magyarországon sokkal kevesebb a regisztrált antiszemita támadások száma, mint más európai országokban. A világsajtó mégis magyarországi antiszemita eseményekről beszél. A tények elferdítésének az a célja, hogy Magyarországot antiszemita, veszélyes országnak tűntessék fel, amely ellen mindenfajta büntetőintézkedésnek helye van.

E-mailcím: debatte@diepresse.com

Válaszcikk: Magyarok, mint áldozatok? Hát nem, a zsidók helyzete egyre rosszabb! Írta: Ljiljana Radonic

Igaztalanul panaszkodik Fricz Tamás „a világsajtóban jelenlevő Magyarország-kép” miatt.

Az 1990-es évek végére eltolódás következett be a nemzetiszocialista terrorrendszerek zsidó-megsemmisítésének feldolgozásában: a fókusz a kárpótlás és a jóvátétel „kemény” kérdései helyett olyan „puha” témákra tevődött át, mint a szimbolikus elismerés és a holokauszt-tanítás. A Fricz Tamás vendégkommentárjában (11.22.) említett magyarországi holokauszt-emléknap ennek a fejlődésnek az eredménye.

Január 27-én minden államban meg kell emlékezni az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításáról vagy a holokauszt másik, nemzeti szempontból jelentős eseményéről. Ebben az az újdonság, hogy most az elszenvedett bűncselekmények helyett előtérbe kerül a „negatív emlékezés” a saját közösség által elkövetett bűnökre. A rituálissá tett gondolkodás azonban magában rejti olyan pusztán látszólagos beismerések veszélyét is, amelyeknek nincs kihatásuk a múlttal való bánásmódra és a múltból levonható tanulságokra.

Utalásával a holokauszt-emléknapra Fricz, a nacionalista beállítottságú „Terror Háza Múzeum” alárendeltségébe tartozó XXI. Század Intézet igazgatója a végletekig kiélezte a helyzetet. Számára nincs szó kritikus szembenállásról a magyar zsidók elpusztításával vagy az azért felelős Horthy Miklós körüli kultusszal, amelyet Orbán Viktor kormánya szorgalmaz.

Emlékezés és tagadás

A holokauszt-emlékek gondozásának felemlegetése lenne hivatott tisztára mosni Magyarországot a „az antiszemitizmus vádja” alól. A nemzetközi sajtó azt bírálja, hogy Orbán nem határolódik el egyértelműen a szélsőjobboldali párttól, a Jobbiktól. Továbbá azt is sugallják, mintha a zsidók növekvő számban hagynák el az országot, mert fenyegetve érzik magukat.

Fricz mindkét állítást azzal a magyarázattal tolja félre, hogy „azoknak semmi közük nincs a valósághoz” – „ellenérvként” a zsinagógák tatarozását és a holokauszt–megemlékezéseket említi. Ez klasszikus példája annak, hogy a halott zsidókra való emlékezés könnyedén felhasználható a jelenlegi fenyegetések elleplezésére.

Szomorú csúcsértékek

„Az antiszemitizmus és a jobboldali radikalizmus vádjával” szembeni védekezés céljából Fricz az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) 2012-ben nyilvánosságra hozott jelentésére hivatkozik, amely szerint Magyarországon állítólag kevesebb antiszemita jellegű támadás van, mint más országokban.

Abban azonban csak az a megállapítás található, hogy Magyarországon nincsenek olyan hivatalos adatok, amelyek az antiszemitizmusra vonatkoznának, hanem csupán a „közösség tagja elleni erőszak” (violence against of member of a community) megnevezés szerepel. A publikáció megjelenésének időpontjában azonban még ezek a számok sem álltak rendelkezésre, és ezért csak nem hivatalos adatokat tudtak nyilvánosságra hozni.

Ezzel szemben a „FRA-tanulmány a zsidó férfiakkal és nőkkel szembeni megkülönböztetésről és ellenük gyűlöletből elkövetett bűncselekményekről” címmel néhány héttel ezelőtt megjelent és a zsidó hitközségek megkérdezésén alapuló kiadványból az derült ki, hogy Magyarországon a megkérdezettek 43 százaléka volt már tanúja antiszemita jellegű cselekményeknek, illetve 48 százaléka már a kivándorlás gondolatával foglalkozik – Európában mindkettő elszomorító „csúcsértéknek”számít.

Fricz hivatkozása a holokauszt-emléknapra és az EU-tanulmányra csupán arra szolgál, hogy eltussolja a hazájában létező kiéleződött helyzetet. Hogyha Fricz Magyarországot a „világsajtó” egyik „összpontosított támadása” áldozatának tartja, amely „feltűnően egybecsengő módon” „minden lehetséges büntetőintézkedés” meglépését követeli Magyarországgal szemben, akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy Fricz semmiféle antiszemitizmust nem tud felfedezni Magyarországon.

E-Mail-cím: debatte@diepresse.com

Fordította: dr. Gonda László