Amerikai professzor kapta a Debrecen Díjat

Donald M. Bers amerikai professzor kapta a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért elnevezésű kitüntetést. A rangos elismerést Fülesdi Béla egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke adta át pénteken.

2013. december 6., 16:14

A nemzetközi díjat 2003-ban olyan kutatók, kutatócsoportok elismerésére alapították, akiknek a munkája lényeges előrehaladást eredményezett a molekuláris orvostudomány területén.

Donald M. Bers a szívritmuszavarok és a kórosan gyengülő szívizom összehúzódások sejtélettani hátterének feltárásával olyan népegészségügyi szempontból fontos szív-érrendszeri betegségek természetének megértéséhez járult hozzá, mint a szívinfarktus és a krónikus szívelégtelenség – hangzott el a díjátadón.

A professzor a szívizomzat elektromos és mechanikai tulajdonságait vizsgálja, kutatásai kiterjednek a szív működésének molekuláris, sejt-, szerv- és szervezet szintű tanulmányozására. Eredményei a szívműködésről alkotott ismereteket alapvetően bővítették, felfedezései a kardiológusok, a gyógyszerfejlesztők és az elméleti kutatók számára egyaránt megkerülhetetlenek – méltatta Fésüs László akadémikus, a díjat odaítélő professzori bizottság elnöke Donald M. Bers szakmai tevékenységét.

Donald M. Bers professzor 2008-tól az egyesült államokbeli Davisben működő University of California gyógyszertani intézetének igazgatója. Munkacsoportjával 2009 óta közvetlen munkakapcsolatban áll a DEOEC Általános Orvostudományi Karával.

A Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetést az idén tizenegyedik alkalommal adták át Debrecenben. A ceremónián a díjazott – a hagyományoknak megfelelően – előadást tartott tudományos munkássága legújabb eredményeiről.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.