Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2021. június 15., 15:24
Írók, költők, filozófusok, színészek beszélgetnek a 90 éve született író életművéről.
2021. június 15., 14:15
Az ellenzék szerint a kabinet nem megfelelően kezelte a koronavírus-járványt.
2021. június 14., 13:28
Az egyik legnagyobb hatású amerikai rapper volt. 25 évesen gyilkolták meg.
2021. június 14., 12:28
A színésznő azt mondta, ez a film szabadon született, ami nem egy általános dolog Magyarországon.
2021. június 14., 10:01
Több mint 40 millió olasz állampolgárt érint a változás.
2021. június 13., 10:26
A humorista elővette a nemi szervét, és felhúzta rajta a bőrt egy előadás alatt.
2021. június 11., 05:44
Ugrásszerűen megnőtt az újonnan igazolt koronavírusos betegek száma, ezért ismét teljes körű karantén vár Santiago de Chilére.
2021. június 10., 20:40
Átadták Budapesten a teljeskörűen felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát. Az 1872-ben fölavatott, a második világháború óta romos épületet négy év alatt, a kormány 3,2 milliárdos támogatásával újították fel.
2021. június 10., 15:58
A pályázatokat július 31-éig várják; a kiválasztott történetek alapján készített kisfilmeket ősszel sugározzák majd országos és regionális televíziók.
2021. június 9., 11:17
Mécs Mónika szerint az európai filmek pénzügyileg szinte sosem térülnek meg, Magyarországon egyedülálló példa ilyen szempontból a Saul fia. Elmondta azt is, hogy szeptemberben érkezik Enyedi Ildikó új filmje.
2021. június 9., 09:20
Országunk egyik legnépszerűbb szépírója és irodalomtörténésze érkezik csütörtökön Csernus Imréhez. Nyáry Krisztián szívszorító őszinteséggel beszél élete legnagyobb tragédiájáról, imádott felesége elvesztéséről, s arról, mit kezdett gyászoló özvegyemberként két árván maradt tizenéves lányával.
2021. június 9., 08:34
Népszava: A nyomdai feladatokra is a kormány jelölhet ki neki tetsző cégeket.
2021. június 8., 18:40
Bűnösségét 2020 februárjában mondta ki az esküdtszék, az Oscar-díjas producer szexuális erőszak és szexuális kényszerítés miatt kapott 23 év börtönt.
2021. június 8., 07:14
A kép egykori tulajdonosa élete végéig azt állította, hogy az övé az eredeti Leonardo alkotás, ami a Louvre-ban van, az a hamisítvány.
2021. június 7., 21:28
Az Invader néven ismert francia utcaművész 225 bűvös kockából rakta ki a vallási vezető képét még 2008-ban.
2021. június 7., 19:50
A Covid lecsengésével megnyílnak a milánói Scala kapui, ismét lehet előadásokat tartani közönség előtt. Az első ilyen balettest egyik vendégkoreográfusa Lukács András, aki hosszú nemzetközi táncos karrier után már egy éve a Győri Balett művészeti vezetője.
2021. június 6., 16:24
Ezúttal sem volt eseménytelen a hét. Nézze meg, milyen bámulatos fotók születtek!
2021. június 5., 09:02
A milliárdos filantróp könyvet írt a klímaváltozásról, és bár számos kérdést megpróbál megválaszolni, legalább annyi új kérdés fogalmazódott meg bennünk az olvasás során.