Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.
Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!
A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!
Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!
Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!
2021. július 4., 16:00
A QelIS boqHarmey címre keresztelték. Az Alice Csodaországban klingonra fordításához egy évre volt szükség.
2021. július 3., 15:17
Donald Tusk és Orbán Viktor viszonya nem nevezhető felhőtlennek.
2021. július 3., 11:52
Idén lenne nyolcvanöt éves a magyar standup szülőatyja. Portré Hofi Gézáról.
2021. július 3., 08:22
Az együttes egyik tagja úgy reagált, nem rossz ez négy nyuggertől.
2021. július 2., 10:07
A Filmakadémia minden évben új tagokat vesz fel, most rájuk is gondoltak.
2021. július 1., 14:42
Nem Mozart-tallér, hanem egy barokk portré, ami a kisgyermek géniuszt ábrázolja.
2021. június 30., 08:21
Kolodko Mihály legújabb szobra a váci diadalív mellett kapott helyet.
2021. június 25., 16:33
Az énekesnő azt mondta, az előadóktól egy évig szinte mindent elvett az élet, de ő még ebből is erőt tudott meríteni. Interjú.
2021. június 24., 17:49
A 78 éves színész ötödszörre is Indiana Jonest alakítja.
2021. június 23., 17:18
Egyik csapás a másik után a magyar sorozatnézőknek, hiszen a Barátok közti is megszűnik nemsokára.
2021. június 21., 08:49
Hiába nyitottak ki májusban, nagyon lassan térnek vissza a nézők. Egyes filmszínházak még az újranyitásért küzdenek.
2021. június 20., 14:58
Visszavett az állandó rohanásból Lovasi András, s élvezi a vidéki életet, az apaszerepet. A Kiscsillag, valamint a Kispál és a Borz frontembere vasárnap ünnepli 54. születésnapját.
2021. június 20., 11:53
Öltönyben lovagoltak a választók, Budapest focilázban ég, gyémántot keresnek Dél-Afrikában. Idézze fel velünk a legjobb pillanatokat.
2021. június 18., 11:51
A szervezők tagadják, hogy a döntésnek köze lenne a kedden elfogadott pedofíliaellenes törvényhez.
2021. június 18., 11:14
A Beatlesről készített dokumentumfilmet Peter Jackson, A gyűrűk ura rendezője. A The Beatles: Get Back című film november végén jelenik meg a Disney-nél – közölte a streamingszolgáltató.
2021. június 17., 18:38
A rapper azt mondja, szeretne egy olyan országban élni, ahol nem jár retorzió a kormányellenes véleményért. Interjú.
2021. június 17., 13:48
A hír vegyes reakciókat váltott ki a pályatársakból, van, aki szerint ez az áldozatok arcul köpése.
2021. június 17., 11:02
A szervezők nemrég jelentették be az idei fesztivál fő fellépőjét.