Péterfy Bori: Nem volt kérdés, hogy kiálljak az SZFE-ügy mellett

A színházi és zenei élet újraindulásáról, a zenekarával készített új lemezéről, az SZFE-ügyről, a jövőben várható projektjeiről és a művészi szerepek keveredéséről beszélgettünk Péterfy Borival. Az énekesnő azt is elárulta, mivel foglalkozna, ha nem az előadóművészet felé sodorta volna az élet. A héten premierje lesz, így a sűrű programja miatt telefonon adott interjút a 168-nak.

Ismét zajlanak a színházi próbák, és nemrég a zenekarral is fellépett. Milyen érzés a színpadon állni ennyi idő után?

Fantasztikus. Június 12-én már volt az Operában, az Eiffel Műhelyházban egy premierem. Az úrhatnám polgárt játszottuk, Moliére csodálatos darabját, Tarnóczi Jakab rendezésében. Fókuszált összmunka eredménye ez az előadás, és nagyszerű volt a leállás után így visszatérni. Nagyon várjuk az októberre kitűzött előadásokat. Hétvégén lesz az Átriumban az Urbán András rendezésében készült, rendkívül formabontó Mefisztó című darab premierje. Ezenkívül nemsokára visszatérünk a Péterfy-Novák Éva regényéből készült Az apád előtt ne vetkőzz című, megrázó erejű duódrámával, amelyet Tasnádi István rendez. A felkavaró történet egy kislány és az őt abuzáló pedofil nagyapja kapcsolatáról szól, ezt a témát briliánsan boncolgatja.

A zenekarral múlt hétvégén volt az első két koncertünk, Orfűn az első, aztán pedig a Kobuci-kertben, ami az egyik legbejáratottabb budapesti koncerthelyszínünk. Nagyon szeretjük, ahogy a közönségünk is. Itt már háromszor maradt el a koncert, mert folyamatosan tolódott az időpont a járvány miatt. Eufórikus volt. Mint a versenyló, aki egész életében azért küzdött, hogy versenyezzen, és egyszerre kiengedik a karámból.

Az új albumról, a Szikráról is játszott a zenekar dalokat ezen a két koncerten?

Igen, már legalább öt számot játszottunk, de ez még nem a hivatalos bemutató, az ősszel várható. Legalábbis reméljük, hogy nem kell majd elhalasztani.

Sajnos a járvány tényleg mindent teljesen felborított, pláne a kulturális életben. Hogyan érintette Önt az elmúlt időszak?

Lelkileg megviselt, meg kellett vele küzdeni. Nagyon kegyetlen. Az előadóktól egy évig szinte mindent elvett az élet. Ráadásul még nagyobb lett a szorongás amiatt, hogy esetleg újra előfordulhat. Most éreztük meg, mit vesztettünk. Az ember persze próbál ilyenkor emelt fővel és mindenféle pótcselekvésekkel túlélni.

A Szikrával pont a karanténra reflektáltak.

Már megszületett azért egy-két szám korábban, de a karanténban volt idő az albumot igazán megcsinálni. Úgy látom, a legtöbb alkotó emberen kitört a vágy, hogy erre az egészre reflektáljon művészileg, mert csak így lehetett túlélni.

Meghallgattam az albumot, de azóta sem tudom megfejteni, pontosan milyen műfajba sorolható zeneileg.

Eklektikus a stílusunk. Az eredmény attól is függ, hogy a zeneszerzőnk és producerünk, Tövisházi Ambrus éppen mihez nyúl. Persze számít az is, hogy színészkedem, és mivel nincs egy meghatározott zenei stílus, amiben otthon vagyok, így mindenfélét ki lehet velem próbálni. A lemezeink különbözőek, de a jellegzetes hangom miatt mégis nagyon egységes. Rögtön fel lehet ismerni, ez egy Péterfy Bori szám. Minden albumunk egy külön zenei kísérlet.

Milyen stílusirányokat terveznek még kipróbálni a jövőben?

Erről egyelőre nincsenek konkrét megegyezések. Azzal dolgozunk, ami éppen megihlet minket. Néha csak megírunk egy-egy számot, végül azok határozzák meg a teljes lemezt.

A világjárványon kívül egyéb szaftos témákat is szolgáltatott a közélet az elmúlt időben, például ott volt ősszel az SZFE-ügy, amellyel kapcsolatban sok más művészhez hasonlóan Ön is felszólalt. Milyen szinten érzi a felelősségét a politikai és társadalmi állásfoglalásnak ismert emberként?

Nagyon.

Érzi azt, hogy meg kell szólalnia ilyen ügyekben?

Nem minden ügyben szoktam megszólalni. Már évek óta mondjuk, hogy ennél nem lehet durvább, ennél már nem történhetnek abszurdabb dolgok. Nyilvánvaló a döbbenet. Nem lehet egyszerűen most már csendben maradni. Az SZFE-ügy mellett szinte minden színész kiállt, ez nem is volt kérdés számomra színészként.

Mostanában a zaklatási ügyek is nagyon gyakoriak voltak. Önnek van ilyen irányú tapasztalata?

Sajnos a legtöbbünkkel történtek hasonló esetek. Szomorú, hogy létezik a hatalommal való visszaélésnek egy ilyen mértéktelen, akár szexuális abúzusban kiteljesedő formája. Mégis, a #MeToo Mozgalmat azért egy kétélű fegyvernek is tartom. Sokszor azt érzem, átesünk a ló túlsó oldalára. Főleg, ha a művészetről és színházról van szó. Ez a pálya speciális hozzáállást igényel. De ezt bonyolult, és nagyon kényes témának tartom.

Többször is szóba került a színészet és a zenei karrier keveredése az Ön életében. Első sorban színésznőnek vagy énekesnőnek tartja magát?

Ezt egyáltalán nem tudom szétválasztani.

Tegyük fel, hogy muszáj választani.

Nagyon rossz lenne erről dönteni. Nyilván előbb-utóbb tényleg eljön az a bizonyos pont, ez elkerülhetetlen. Azért egy színésznő reménykedhet benne, hogy 90 éves korában a színpadon hal meg, míg ez a popszínpadról nehezebben mondható el. Onnan azért picit hamarabb le kell jönni.

Lehet, hogy nem kell, csak ez a megszokás.

Hát igen, de azért nagyon más tészta, mint a színészet.

Önnél egyébként a színészet volt a fő vonal az elején, ezzel kezdte a pályafutását. Hogyan emlékszik vissza a Szkénés és Krétakörös időkre?

Fantasztikus élményeim voltak és csodálatosan szerencsés, hogy a Szkénében kezdődött a karrierem. Együtt tudtam indulni Pintér Bélával, Schilling Árpáddal, akik meghatározó alakjai az elmúlt évtizedek magyar színházi életének. Ez az egész egy csoda. Ahogy telnek az évek, egyre jobban felértékelem azokat a fantasztikus dolgokat, amikben részt vettem. A Krétakörben még olyan igazán ragyogó alkotókkal dolgozhattam, mint Zsótér Sándor, vagy Mundruczó Kornél. Most is szuper színházi felkéréseim vannak, szerencsére most is átélhetem ezt. Persze sokkal kevesebb szerepet tudok vállalni, amióta van a zenekar.

De nem áldozná fel a színházi létet a zenekar oltárán, ugye?

Nem, soha. De nem is kell.

Azért biztosan sokaknak nem férne bele a kettő egyszerre, mert ahogy látom, rengeteg időt és energiát vesz igénybe.

Bele kell, hogy férjen, mert ez az egy életünk van.

Önnel kapcsolatban sokszor felmerül az interjúkban, hogy van egy erőteljes kisugárzása, sőt számtalanszor hivatkoznak úgy Önre, mint „jó csaj”. Ezzel a szereppel mennyire tud azonosulni?

Nem a zene azon szegletében alkotok, ahol producerek és stylistok kitalálják, milyen legyen az előadó. Mi egy szervesen alkotó, teljesen őszintén önmagunkat képviselő zenekar vagyunk az első perctől kezdve. Soha semmilyen típusú tudatosság nem volt annak irányába, hogy a piacnak milyen zenét készítsünk, és én azt milyen ruhában énekeljem. Nyilván ezért nem leszünk soha stadionban koncertező lakossági zenekar, hanem inkább egy kuriózum, egy kisebb közeget vonzó különleges valami. Egy ilyen kicsi országban még ez is nagy dolog, hogy ezt el tudtuk érni.

Én nem »jó csajként« gondolok magamra a színpadon. Amikor nézek másokat, akkor se erre figyelek. Inkább azt nézem, hogy megvan-e a tehetség, az eredetiség és az energia. Amennyiben ez mind teljesül, onnantól kezdve nekem teljesen mindegy, hogy egy 73 éves Iggy Popot nézek, egy 20 éves feltörekvő fiatal fiút, vagy egy százhúsz kilós énekesnőt. Ha valaki szétszedi a színpadot, akkor máris szexi és fantasztikus. Teljesen mindegy, hány éves, hogyan néz ki. Nyilván van az a helyzet, amiben fontos a ruha, a »jó csajság«, de én nem azon a piacon mozgok.

Értem. De mégis nagyon sokszor hozakodnak elő ezzel a különböző médiumok, amikor Önről van szó.

Persze nem baj, ha kívülről így látnak bizonyos emberek, de sokan vannak, akik meg nem így tekintenek rám. Nincs olyan, hogy »jó csaj«, mert mindenkinek más az ízlése. Van, aki kifut tőlem a világból, úgyhogy nem is gyúrok erre soha. Energikus és igazi akarok lenni. 

Mi az, ami miatt ennyire tud Önre kapcsolódni a közönség?

Az önazonosság miatt, de igazából fogalmam sincs. Az emberek nagyon sok nem önazonosnak tűnő művészre is kapcsolódnak.

Mivel foglalkozna, ha nem az előadóművészettel?

Régebben mindig azt válaszoltam, hogy ezt el sem tudom képzelni, de mostanra rájöttem, sok minden benne lehetett volna a pakliban. Szerintem elég jó a szervezőkészségem, átlátom a dolgokat, valami ezzel kapcsolatos munka jól állna nekem. Mindenképpen emberekkel foglalkoznék. Szívesen lennék edző például, vagy jógaoktató. Ami még közel áll a szívemhez, az a pszichológia.

(Kiemelt kép: Péterfy Bori. Fotó: Pandur-Balogh Norbert)