Nyáry Krisztián: Végig kellett néznem a feleségem lassú haldoklását

Országunk egyik legnépszerűbb szépírója és irodalomtörténésze érkezik csütörtökön Csernus Imréhez. Nyáry Krisztián szívszorító őszinteséggel beszél élete legnagyobb tragédiájáról, imádott felesége elvesztéséről, s arról, mit kezdett gyászoló özvegyemberként két árván maradt tizenéves lányával.

 

2021. június 9., 09:20

Szerző:

„Negyvenegy éves volt a feleségem, amikor egyre többször, és egyre jobban fájt a feje. Orvostól orvosig járt, s kisvártatva kiderült, nem migrénről van szó. Agydaganata volt, a legagresszívebb fajtából. Bár az orvosok pusztán jóindulatból azt mondták neki, három éve van hátra, tudtuk mindketten, hogy legfeljebb egy évig élhet. Mindketten pontosan tudtuk a betegsége valamennyi stációját, és a végét is. Először a düh volt bennünk, hogy miért éppen ő. Viszont el tudtunk búcsúzni egymástól, és sokat beszélgettünk arról is, mi történjen, ha ő már nem lesz.

Nagyon sok szenvedést éltünk át, hiszen végig kellett nézni a lassú haldoklását. Viszont ha hirtelen elütötte volna az autó, rosszabb lett volna.”

Az ismert irodalomtörténész, Nyáry Krisztián még a gimnáziumi évei alatt ismerte meg élete nagy szerelmét, Bártfai Andreát, „Zsömét”, aki később felesége, s két lánya édesanyja lett. Az irodalmár Csernus Imrének elmondta, míg ő maga mindig introvertált, szangvinikus férfi volt, felesége tele volt élettel és tervekkel. „Fél év alatt legyőzte a betegség. Előtte elvesztette a beszédképességét, és elviselhetetlen fájdalmai lehettek. Én pedig ott voltam a két tizenéves lányommal, Lucával és Lizával. Az ő szenvedésüket és gyászukat is végig kellett néznem, mivel enyhíteni aligha tudtam rajta.”
Az író Csernus doktornak elárulta, teljesen megváltozott felesége hét évvel ezelőtti elvesztése óta.

„Addig sem voltam egy szélsőséges habitusú alkat, azóta pedig semmin sem idegesítem magam. Elfogadom a dolgokat úgy, ahogy vannak.

Nem gyártom feleslegesen a gondokat, már nem kepesztek semmin, s főleg nem olyasmin, amin néhány év múlva már csak nevetnék.” Nyáry Krisztián azt is elárulja a Maflás csütörtöki adásában, mi okoz számára örömöt, és hogyan lett képes újból megélni a boldog pillanatokat.

(Kiemelt képünk: 168 | Merész Márton)

Október 15-én tér vissza a magyar piacra az ELLE Decoration, a világ legnépszerűbb lakberendezési magazinja. A lapot az ELLE magazin kiadója évi 6 alkalommal jelenteti meg, főszerkesztője Osvárt Judit lesz.