50 év után újra magyar koreográfus dolgozik a milánói Scalában

Magyar szerző önálló koreográfiával a világhírű milánói Scalában, ilyen bizony ritkán adódik. Utoljára talán Milloss Auréllel fordult elő, a A csodálatos mandarinját mutatták be 1942-ben. Később, 1946-tól 48-ig Milloss volt a Scala balettigazgatója, ekkor több művét is játszották, de ekkor házi szerzőnek számított, és nem vendégkoreográfusnak. Mindenképpen hatalmas szakmai elismerés.

Lukács András május elején érkezett Milánóba, hogy betanítsa a Scala táncosainak a Movements to Stravinsky (Mozdulatok Sztravinszkijre) című darabját. A premier, amelyet még két előadás követ (egyelőre), június 9-én lesz.

„Egy szuszra” végignézi a négy darabot

Nemcsak a táncosokat, hanem az élő előadásra kiéhezett közönséget is próbára teszi majd fizikailag az esemény, a felvonások közötti szünetet, ki-be járkálást ugyanis még nem engedélyezik. Lemegy a függöny, néhány percre elsötétül a nézőtér, aztán függöny fel, kezdődik a következő felvonás, a néző tehát beül, és szinte „egy szuszra” végignézi a négy darabot. Ez a szereposztásnál is gondot okozott, hiszen nem élhettek azzal a lehetőséggel, hogy egy-egy művész több darabban is szólószerepet táncoljon. Természetesen minden balettóra és próba után fertőtlenítenek az intézményben, de az előadásokra még más előírások vonatkoznak.

Lukács András nagyon dicsérte a Scala táncosait, nemcsak a tudásukat, tehetségüket, hanem a munkához való hozzáállásukat is. Szakmai berkekben köztudott, hogy jó értelemben véve maximalista, először is önmagával szemben, de koreográfusként, betanítóként a táncosokkal szemben is. Kedves, figyelmes, de szakmai szempontból „könyörtelen”, mindenkitől elvárja a tőle telhető legjobbat.

– Különben mi értelme lenne? – mondja. –

Ha csináljuk, akkor csináljuk 100 százalékosan, sőt inkább 150 százalékosan.

Igen, maximalista vagyok, és a társulatból is kipréselem a maximumot, de nem mindegy, hogyan. Nagyon nyugodt vagyok, nem üvöltözöm, csak nagyon ritkán emelem feljebb a hangomat, akkor is inkább azért, hogy jobban összefogjam a csapatot, ösztönzést adjak. Jólesett, hogy itt is azt mondták a táncosok, hogy szeretnek velem dolgozni, mert nyugodt vagyok.

Maximalistaként úgy érzi, hogy másnak soknak tűnhet a betanítással telt másfél hónap, de neki jól jönne még egy hét próba a tökéleteshez: – Négy koreográfus darabja szerepel az esten, a többiek is betanítanak, tehát nem próbálhatok egész nap, pedig szívem szerint ezt tenném… de látva a táncosok profizmusát, biztosan összeáll, összeérik minden a premierre.

Bármit csinálhatok, csak a zene Sztravinszkij legyen

A Movements to Stravinsky (Mozdulatok Sztravinszkijre) című darabot Bécsben (ahol a koreográfus is táncolt) mutatták be először 2017-ben a Volksoperben, ahonnan egy sikeres Japán turné után átkerült a Staatsoperbe. Amikor a Manuel Legris a bécsi balettigazgatói posztról átkerült a Scalába, vitte magával a közönség által szeretett darabokat is, így került sor a mostani bemutatóra.

– Cselekmény nélküli darab, akkor kimondottan a kollégáimra, a bécsi operaház táncosaira alkottam, ezért az az érdekessége, hogy találhatók benne klasszikus bázisú, spicc-cipős pas de deux-k és nagyon modern, földtechnikán alapuló szólók – idézi fel Lukács András. – Egy háromfelvonásos esthez készült, amelynek másik két darabja a Petruska és a Tűzmadár volt. Manuel Legris balettigazgató azt mondta, bármit csinálhatok, csak annyit kért, hogy a zene Sztravinszkij legyen. Örültem a felkérésnek, de ugyanakkor meg is ijedtem, az én zenei ízlésemtől elég távol áll Sztravinszkij művészete, nagyon sokszor kell meghallgatni, nagyon sokat kell analizálni, mire az ember kezdi megérezni, megérteni az ő zeneiségét. Én is állandóan hallgattam a műveit, és közben szép lassan, mintegy puzzle-ként összeállítottam a koreográfiám zenei anyagát. A Pulcinella volt a kiindulópont, ezt egészítettem még ki más művekből vett részletekkel. A látványvilágot a commedia dell’arte figurái és a reneszánsz hangulata indította el, gondoltam, tegyük át mindezt modern környezetbe. A teljesen üres, fehér színpadon fekete balett-trikós táncosok mozognak, a jelmezükön különböző helyeken különböző méretű reneszánsz gallérokkal, nagyon modern, mai képi világ elevenedik meg a színpadon, és mégis harmonizál a zenével.

Még egy maximalista koreográfusnak is akadhatnak szabad pillanatai Milánóban és a környékén: – Még nem indult újra a turizmus a Covid után, még nincsenek külföldi turisták.

Egyik reggel, próba előtt, nyitáskor bejutottam a Dómba, teljesen üres volt!

Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájának megtekintéséhez általában hónapokkal korábban kell jegyet foglalni az interneten. Én a minap próba után odamentem, beálltam a sorba, amennyiben azt a két embert, aki előttem állt, sornak lehet nevezni. Megvárták, míg összegyűlünk tízen, és beengedtek, így nézhettük meg nyugodtan ezt a művészettörténeti csodát. Június másodikán pedig, ami nemzeti ünnep, a köztársaság napja, mivel nem voltak próbák, eljutottam a Garda-tóhoz is…

Hogy mikor láthatjuk Bécs, Tokió és Milánó után Magyarországon is a Movements to Stravinsky (Mozdulatok Sztravinszkijre) című darabot? Arra várnunk kell jövő tavaszig. A 2021–22-es évadban először egy másik, új Lukács András-koreográfiát ismerhet meg a közönség, szeptemberben budapesti, novemberben pedig győri bemutatóval. A The Wawes (Hullámok) bizonyos szempontból az Örvény folytatása – és a modern táncot követők tudják, hogy a magyar koreográfia- és tánctörténet kultdarabjáról beszélünk –, és a Virginia Woolf élete és betegségével való küzdelme ihlette darabokat folytatni és egyetlen művé szeretné összefűzni Lukács András. Ezután láthatjuk, nemzetközi sikerek után, jövő tavasszal a Mozdulatok Sztravinszkijre magyar ősbemutatóját, a Győri Balett előadásában.

(Fotók: Brescia e Amisano/Teatro alla Scala)