2016. május 11., 11:16

2001-ben az újonnan bevezetett egész estés animációs film kategóriában a Shrek elnyerte az első Oscar-díjat. A film musicalváltozatára csupán hét évet kellett várni, amelynek szövegét David Lindsay-Abaire írta, zenéjét pedig Jeanine Tesori szerezte.

2016. május 10., 19:39

Tíz évvel ezelőtt halt meg. Negyvenéves volt, úszás közben, a Lupa-szigetnél kikapcsolt a szíve. Molnár Gál Péter színikritikus – ő sincs köztünk már öt esztendeje – Hamlet halott című írásában így emlékezett meg akkor Bertók Lajosról: „Tanácstalanul csodáltam színészetét. Megfejthetetlennek rémlett szent őrülete. Önkívületi teljessége. Átlépése állampolgárból megírt szerepekbe. Szilaj őrület kergette a színpadon. Csakis önkívületben lévő törzsi varázslók vagy ajzószerek, mágikus szertartások eszméletlenséget létrehívó ritmikus ismétlődései hajszolnak elő primitív ceremoniális alkalmakkor hasonló viselkedéseket.”

2016. május 10., 14:43

A szabad szellem nemkívánatos. Egy kultúra- és művészetellenes rendszer nem támogat. A rendszerváltás idején alakult mérvadó, egy-egy szakma egészét képviselő folyóiratok végveszélybe kerültek. Nincs állami és nincs magánmecenatúra. Nincs elég olvasó polgár.

2016. május 10., 06:47

Meghalt felmenők után üres lakások maradnak. De hogy kerül a tel-avivi hagyatékba a náci Angriff nevű szennylap néhány megőrzött példánya? Miért tárolódtak itt egy SS-tiszt, bizonyos Von Mildenstein levelei és fényképei? Itt éltek-e a lakás cionista gazdái, Izraelben, ahol fizikailag léteztek, vagy lélekben mindvégig az odahagyott múltban maradtak?

2016. május 9., 12:13

Sok minden(ki) összejött ebben az előadásban. Egy perzsa mese a commedia dell’artéval, Puccini Bartókkal, egy 18. századi velencei komédiaszerző, Carlo Gozzi Térey Jánossal (fordító), egy kiváló táncos-koreográfus egy prózai rendezővel – utóbbi kettő egy és ugyanaz a személy: Juronics Tamás.

2016. május 8., 12:51

Amikor a kitalált történetek összeolvadnak a szalagcímekben megjelenő valósággal, amikor nem tudjuk kitapogatni a határt az „így történt” és az „így is történhetett volna” között, akkor van baj a valósággal és akkor végzi a színház (vagy bármely más művészet) az ő eminens dolgát.

2016. május 6., 09:49

Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt a HIV-fertőzöttek száma; minden ötödik iskoláskorú fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert, és a drogfogyasztók egyre inkább a követhetetlenül változó összetételű szintetikus szereket használják – írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában.

2016. május 5., 14:51

Nemrégiben egy társaságban a közszolgálati retrocsatornáról esett szó, illetve arról a képről, melyet ez a televízió a mai nemzedékeknek közvetít. Hogy egyfelől milyen békésnek, boldognak, egyszerűnek tűnik ez a hajdani világ, holott sok minden volt, csak békés, boldog és egyszerű nem, másfelől viszont olyan köznevelési funkciókat látott el a televízió, melyről ma már álmodni sem lehet.

2016. május 5., 10:32

Az elmúlt negyedszázad egyik legjelentősebb rockzenekara, az amerikai Red Hot Chili Peppers ad koncertet szeptember 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában. A funk és a punkrock vegyítésével jellegzetes stílust kialakított csapat húsz éve járt Magyarországon.

2016. május 4., 20:33

Jostein Gaarder norvég író kapta a XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budapest Nagydíját. Középiskolai tanárként kezdte pályáját, majd Sophie világa című könyvével, amely a filozófia történetét kíséri végig, főfoglalkozású íróvá vált. Az idei könyvfesztiválra jelentette meg a Kossuth Kiadó a szerző Anna világa című könyvét, amely voltaképp környezetvédelmi tanmese. A környezetvédő Gaarder a 168 Órának a klímaváltozásról is beszélt.

2016. május 4., 14:48

Németh Gábor író, forgatókönyvíró, szerkesztő új regényét, az Egy mormota nyarát a Kalligram Kiadó jelentette meg a XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. A mű arról is szól: ha az európai kultúra nem tudja befogadni az idegeneket, végül önmagától is elidegenedik. A szerző szerint a politikai túlnyomás elől ma egyre többen keresnek menedéket a kultúrában.