Megáll az idő
Nemrégiben egy társaságban a közszolgálati retrocsatornáról esett szó, illetve arról a képről, melyet ez a televízió a mai nemzedékeknek közvetít. Hogy egyfelől milyen békésnek, boldognak, egyszerűnek tűnik ez a hajdani világ, holott sok minden volt, csak békés, boldog és egyszerű nem, másfelől viszont olyan köznevelési funkciókat látott el a televízió, melyről ma már álmodni sem lehet.
Így feszült érv érv ellen abban a társaságban, ahogy ez már lenni szokott, s a védősereg hamar eljutott a Ki mit tud?-tól a karmesterversenyig: s abban tényleg mindenki egyetértett aztán, hogy ilyen csoda ma valóban elképzelhetetlen volna. Hogy egy egész ország izgatottan tapadjon a képernyőkre, mindenféle komolyzenei műveket nézve-hallgatva, s azon vitatkozzék, hogy ki jobb karmester, a magyar, az angol, a csehszlovák avagy a japáni. Hogy ez legyen hetekig egy egész ország legfőbb kérdése!?
Ez a vita persze a rádiózenekar (bocsánat: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara) múlt pénteki, Müpabeli koncertje kapcsán jutott eszembe, merthogy a zenekart az első karmesterverseny legendás győztese, Kobajasi Kenicsiro vezényelte.
Negyvenkét év telt el azóta, a hajdani fehér garbós fiatalemberből hajlott hátú bácsika lett, de a mosolya a régi, ahogy a nagy formátumú művek, a fortissimók és a rezek iránti rajongása is. Igaz, dirigensként finomodott a mozgása, ma már nem kardvívóként küzd a pulpituson, s a pálcáját sem fegyverként tartja maga elé, érdeklődése az egész helyett inkább a részletek felé irányul, de így is sajátos színt képvisel – mozgása most leginkább egy szumó birkózót és egy no színházi aktort idézett, miközben arcán a lehervadhatatlan mosollyal csak rákényszerítette az akaratát zenészekre, énekesekre.
Kedvenc Beethovenjét vette műsorra: az Egmont-nyitány és a IX. szimfónia hangzott fel, utóbbi – állítása szerint – az általa leggyakrabban interpretált műalkotás. Sikerdarabok, persze, széles körben ismert részei a magyar kultúrának is, de ez nem könnyíti meg az előadók dolgát, sőt. A Himnuszt meg a Nemzeti dalt se könnyű dolog jól elszavalni.
